Halálnász II.rész

46.

Orsi arra ébredt, hogy csurom víz a lepedő alatta. A Völgyestől kapott póló nedvesen tapadt a testére. A takaró eltűnt, kegyetlenül fázott. Megint ugyanazt álmodta. Feláldozzák a misztikus szertartáson. Vérét veszik a hatalmas, jéghideg kupolacsarnokban. Mindössze annyi változott az álomban, hogy a korábban csupasz falakon most megannyi torz arcú férfit ábrázoló kép függött. A festményeken a figuráknak mozgott a szeme. Őt bámulták.

A nő megborzongott, de jólesően vette tudomásul, hogy egy bérház szobájában fekszik, a falakat tapéta borítja, sehol egy festmény. Nincs hideg, csak az átizzadt póló miatt fázik. A redőny leeresztett lécei között fény szivárog be. Reggel van. Óra ketyegését is hallotta, de ahhoz túl sötét volt, hogy láthassa.

Még nem tudta felidézni, hogyan került a szobába, amikor halkan kopogtak. Először riadtan zakatoló szívvel fúrta magát a csatakos lepedő alá, aztán kapcsolt: ha bántani akarná az illető, biztos nem kopogna be udvariasan, hanem rátörne.

Te vagy az, Ádám? – kérdezte, miután visszatértek az éjszaka emlékei.
Bejöhetek?
Egy pillanat – válaszolta a nő, és kezével kitapogatta a földre esett takarót. Csak ekkor adott engedélyt a belépésre, miután a szeméig húzta a paplant. Legszívesebben azt is elrejtette volna a férfi elől. Elképzelte, milyen karikái lehetnek a rémálommal átszenvedett éjszaka után.

Résnyire nyílt az ajtó.
Csukd be a szemed, mert felkapcsolom a villanyt.
Orsi engedelmeskedett. Mire kinyitotta, Ádám az ágy szélén ült, kezében tálcával. Ínycsiklandó tojásrántotta, ropogós magvas barnakiflik, és egy nagy pohár narancslé volt rajta. Szóhoz sem tudott jutni. Nem is emlékezett, mikor kapott utoljára ágyban reggelit. Talán az anyja kedveskedett így áttanult éjszakák után egyetemista korában.

Kávét, tejeskávét vagy cappuccinót kérsz? Nem tudom, mit szoktál inni, gondoltam megkérdezem.
A nő még mindig nem tért magához az ámulattól. A férfi már régóta talpon lehetett. Haja fényesen csillogott, arca frissen borotválva, fekete inge ropogósra vasalva. Dezodora és arcszesze kellemes elegyet alkotott. Egész lénye tisztaságot és erőt sugárzott.

Cappuccinót, cukor nélkül – mondta még mindig a takaró alól. – Ez aztán a vendéglátás! – hálálkodott.
Előbújhatsz, láttam már nőt smink nélkül – mosolygott Ádám.

Orsi tiltakozni akart, de a férfi tekintete meggyőzte, nincs mit takargatnia. Szégyenlős mosollyal gyűrte hóna alá a paplant, miközben felült.
Te nem reggelizel? – kérdezte, miután ölbe vette a tálcát.
Van egy rossz szokásom. Muszáj már az utcán beleharapnom a kiflibe. Mire hazaértem, lenyomtam mind a kettőt.
Nekem bőven elég egy is, sőt igazság szerint egyet sem szabadna – nyújtotta Ádámnak a péksüteményes tányért.
Á, nem lehet! – hárította el a kínálást a férfi. Nekem is vigyáznom kell az alakomra – mondta, és peckesen kihúzta magát.

Orsi végignézett a nyomozón. A rövid ujjú ing alól kilátszottak karizmai. Nem voltak olyan domborúak, mint a konditeremben összeszedett srácnak, de legalább látszott, hogy nem hatalmas súlyok agyatlan emelgetésével pumpálta fel, némi szteroiddal gyorsítva a folyamatot.

Neked viszont kötelező enned, ez parancs! – mondta Ádám, amikor látta, hogy viaskodik az éhség az elhízástól való félelemmel – Mire visszajövök a kávéval, a felén túl kell lenned! – tette hozzá, majd lendületes mozdulatokkal felhúzta a redőnyt, lekapcsolta a villanyt, és kiment a szobából.

Hangján érződött, hogy hozzászokott a parancsolgatáshoz. Fel sem merül benne, hogy valaki esetleg nem hajtja végre az utasításait, ugyanakkor egész lényéből kisfiús gyengédség sugárzott, ami miatt az is engedelmeskedni kényszerül, aki a parancsot egyébként megtagadná. Mint például Orsi.

Farkasétvággyal vetette rá magát a csábítóan illatozó ételre. Szinte egy hajtásra itta meg a narancslevet, és mire Ádám gőzölgő bögrékkel a kezében visszatért, elpusztította a rántottát, és éppen a második kifli végével tunkolta ki a tányért.

Biztosan sietned kell! – mondta Orsi miután beleivott a cappuccinóba. Igyekezett nem mutatni, mennyire utálja, ha tejhab helyett növényből kotyvasztott műtejszínnel készül. Időközben megtalálta az órát az éjjeli szekrényen. Háromnegyed nyolcat mutatott. – Kávé után már itt sem vagyok.

