Halálnász I.rész

1.
Lélektelenül ölt. Nem érzett sem örömöt, sem részvétet, semmit. Hóhérnak képzelte magát, aki hivatásból gyilkol.
Az áldozat utolsó perceiben riadt szemekkel bámult rá, közben igyekezett egyre messzebb ugrálni a székkel, amelyhez kikötözte.

Ha újjászületsz, amit nem hiszek, bánj jobban azokkal, akik jók hozzád!
Szavai ítéletnek hatottak.
A férfi végre megértette, hogy nincs tovább. Leragasztott szájából kétségbeesett gurgulázás hallatszott. Talán kérdezni akart valamit, vagy megvédeni magát. Már nem számított.
A hóhér a mocskos asztalra tette fém diplomatatáskáját, és kéjes lassúsággal pattintotta fel a fedelét. Az áldozat nem láthatta a szerszámokat, de a mozdulat teatralitása sokkal félelmetesebb volt, mint a kínzóeszközök látványa. Ahogy a csipke fehérnemű sokkal izgatóbb, mint a csupasz test.
A hóhér előtt hirtelen megjelent a nő képe. Hullámos barna haja, a hófehér fogak, enyhén vágott, macskaszerű, zöld szemei.
A ribanc nem tudja, hogy mindez miatta történik – ez jóleső érzéssel töltötte el.
Egy éve nem ölt, és nem volt nővel.
Akkor a tévés kurva majdnem lebuktatta, ezért visszavonulót fújt. Eltűnt szem elől, hogy megtervezze a Nagy Találkozást, amelybe a gyűlölettel imádott nő belehal, de a nászból magasabb szintű lét születik.
Csak előtte még játszanak egy kicsit.
Akkor alábecsülte ellenfeleit, most már tudja, kikkel áll szemben.
Az ő gyanújuk napról napra lankad, miközben neki minden perce, minden gondolata készülődés a Nagy Találkozásra.
Tizenhat lépés. Ennyivel jár előttük. És ha eljön az idő, elmesél majd mindent a nőnek, attól a naptól fogva, ahogy megpillantotta a képét az interneten.
Elmeséli, hogyan derített ki róla mindent a számítógépe segítségével, hogyan lopózott utána, mennyire közel állt a halálhoz, amikor a nő lépcsőházában összetalálkoztak.
Aztán elmondja azt is, hogyan tűnt el egy teljes évre, miután a szuka hajszál híján csapdába, a rendőrök markába csalta a belvárosban.
Addigra már ezer sebből vérzik majd, és ő arról mesél majd, hogyan tervezte lépésről-lépésre a Nagy Találkozást, több mint háromszáz napon át.
Hirtelen abbamaradt a férfi nyöszörgése.
Összenéztek.
Áldozata szándékát tekintete árulta el. Ösztönösen az éppen kiszabadult jobb kezére pillantott, mielőtt székestől fogva tartója felé vetette magát. Esés közben a másik keze is kicsúszott a meglazult hurokból.
Sikerült földre rántania hóhérát, de abban már nem akadályozhatta meg, hogy az a fém táskából kiragadjon egy tapétavágót.

Az első vágás az áldozat hasát metszette fel. A hóhér a kibuggyanó vértől undorodva ugrott hátra. Míg a nők vére a kéjt fokozta, ettől hányingere lett.
A következő mozdulattal átvágta az áldozat torkát. A férfi a sebhez kapott, és döbbenten markolászta a nyakát. Szemei egyre jobban kiguvadtak, arca elkékült. Aztán hátrahanyatlott, és nem mozdult többé.

A hóhér nem érzett győzelmet, sem részvétet, semmit. Ez az első lépés.

2.
Órák óta nem tudott ránézni a blogjára, mert főnöke percenként adott újabb feladatot. Úgy érezte, az asztalán tornyosuló papírhalmaz hamarosan maga alá temeti. Szerencsére az igazgató most is – ahogy minden nap –, pontosan délben magára zárta az ajtót, hogy a kíváncsi tekintetektől védve fogyassza el a felesége által összeállított speciális menüt. A beosztottak találgatták, vajon mit eszik, de soha, senki sem merte megkérdezni.
Anita tudta, de nem mondta el a többieknek. Kihasználta a lélegzetvételnyi szünetet, gyorsan begépelte blogja címét. Mielőtt érvényesítette volna a parancsot, körülnézett. Csalódottan vette tudomásul, hogy a csoportvezető éppen felé tart. Bezárta a böngészőt. A férfi megállt mögötte, nem szólalt meg, de leplezetlenül bámulta a monitort. Anita közönyt színlelve fordult hátra:

Géza, ne haragudj, de a főnök megkért, hogy kezeljem bizalmasan ezt a jelentést.
Tényleg? – csattant fel a férfi. A beosztottak felkapták a fejüket a hangos szóra, ezért halkabban folytatta: – István nem is említette, hogy ti ketten valami közös projektbe kezdtetek…
Anita némán gépelt tovább.