Szó sem lehet róla! – vágta rá habozás nélkül Ádám, miközben hatalmas tenyerét melegítette a bögrével. Hosszú kávét ivott, tej nélkül. – Megvárom, míg ideérnek a rendőrök, akik egy fedett lakásba visznek.
De nekem este adásban kell lennem!
Kizárt! – mondta a nyomozó, és feltette a kezét, amikor Orsi tiltakozni akart. – Nemzetbiztonsági érdek, hogy ezt épségben megúszd! – tette hozzá hamiskás mosollyal.
Tényleg nem tehetem, hogy ne én vezessem a műsort…
Márpedig nem te fogod. Beszélünk a Hármas Csatorna igazgatójával. Bele fog menni. Ki meri megkockáztatni, hogy baja essék az ország legjobb műsorvezetőjének?
Kösz – mosolygott Orsi. – Igazán jól esik, de nem tűnhetek el…
De, éppen ezt fogod tenni, amíg ki nem derítjük, ki szerelt kamerát a lakásodba, és miért. Ne feledd, ha egyszer bejutott, bármikor újra megteheti.
Megváltoztatom a kódot, kicseréltetem a zárat – vitatkozott Orsi.
Ha egyszer bejutott, bármikor megteheti újra – ismételte meg Ádám. – Nem engedhetünk a közeledbe senkit, amíg nem tudjuk, mit akar az illető. Nem akarlak ijesztgetni, de léteznek úgynevezett másolt bűncselekmények. Az elkövető abban leli örömét, hogy leutánozza mások tettét.
Nem hinném…
Hogy bevégezze azt, ami korábban nem sikerült – vágott a nő szavába a nyomozó kíméletlenül.

A nő látta magát a föld alatti lyukban vergődni.
Te aztán értesz a meggyőzéshez – mondta keserűen. – Eléred a célod, még ha tönkre is megy bele a másik.
De legalább életben marad – mondta Völgyes, és megszorította a nő vállát. Még éppen nem fájt, de szabályosan égetett a keze nyoma, olyan energiát sugárzott.
Oké, megadom magam, de remélem nem tart soká! – tette fel a kezét a nő.
Azon leszünk. De ehhez be kell tartani néhány óvintézkedést. Először is kapcsold ki a mobilod, és add ide! Mi majd elintézzük a munkahelyeden a dolgot. A hivatalos verzió szerint hirtelen külföldre kell utaznod. Meghalt valami rokonod, és nem kívánsz beszélni róla senkinek.
Mátét még felhívhatom?
Nem. Vele majd én beszélek. Nem szeretném, ha utánad koslatna. Úgyis túlparázik mindent. És főleg krimiben nyomul, ezért jobb szeretném, ha ebből most kimaradna.

Ugye eszedbe sem jutott, hogy ő írta az üzeneteket? – kérdezte Orsi gyanakodva.
Nem…
Csak mert nem szeretném, ha újra miattam kerülne bajba…

Amikor Orsit elrabolták, egy Mányi nevű nyomozó alaposan rászállt Farkas Mátéra. Feltúrta lakását, még őrizetbe is vette.

Mányi, nekem köszönhetően, azóta már a célkörözési osztályon üldözi a rosszfiúkat. Kizárólag azok után vetheti magát, akiket valami épeszű rendőr már keresendőnek nyilvánított. Önfejűsködés kizárva. Egyébként éjjel beszéltem Mátéval. Egyelőre jól reagált a dolgokra, azt leszámítva, hogy azonnal hozzád akart rohanni – mondta szemlesütve Völgyes.

Nyilvánvalóan nem volt igaz. Máté kerüli egy ideje, Orsi pontosan tudta.
Őrizni is fognak? – kérdezte.
Anélkül nem lenne semmi értelme.
Nem lehetnél te a smasszer? Nem nagyon vágyom a kollégáid kíváncsiskodására…
Jó fejeket küldök, majd meglátod, és én is megyek, amikor csak…
A kaputelefon csöngése szakította félbe a mondatot.

47.

Annáék tízig aludtak. Éjjel, még a szaunában is próbálták értelmes egésszé gyúrni a részleteket, nem sok sikerrel. Máté, amint kinyitotta a szemét, Orsit hívta, de még mindig ki volt kapcsolva a telefonja. Völgyestől tudta meg, hogy miért. A nyomozó világosan értésére adta, hiába faggatja, neki sem árulja el, hova vitték a Képek műsorvezetőjét. A főszerkesztő ezen megsértődött, de Ádámot ez sem hatotta meg. Biztosította, hogy nem azért titkolózik, mert nem bízik benne. Egy pillanatra sem gondolta, hogy a főszerkesztő írta az üzeneteket. Ez a protokoll, ha valakit elrejtenek. Akkor sem mondana semmit, ha nem Máté nevében írták volna a leveleket.

Törődj bele, nem mondom meg, hova viszik. Pont – zárta le a vitát a nyomozó. – Egyébként rajtam keresztül üzenhetsz neki – tette hozzá engedékenyen. – Ha úgy látom, hogy a javát szolgálja, át is adom az üzenetet…
Tudod, mennyire utálom, amikor a stréber zsarut adod.
Tudom. Na, inkább élvezd a szabadságod utolsó óráit! Ha megtudom, hogy este nyolc előtt Pestre érsz, lecsukatlak – tette hozzá nevetve.

Máté kimászott az ágyból, miután letette a telefont.
Farkaséhes vagyok! – kiáltotta Annának, aki addig követte a beszélgetést, amíg kiderült, semmit sem tehet Máté Pesten az ügyben. Azóta a fürdőszobában tevékenykedett.
Én is – válaszolta –, de én már soha többé nem eszem.
Mi történt? – kérdezte Máté a fürdőszobába lépve.

Anna a kád szélén ült és fogat mosott.
Ráálltam a mérlegre – mutatott a sarokba. – Két kilót híztam az elmúlt héten – dünnyögte szomorúan.
Na és? Nem látszik rajtad – vigasztalta Máté.
A számok nem csalnak – felelte rezignáltan a nő. – A töménytelen zsíros sajt, a sok pia, meg a tegnapi vacsora megtette a magáét, de nekem holnap képernyőn kell lennem, és a kamera minden dekát kíméletlenül megmutat. Szóval ne is kínálj semmivel, ma léböjtkúrával méregtelenítek. Menj ki! Nem is akarom, hogy láss.
Be kéne csukatni a szállodát, ahol mérleg van a szobában – morgott Máté. – Én egyedül is lemegyek reggelizni, elvégre szabadságon vagyok! – kiabálta a szobából. Anna még az ajtót is becsukta.
Ha Máté megvárja, míg a nő kijön a fürdőből, az ebédet is elmulasztja.

Az étteremben már pakoltak. A hosszú svédasztalt teljesen lepusztították a koránkelők, alig maradt rajta valami. Ráadásul a gép csak hosszú kávét adott, ezért úgy döntött, evés helyett inkább futni megy a vízpartra. Előtte még átment a bárba egy csésze eszpresszóra és átlapozta az újságokat. Semmi érdekeset nem talált. Még egyszer megpróbálta felhívni Orsit, de hiába. Nem bírt magával, újra beszélni akart Ádámmal.

Ott aludt nálad? – kérdezte számon kérőn.
Mi van? Annát hova tetted?
Máté a kérdést figyelmen kívül hagyva folytatta:

Ha csak azért a nagy felhajtás, hogy megdugd, akkor inkább ne görcsölj, tedd meg!
Vajon miért hiszem, hogy ezt most nem mondtad komolyan?
Dehogynem!
Ugyan már! Hallom a hangodon, hogy féltékeny vagy! Hagyd a hivatalos verziót, hogy csak egyszer dugtatok! Nem veszem be. Azóta is ápolod a kicsikét, ugye?
Esküszöm, nem! Sőt nagyon örülnék, ha összejönnétek. Legalább nem mindig az én vállamon sírná ki magát. Kezd kínos lenni Anna előtt.
Meghiszem azt! Senki sem szeret osztozni!
Hagyd már a hülyeséget! Tényleg nincs köztük semmi. Akkor egyszer megdugtam, de te is tudod, mennyire ráfáztam. Az a fasz Mányi emiatt hitte azt, hogy megöltem. Szexuális indíttatásból. Ezt a baromságot! Szóval alaposan megbántam, ráadásul nem is volt jó.
Tényleg? Mesélj! Bár ha nem jó, arról mindig a férfi tehet…
Úriember vagyok, nem szolgálok részletekkel.
Megkérdezzem tőle?
Te nem vagy normális!
Annának megmondtad?
Nem, így is tök féltékeny rá. Ne is poénkodj ezzel előtte, jó?
Háború a háremben? – röhögött Ádám.
Hülye vagy! Egyébként nekem nem kellett karanténba zárnom, hogy kiéheztessem.
Biztos leitattad…

Alig tette le a telefont, ismét megcsörrent.
Megkaptad az e-mailt a kódokkal? – kérdezte Dávid köszönés helyett.
Máté még az ágyban átfutotta a leveleit, de a hackertől semmit sem kapott. Furcsállta is, hiszen Dávid határozottan megígérte, hogy postázza a támadó gépéről lelopott adatokat.

Elküldted?
Azért annyira még nem vagyok hülye. Egyébként mások sem kapták meg, sőt az én gépemről is eltűntek a fájlok.
Kik azok a mások? – kérdezett vissza a szerkesztő, a mondat második felére már oda sem figyelt.
Hát Zsó, meg te…
És?
Csicsó – ismerte be a hacker.
Nem örülök, hogy civilnek is kiadod az adatokat. Veszélyes lehet…
Ha engem megtalált, Csicsóról is tud, de megvédem, ne félj. Egyébként kódfejtésben jobb nálam, de mint mondtam, ő sem kapta meg a levelet. Mindent felzabál az a rohadt vírus. Még az a szerencse, hogy papírra jegyzeteltem, így nem veszett el végleg minden.
Eltűnt a gépedről?
Ezzel kezdtem, hol jársz? Olyan, mintha rajta sem lett volna. Mindent kipucolt.
Ilyen a múltkori támadásnál nem volt… Lehet, hogy mégsem ő tért vissza?
Ezt a trükköt azóta találta ki. Biztos lehetsz benne, hogy ő az!
Szólni kéne a rendőröknek…
Még korai. A múltkor is csak a szart keverték. Megint ezt akarod?
Azt akarom, hogy kapják el a rohadékot, mielőtt nagyobb kárt tesz!
A rendőrök? Ugyan már! Az emberünk évekkel előttük jár.
Ne becsüld le őket! Völgyes mondta, hogy egy rakás fiatal srácot vettek fel. Vágják a szakmát.
Akkor meg éppen ezért nem kéne beavatni őket… Gondolom, nem szeretnéd, ha megtudnák viselt dolgainkat…
Ne használj többes számot! Beszélek Völgyessel – zárta le Máté a vitát. – Te meg addig tüntesd el a kompromittáló dolgaidat!
De hát…
Semmi de! Csináld, de előtte szkenneld be a jegyzeteket, és küldd át nekem. Ja, és mi van a bloggal? Bele tudtál nézni?
Igen. Semmi különös. A többség változó IP-címről kapcsolódik a netre. Csak néhányan használnak fix címet. Ha megmondod, ki érdekel, megpróbálhatom kideríteni, hol van.
Sangel… – vágta rá a szerkesztő – és Pszichotündér – tette hozzá.
Az jó – felelte Dávid, – majd elfelejtettem, éppen ez a két pofa egyszer ugyanarról a helyről lépett be. Mindig változót használnak mindketten, csak egyetlen egyszer fixet. Azt hittem, véletlen…
Micsoda? Sangel és Pszichotündér ugyanonnan jelentkezett be? Hol az a hely?
Nem tudom, de utána járhatok, ha akarod.
Akarom. Most azonnal!
Jó, de akkor egyelőre tartsd távol a kopóidat. Nem igazán szeretném, ha rájönnének, hogyan csinálom. A fix IP-címet a szolgáltatók…