Tudnom kéne valamiről? – guggolt bizalmaskodva a nő mellé a csoportvezető.
Anita végignézett magán, majd gondosan lesimította szoknyáját, nehogy a férfi többet lásson a kelleténél.

Ha többet akarsz tudni, kérdezd meg tőle! Bár ha rád tartozna, már biztos beavatott volna – fordult titokzatos arccal a férfi felé, aki erre dühösen pattant fel:
Azért nem árt, ha tudod, a főnököd vagyok.
Mint ahogy István neked – vágta rá Anita. – Most pedig, ha megbocsátasz, folytatnám…
A csoportvezető toporgott még néhány másodpercig az asztalánál. Látszott, lázasan gondolkodik, mivel vághatna vissza, de valószínűleg semmi sem jutott eszébe, mert végül savanyú képpel eloldalgott.
Ahogy a férfi kilépett az irodából, Anita szomszédja az asztalt megkerülve gurult székével kolléganőjéhez.

Te aztán jól beletapostál a lelkivilágába – mondta őszinte csodálattal. – Nem félsz, hogy bosszút áll?
Túl gyáva hozzá. Tudod, mennyire tart a főnöktől… – mutatott az igazgató szobájára Anita.
De István háta mögött is kicsinálhat…
Próbálja csak meg! – mosolygott Anita, és gondosan ápolt műkörmeivel belekarmolt a levegőbe. – Kikaparom a szemét!
Anita, kész az anyag? – szólt ki irodája ajtaján az igazgató.
A nők szétrebbentek. Anita gyomra azonnal görcsbe ugrott.

Persze, mindjárt viszem! – rebegte alig hallhatóan.
Most ez a legfontosabb, ne hagyd, hogy bárki hátráltasson!
Ezek szerint a szalagfüggöny mögül kileste, ahogy Géza kérdőre vonta.

Tíz perc múlva kész van!
Várom! – mondta a férfi, és becsapta maga mögött az ajtót.
Miközben a nő ujjai szélsebesen szálltak a billentyűk fölött, azon törte a fejét, mi az oka, hogy míg a férfiak többségével fél kézzel elbánik, néhánytól retteg, mint egy megfélemlített kislány. A férje pedig szabályosan hipnotizálja. Olyan erővel kényszeríti rá akaratát, hogy kérdés nélkül szolgálja, mintha nem a felesége, hanem a cselédje volna.
Hirtelen fájdalom hasított a fejébe, mint az utóbbi időben mindig, ha a házasságára gondolt.

3.
Márványasztalon fekszik egy hatalmas csarnokban. Meztelen testét fehér lepel borítja. Hiába ég a láztól, a hosszú órák alatt sem tudta felmelegíteni maga alatt a jéghideg követ, fogai már fájnak a vacogástól. Mozdulni próbál, de kezét-lábát lekötözték. A távolban férfikórus zümmög. A mennyezetet hatalmas freskó borítja, a nappalt és éjszakát, bolygókat és csillagokat egyetlen képbe komponálta a festő, ettől a világűrben érzi magát.
Halk neszezés hallatszik. Felemeli fejét. Fehér kámzsás alakok közelednek, arcukat ijesztő maszk borítja. Az éneklés erősödik, de a dal szövege érthetetlen halandzsának tűnik.
Hirtelen néma csönd lesz.
Az egyik alak hozzálép. Álarca alatt gyűlölettel teli szempár izzik. Csak nézi, nem szól hozzá. Kezében aranytálat tart.
Ő kétségbeesetten dobálni kezdi magát, a kötél a húsába mar.
Éles fájdalmat érez a csuklójában, forró vére a jéghideg tálba csurran.

Hiába áldoztok fel, bűneitekre ez nem hoz megváltást, mert én magam is bűnös vagyok – kiált fel.
A férfi az arcához hajol, mintha súgni akarna valamit, de hallgat.
Már tudja, azért nem szólal meg, mert ismeri. Hirtelen megcsapja orrát a dezodora illata.
Ő az!
Felsikolt.
Hirtelen mozdulattal leveri a vérrel félig teli tálat, nagyot csattan a padlón.