Nem érdekel – vágott közbe rutinosan Máté –, csak a végeredmény. De előbb küldd át a kódokat, később úgyis elfelejtenéd…
Meglesz.

Máté felment a szobába. Anna még mindig a fürdött. A főszerkesztő átöltözött futóruhába, és megkérdezte a nőt, nem tart-e vele. Nem akart. Inkább masszíroztat a szállodában.

Máté éppen nyitotta az ajtót, amikor megérkezett Dávid üzenete. Visszalépett és végigpörgette a beszkennelt lapokat. Ábrák és karaktersorok, látszólag minden értelem nélkül. Ijesztőnek tűnt, mintha egy bomlott elme agyába látna.

48.

Somorácz kora reggel óta a számítógépnél ült, és a metrókamera képeit elemezte. Alig aludt néhány órát, nem hagyta nyugodni a tudat, hogy a halott nő tettére ott a magyarázat a képeken, csak nem veszi észre.

Digitálisan megtisztította a felvételt, amennyire csak lehetett. Így legalább már azt el lehetett dönteni az alakokról, hogy férfiak vagy nők. Elővette az utolsó képet, ahol még látszott az öngyilkos, és megvizsgálta a körötte állókat. Egyesével követte mindegyiket visszafelé egészen addig, míg beléptek a kamera látóterébe. Véletlenszerűen összegyűlő emberek, a vaksors sodorta őket egymás mellé. Vajon mikor dőlt el, hogy pont ők lesznek azok, akik szeme láttára meghal egy fiatal nő? És mikor dőlt el, hogy pont az a nő nem megy haza többé? Már vagy századszor nézte végig a felvételt, amikor feltűnt neki, hogy a nő mellett álló baseballsapkás férfi arca sohasem látszik. Néhány másodperccel a nő után érkezett. A többiek nézelődnek, forgolódnak, a kamera felé néznek, elfordulnak, de a sapkás az első pillanattól kezdve háttal állt a kamerának. Mintha tudná, hol van, és nem akarná, hogy az arca látszódjon a felvételen.

Még vagy hússzor végignézte a jelenetet, most már kizárólag a baseballsapkásra koncentrált. Főleg a nő eltűnése előtti és utáni három-három képet.

Amikor a metró elé vetette magát, minden közelben álló a sínekre néz. Bár nem vehetők ki tisztán a vonások a gyatra felvételeken, mégis érezhető az iszony az arcokon. Kivétel egyen, a sapkásén. Ha ő is odanézne, ahova a nő esett, akkor látszódna az arca a kamerában. Hogyhogy nem rántja oda a fejét? Hogyan győzhette le az ösztönt?

Tudta előre! – suttogta megrökönyödve a nyomozó. Tudta, hogy a nő ugrani fog! De vajon honnan? Elkísérte a végzetes eseményre, és meg sem próbálta visszatartani? Ez lehetetlen!

Támadt egy ötlete. Az ugrás előtti és utáni képet egymásra montírozta. Fél áttűnésben mindkét képet egyszerre vizsgálhatta. Az ugrás utáni képen, alig észrevehetően a férfi a nő korábbi helye felé mozdult. Eddig azért nem tűnt fel, mert a többiek sokkal nagyobbat moccannak. Volt, aki félreugrott, más a szeme elé kapta a kezét. A baseballsapkás, mindvégig háttal a kamerának, hajszálnyit a nő felé mozdult.

Kinagyította a képet, és még egy szűrőn átküldte. Ekkor vette észre, hogy a férfi a törzsétől furcsán eltartja a kezét. Ugyanakkorára nagyította a korábbi és a következő képet is. Majd az egérrel kattogtatva váltogatta azokat.

Nem látszott a mozdulat – hiszen ahhoz, hogy folyamatosnak tűnjenek, túl ritkán készültek a felvételek –, de érezhető volt. A férfi a jobb kezével meglökhette a nőt, ettől kissé elveszthette az egyensúlyát, és oldalra billent, majd nyilván visszarántotta a kezét. Megnézte a baleset utáni képeket, és látta, hogy a baseballsapkás hatodikként hagyta el a helyét. Az első öt a sínek felé, ő meg a kamerának végig háttal, a kijárat felé indult.

A nyomozó izgatottan kapta fel a telefont.
Az erdélyi nőt megölték! A mellette álló férfi belökte a metró alá!

49.

Mannert sötétített üvegű terepjáróba ültették. Völgyes el akart köszönni tőle, de a műsorvezető addig könyörgött, míg végül vele tartott. A kocsit jó kétméteres, vékony srác vezette. Madárfejét idegesen kapkodta jobbra-balra, mintha menekülnének valaki elől.
Követnek? – kérdezte a nő.
Nem. Rutineljárás! – válaszolta Völgyes, de többet nem mondott. Csörgött a telefonja. Felvette, végighallgatta, amit a hívó mondott, majd szó nélkül letette.

Hosszan tekeregtek a városban. Orsi megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de a férfiakat túlságosan lekötötte a lerázósdi. Végül behajtottak egy földalatti garázsba. Valami bevásárlóközponté lehetett. Orsi nem ismerte a környéket. Ahogy egyre lejjebb haladtak, fogyni kezdtek az autók. A legalsó szinten már csak elvétve parkolt néhány. Az egyik mellett csikorogva fékezett a terepjáró. Egyszerre nyíltak az ajtók. A fekete Passátból két nagydarab fekete ruhás férfi szállt ki. A rendőrök kezet fogtak, majd Völgyes a karját nyújtotta a műsorvezetőnek.

A Volkswagennel visznek tovább. Ne is kérdezd, rutineljárás. Egyébként a technikusok találtak egy lyukat a lépcsőházban. Valószínűleg egy minikamera helye. Pont ráláthatott a riasztó paneljére. Egyszerűen rögzítette, melyik gombokat, milyen sorrendben nyomtad meg, és már meg is szerezte a kódodat. Nem kispályás!
Úristen – sóhajtotta Orsi –, ki ez az ember?
Megtudjuk! – felelte Völgyes, és a nő vállára tette a kezét. – Én most nem maradhatok, de jó kezekben leszel, hidd el! Az őrök között lesznek csajok is. Egyikük a barátom. A legjobb fej a rendőrségnél. Szerintem jóban lesztek.

Egy pillanatra csak álltak egymással szemben. Ádám a nő felé mozdult. A bátortalan mozdulat láttán Orsi arcon csókolta.
Köszönök mindent!– mondta. – És kapjátok el mihamarabb! Nem bírom a rabságot.
Vigyázunk rád! Nemsokára nevetni fogsz az egészen…

Orsi egyetlen retiküllel a kezében szállt be a Passátba. A holmijáért majd egy rendőrnő megy el, megismételve az átszállásos városnézést.
Elindult az autó. Ahogy távolodtak Völgyestől, a műsorvezető elsírta magát.

Ne féljen, a történelem nem ismétli önmagát! – fordult hátra az egyik rendőr. – Valami aberrált kis buzi zaklatja. Majd elmegy tőle a kedve, ha elkapjuk.

50.

Fütyörészve állt a tükör előtt. Dús haját három milliméteresre borotválta. Két arca lesz ezután. Egy kopasz, barna szemű, és egy bozontos, se nem szőke, se nem barna, a kontaktlencsétől szürkéskék szemű. Ez utóbbi pont olyan, mint az átlag magyar férfi. Ráérősen próbálgatta a parókát. Tökéletesen kényelmesnek kell lennie, hiszen mostantól ez lesz a gyakoribb álarca. Állást vállal. Hosszú évek óta most először. Büszkén gondolt arra, hogy most sem anyagi kényszer, hanem kizárólag a vadászat miatt kell munkába állnia. Ez is a játszma része. Az érte hozott áldozat súlya alapján lehetne akár önálló lépés is a nagy partiban, de nem akarta összezavarni az ellenfelet. Az emberek túlnyomó többségének a világ legtermészetesebb dolga, hogy naponta dolgozni jár. Nem is értenék, mitől különleges a számára.

Amikor anyja tisztázatlan körülmények között meghalt, magára maradt. Az örökség sokkal kevesebb ideig tartott, mint tervezte. Kénytelen volt dolgozni, csaposnak állt egy bárban. Néhány hónap alatt összehaverkodott a törzsvendégekkel. Újabb néhány hónap múlva beavatták, miből élnek nagy lábon a nála alig idősebb srácok. Utazgattak a környező országokba, és adtak-vettek holmikat a szocialista gazdaság hiányosságait kihasználva.