Még visszhangzott a földre zuhanó telefon robaja, amikor Manner Orsolya magához tért álmából. A dolgozószobában feküdt ruhástól a padlón, csuklójára valahogy rátekeredett a telefonzsinór. Háta teljesen kihűlt, egész testében reszketett, pedig az ablakon besütött a nap. Megdörzsölte szemét, és az órára pillantott. Egy óra elmúlt. Lázasan próbált visszaemlékezni, mi történt az éjszaka – nem sok sikerrel. Feltápászkodott, és körülnézett a lakásban. Egyedül volt, az ajtó gondosan belülről zárva mind a három pánttal. Legalább ezúttal idegen férfit nem cipelt fel magával.
Egy év telt el azóta, hogy a
Képek című bulvármagazin műsorvezetőjét saját főnöke elrabolta, és napokig állati sorban tartotta egy föld alatti lyukban. Márkus János, a Hármas Csatorna műsorigazgatója, egyetlen lánya sikertelen tévés karrierjét és öngyilkosságát akarta így megbosszulni. Gyermeke elvesztése miatt megbomló agyával azt képzelte, hogy a többi műsorvezető, és legfőképpen Manner Orsolya gátolta meg a lányát abban, hogy megvalósíthassa álmát, és az egyik legsikeresebb tévéműsor, a Képek sztárja legyen. Pedig Márkus Melinda egyszerűen merev volt a műsorvezetéshez. Hiába tudott mindent a szakmáról, hiába volt sugárzóan intelligens és csinos, mindez nem jött át a képernyőn. Orsi sok területen nyomába sem ért, mégis, ha feltűnt az arca, milliókat volt képes a tévé elé szegezni.
Márkus más nőt is megölt már, mire elkapta Orsit. Szerencsére a rendőrség, és a
Hármas Csatorna egyik szerkesztője a nyomába eredt, így nem maradt ideje, hogy a fogságba ejtett műsorvezetőnővel is végezzen. Farkas Máté csapdába csalta, a rendőrök lelőtték. Néhány óra alatt kiderítettek a műsorvezető rejtekhelyét, és kiszabadították.
Azóta rémálmok gyötörték Mannert, újra és újra átélte a rabságot. Már azelőtt is kacérkodott drogokkal, kiszabadulás után azonban végképp rákapott. Tudta, hogy segítségre lenne szüksége, de a sztár nem mutathat gyengeséget, ezért inkább bezárkózott otthonába, és minden este ivott, miközben gyógyszerekkel tömte magát, de magába szúrt, szívott, szippantott minden létező anyagot is, ha sikerült olyan forrásból beszereznie, amelyet lenyomozhatatlannak tartott. Attól nem félt, hogy kárt tesz magában, a lebukástól viszont rettegett.
Lekapkodta előző napi ruháit, és beállt a zuhany alá. Addig eresztette magára a hideg vizet, míg a rémálom utolsó képkockáját is kiverte a jeges fájdalom az agyából. Akkor meleg vizet eresztett, és elnyújtózott a kádban.
Elrablása után áttetette az egyórás adásértekezletet háromra, arra hivatkozva, hogy csak hajnalban tud elaludni. Így maradt még ideje, rendbe hozni magát. Este héttől fél nyolcig úgy kell kinéznie, ahogy az ország legismertebb sztárjától elvárják. És ő napról-napra megfelelt ennek az elvárásnak, bár egyre gyakrabban érezte, hogy közel a szakadék alja, ahonnan nincs többé visszaút.
A levert telefont próbálta összerakni, amikor észrevette, hogy bekapcsolva maradt a számítógép. Ezek szerint megint akkor ájult el, amikor a neten kalandozott. Bele sem mert gondolni, kikkel, és miről chatelt. Megnézte az elküldött leveleket, hátha nyoma maradt, mit művelt. Megkönnyebbülve látta, hogy nem írt senkinek. Ekkor akadt meg a szeme az új üzeneten. A feladó címének első része –
mate.farkas – a szerkesztő nevét rejtette, aki annak idején megmentette az életét, és aki azóta a Képek főszerkesztője lett, de a második fele egy ingyenes levelezőszolgáltatóé, amelyet Máté sohasem használt azelőtt.
Rákattintott az ikonra, és elolvasta az üzenetet.

Szükségem van rád, találkozzunk ma éjfélkor a tónál a Városligetben. Nagy bajba sodorsz, ha bárkinek beszélsz erről.
Máté.

Gyomra görcsbe rándult. Farkas Máté pontosan tudja, retteg az elhagyott helyektől, mióta elrabolták. Miért hívja mégis az Isten háta mögé éjszaka? Ráadásul a főszerkesztő kivett egy hét szabadságot, és külföldre utazott. Hogyan került haza?
Fogta a mobilját, és Máté titkos számát kereste elő a készülékből.
A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható.
Nem is számított másra.
Gyorsan válaszolt az e-mailre:

Miért csinálod ezt velem, tudod, mennyire félek azóta…

Aláírás nélkül küldte el a levelet. Az órájára nézett. Már megint elkésik. Gyorsan kikapcsolta a számítógépet, gondosan bezárta az ajtót, és elrohant.



Kérlek, írd meg a véleményed!   vissza a főoldalra

 
 
Vissza a Halálnász főoldalára