Örömmel csatlakozott hozzájuk. Pár út után összejött annyi pénz, hogy otthagyhatta az állását. A csíkos póló, Amo szappan és Levi’s farmer után gyorsan váltott műszaki cikkekre. COCOM-listás alkatrészeket vett Ausztriában, és terítette a keleti blokkban. Társai vagy maradtak kispályások, vagy sorra megbuktak. Ő mindig megúszta. Hála tökéletes szerepjátszó képességének, mindig elvegyült a tömegben, soha senkinek nem szúrt szemet. Mindig más és más álarc mögé bújt. Napokig figyelt valakit az utcán, követte otthonától a munkahelyéig. Másolta a mozdulatait, gesztusait, hanghordozását. Hasonló ruhákat vásárolt. Csak akkor vágott neki a határnak, ha úgy érezte, tökéletes a figura. A vonaton, kocsiban – attól függően, hogy a lemásolt személyiség mivel utazna – az illető helyébe képzelte magát. A szerepjátszásra figyelt, és nem azon járt az esze, milyen tiltott holmit hoz a táskájában. Később elkezdte összerakni, és egyben árulni a számítógépeket. Mire végleg eltűnt a vasfüggöny és a COCOM-lista, csinos összeget gyűjtött össze schillingben, egy bécsi bankban. Ő nem küzdött az árral. Egyik-napról a másikra abbahagyta az egészet. A hardverekhez már egész jól értett, a szoftverekről még volt mit tanulnia. Beiratkozott egy főiskolára. Pillanatok alatt szívta magába a programozás tudományát. Az iskolát be sem fejezte. Már nem tudtak neki újat mondani. Egy ideig játékprogramokat gyártott. Egész szépen ment az üzlet, amikor az egyik játék miatt hirtelen mindenki rászállt. Az egyik gyerekvédő szervezet szerint túl sok erőszak volt benne. Ekkor állt át a túlsó oldalra. Előbb szoftvereket tört fel és tett közzé, majd bankokat, telefonközpontokat támadott meg. A kezdetleges védelem réseit kihasználva tetszőlegesen mozgatott hatalmas pénzeket, úgy, hogy a rendőrségnek esélye sem volt a nyomába jutni. Sem a gazdaságiaknak, sem a bűnügyieknek.

Anyja halála után végtelen űr maradt benne. Míg élt, más nő nem érdekelte. Később néhányszor megpróbált udvarolni, ahogyan másoktól elleste, de ha komolyra fordult a dolog, visszakozott. Mintha anyját csalná meg. A haverjainak is feltűnt a magánya, mert a huszadik születésnapjára egy nőt kapott. Kegyetlen sokat ittak, mire az ajándék megérkezett. Levette a kabátját, és azonnal az asztalra pattant. Csak fehérnemű volt rajta, de attól is hamar megszabadult. A haverok hangosan kurjongattak és tapsoltak, a nő pedig csábosan intette magához. Egyik pillanatról a másikra józanodott ki. A kurvának hatalmas műmellei voltak. Nemi szerve csupaszra borotvált. Bőre mindenhol sötétbarnára szoláriumozott. Nyoma sem volt anyja puhaságának, kerekségének, fehérségének. El akart rohanni, de páran megragadták, és az asztalra tették. A nő vetkőztetni kezdte, miközben a mellét az arcához nyomta. Az olcsó parfümön átütött az izzadságszag. Legszívesebben elsüllyedt volna. Hányingerrel küszködött. Le akart ugrani az asztalról, de nem engedték. A nő közben letérdelt, és lehúzta a nadrágját. A tömeg csalódottan hördült fel a petyhüdt szerv láttán. Az asztalra fektették. A nő lovaglóülésben, farral a feje felé ráhasalt. A szájával kezdte izgatni, lassan némi sikert is elért. A haverok ordítva biztatták. A kurva hirtelen az arcának tolta kitárt altestét. Savanykás büdös áradt belőle. Öklendezni kezdett.

Még most is a hányinger kerülgette, ha rágondolt. Teljesen összezuhant. Porig alázták. A nő sértődötten hagyta abba a hiábavaló próbálkozást. Valaki felugrott az asztalra, és azonnal magává tette, tovább növelve ezzel a szégyenét. Nem is tudta, hogyan került haza. Napokig fortyogott benne a szégyen, az utcára sem ment ki. Újra és újra eszébe jutott a kurva, a hatalmasra pumpált mellek, szilikonos ajkai, és az a borzalmas szag.

Egyik éjjel azt álmodta, hogy hímtagja hatalmas éles kés, azzal hatol a kéjesen vonagló nőbe. Soha nem érzett keménységre ébredt. Naponta többször támadt merevedése, utcán, villamoson, étteremben, ahol csak az álmára gondolt.

Kiderítette a címét. A nő nem emlékezett rá. Készségesen a lakására ment vele. Pezsgőt ittak. A nő poharába altatót kevert. Amikor kidőlt, levitte a pincébe, és az ágyra fektette. Meztelenre vetkőztette, kezét-lábát a támlához kötözte, száját betömte. Megvárta, míg felébred. A nő félelmétől merevedése lett. Megpróbált behatolni, de hirtelen elhagyta az erő. A kés viszont akadálytalanul csusszant bele.

Mindent elborított a vér. Úgy érezte, végre lemosta a szégyent magáról. Ölt, férfi lett.

51.

Mire visszatért a futásból, Anna kiterülve feküdt az ágyon, és halkan nyöszörgött.
Bántottak? – kérdezte Máté lihegve.
Dehogy! Isteni volt, újra érzem minden izmomat.
Azokra én is kíváncsi vagyok! Mindjárt jövök!
Anna lemondóan legyintett.

Gondolod, nekem már úgyis mindegy?
Épphogy nem! – szólt vissza a fürdőszobából.

Teleengedte a kádat forró vízzel, és belefeküdt. A futás kissé nehezen indult a több napos kihagyás után, de a második kilométerre belerázódott. Izmai örültek a mozgásnak a hosszú tespedés után. A szakközépiskolánál lement a Balatonhoz. Hiába volt még szinte nyári meleg, a vízben nem volt senki, a parton is csak néhányan lézengtek. Miközben lábai automatikusan repítették tovább, a hullámokat nézte, és igyekezett minden gondolatot kiverni a fejéből. Próbált nem gondolni a másnapi munkára, de hiába. Még a szabadság előtt elhatározta, hogy átszervezi a Képek szerkesztőségét. Elégedetlen volt a főszerkesztő-helyettessel, de Nyitrai, az új műsorigazgató egyértelműen tudtára adta, hogy addig nem válhat meg tőle, míg nem találnak megfelelő helyet neki egy másik műsornál. Pedig Orsi is szekálta Dinnyés Irén miatt. Azt hitte, Máté azért nem rúgja ki, mert tetszik neki. Minden mondatában hibát talált, akkor is, ha nem volt. Máté pontosan tudta, hogy Dinnyés a főrendező szeretője, ezért nem akarta, hogy Orsi konfrontálódjon a csaj miatt. Nem mintha nem tudta volna kirúgatni, hanem azért, mert Nyitrai arra is megkérte Mátét, tartsa távol Iréntől a műsorvezetőt. Ha Orsi nekiugrik, Máté nem állja a szavát, és a tévében a műsorvezetőnő bábjaként könyvelik el. Ezért Máté tűrte Dinnyés ostobaságait, aki miután rájött, hogy védett a pozíciója, még fúrta is a főszerkesztőt a háta mögött. A beígért áthelyezésről viszont hetek óta szó sem esett. Ezért döntött úgy Máté, hogy megszünteti a főszerkesztő-helyettesi posztot, helyette három felelős szerkesztőt nevez ki. Ők felügyelik majd a műsort, heti váltásban. Dinnyésnek felajánlja a vezető felelős szerkesztői címet, ami pontosan annyi hatalommal jár majd, mint a felelős szerkesztés, de a némi adminisztrációs többletmunka ellentételezéseként megtarthatja a főszerkesztő-helyettesi fizetését.

Ezzel a húzással egyszerre szabadul meg két hétre tehetségtelen helyettesétől, és kötelez le két ambiciózus fiatal szerkesztőt, akik emiatt Orsival szemben is az ő emberei lesznek. A harmadik pozitív hatást csak remélte: a régi szerkesztők, akik a korábbi főnök, Olasz Péter kedvencei voltak, megsértődnek, hogy nem őket léptette elő, és az első adandó alkalommal elhagyják a csapatot.

Amikor Máté átvette a Képek irányítását, megígérte, hogy nem lesz tisztogatás. Egyedül Olasz Pétertől vált meg. Olasz hiába ajánlkozott helyettesnek, csak hogy a Képeknél maradhasson, Máté kirúgta. Pontosan tudta, hogy Olasz soha nem bocsátana meg neki. Nem azért, mert elfoglalta a székét, hanem azért, mert jót tett volna vele. Paradox módon az emberek nem szeretik, ha az ellenfél segít rajtuk, ahelyett hogy az elvárásoknak megfelelően a fejüket venné.

Észre sem vette, és már Széplakot is elhagyta. A fejében még mindig össze-vissza kergették egymást a gondolatok. Nemcsak a szerkesztőségben kell rendet tennie, de tisztáznia kell viszonyát Orsival is. Hiába próbálta önmagának is letagadni, bosszantotta, hogy a nő Ádámnál aludt. Pontosan tudta, hogy Orsi kétségbeesetten próbál magának társat találni, de csak szexpartnerekre akad. A férfiak többsége tart az okos, sikeres nőktől. Még akkor is, ha az illető gyönyörű. Ha pedig híres is, akkor nagy ívben elkerülik. Nem szeretik másodhegedűsnek érezni magukat. Inkább választanak egy csitrit, aki mellett eljátszhatják az istent. Néhány macsó persze szeret a gyűjteményébe tűzni ismert nőket, de csak azért, hogy büszkélkedhessen a haverok előtt a trófeával. Eszük ágába sincs tartós kapcsolatba bonyolódni.

A skalpvadászok nem érdekelték Mátét. Orsi szabad nő, azt tesz, amit akar. De Völgyes, az más. Rosszul esne, ha lefeküdne vele. A barát tiszteletben tartja a másik érdekeltségét, ahogy Ádám találóan fogalmazott, a háremet. Nem Orsiban csalódna, ha szexelnének, hanem Ádámban. Hiába próbálta elhessegetni ezeket az önző gondolatokat, nem sikerült. Gyorsított. Abban bízott, az erőltetett tempó végre kitisztítja a fejét. Ezzel szemben egyre inkább az a gyanú fészkelte magát az agyába, hogy már éjjel egymáséi lettek, Ádám ezért akarja távol tartani tőle a nőt. Attól tart, ha Máté és Orsi találkoznak, ő megint háttérbe szorul. Amennyire próbált Máté nem gondolni rá, olyan erősen furakodtak a képek az agyába, ahogy Völgyes a műsorvezetőt öleli.

Teljesen kifulladt. Az utolsó kilométert rohanva tette meg. Aztán csak összegörnyedt, és levegőért kapkodott a tóparton. Arca lüktetett, tüdeje égett, majdnem szétrobbant. Legszívesebben belevetette volna magát a vízbe.

Ahogy lassan csillapodott a légszomja, elhatározta, hogy elmondja aggályait Völgyesnek, és egyúttal rákérdez, hogy lefeküdtek-e egymással. Elhívja magához Ádámot, amikor Anna nincs nála. Pálinkát isznak majd kis kupicából, töpörtyűt esznek lila hagymával és kétujjnyi vastagra szelt puha fehér kenyérrel. Hagyja, hogy a barátja lekörözze, és a pálinkarészegség csúcspontján, amikor már nagyon sokat ittak, de már inkább józanodnak az újabb kortyoktól, kifaggatja. Férfi a férfival ilyenkor őszintén, álarc nélkül beszél. Vesszenek össze, ha kell, kiabálják ki magukból a szorongást, hogy aztán újabb kupicák után kibékülve röhögjenek, hogy egy nőn képesek voltak összekapni. A biztonság kedvéért azért kiszedi Ádámból Orsi rejtekhelyét.

A hit – hogy nem mehet rá a barátságuk valami butaságra – segített kiverni fejéből a kellemetlen gondolatokat.
Észre sem vette, hogyan jutott a szállodába. Egész egyszerűen vitték a lábai.

Anna kívánatosabb volt, mint valaha, ahogy a masszírozástól kimerülve az ágyon feküdt. Barna bőre világított a hófehér szállodai köntösből. Hosszú, hullámos, barna haja lágyan omlott a paplanra. Máté elhatározta, hogy mégsem hozza szóba Orsit Ádámnak.

Kész vagy már? – szólt be a fürdőszoba ajtaján Anna, indulásra készen. Halászfarmert és halványbarna pólót húzott. Magas sarkú szandálja kívánatosan kiemelte vádliját. Dzsekijét a vállára dobta. – Most telefonált Anita. Húsz perc múlva elmegy a cégtárs a férje irodájából. Ha nem indulunk azonnal, nem jutunk be.
Hát akkor nem megyünk – próbálkozott Máté. – Egészen mást terveztem az elkövetkező néhány órára.
Temérdek időnk lesz még arra, de most siess! Baromira érdekel, mit találunk a pasi gépén. Két perc elég lesz? – kérdezte, és a választ meg sem várva becsukta az ajtót. – Egyébként Anita azt is mondta, hogy éjszaka szaglásztak utána a rendőrök… – kiabálta a szobából.

52.

Somorácz izgatottan magyarázta, mit kell látni a monitoron. Majsai Kis és még két nyomozó hajolt át az asztalon. A fiatal rendőr olyan gyorsan váltogatta a képeket, hogy semmit sem láttak.

Azt mondod, nem mozgókép. Másodpercnyi szünet van a képek között, hogyan látszódhat akkor egy röpke mozdulat? – fogalmazta meg mindannyiuk kérdését a magas, szőke, tüskehajú nyomozó.
A mozgókép sem mozog, csak a szem tehetetlensége kelti a látszatot – okoskodott az egyik nézelődő.
Igen, csak ott a fázisok mosódnak egybe. Itt egy kicsit más a helyzet – magyarázott türelmesen Somorácz, tudta, hogy igaza van. – Csak idő kérdése, és meglátjátok. Mint amikor vonalak mögé dugnak egy arcot a rejtvényekben. Akkor ismered fel, ha sokáig bámulod mereven a krikszkrakszot. Ha egyszer összeáll a kép, utána már nem is érted, hogy nem láttad azelőtt. Emlékeztek a diszkoszvető szobrára? – próbálkozott máshogy.

A többiek nem túl meggyőzően, de bólogattak.
Ott is látod a mozdulatot, pedig szoborról van szó. Az agyadban keletkezik a mozgás képzete. Itt is ez történik. Nincsenek meg a fázisok, mégis összerakja az agyad a korábbi tapasztalatok alapján.

Majsai Kis Gábor már kezdett gyanakodni, hogy az ő agya más szerkezetű, mint Somoráczé, amikor végre hirtelen meglátta.
Tényleg ott a mozdulat!
És nézzük tovább! – folytatta a vetítést a fiatal nyomozó. – Mindenki a sínek felé kapja a fejét. Valószínűleg valaki sikított. Csak a mi emberünk fordul az ellenkező irányba. Aztán a többiek megindulnak a peron széle felé, emberünk meg felszívódik.

Vannak tanúk, akik a nő körül álltak? – kérdezte a colos.
Igen – bólintott Majsai. – Kettőnek vagy háromnak felírtuk az adatait. Faggassátok ki őket még egyszer! Hátha valamelyik emlékszik a sapkásra…
Tehát gyilkosság! Meggyőztelek titeket?

A többiek összenézetek és bólintottak.
Ha nem vagyok ilyen zseni, megússza a rohadék – fényezte magát a fiatal rendőr.
Még el is kell kapnunk! – mondta Majsai.
Ja – tette hozzá a colos –, átlagos férfi baseballsapkában… Klassz. Ha nem okoskodsz, gyorsan lezárhattuk volna az ügyet.

53.

Taxival mentek Anita férjének irodájába. A cég a gyárnegyedben bérelt néhány raktárt és barakkot. Az udvaron halmokban állt a rozsdás vas. Nem tűnt túl menő vállalkozásnak. A portás az egyik raktár mögé mutatott. A taxit nem engedte át a kapun. Máté kifizette. Ahogy elment, egy Alfa Romeo fékezett a kapu előtt. A sorompó azonnal felemelkedett.

Szálljatok be! – húzta le Anita az ablakot. – Nem magas sarkúhoz való ez az udvar. Hányszor kértem Sándort, hogy takaríttassa ki, és rakasson le egy járdát, de hiába. Most már mindegy – tette hozzá –, lehet, hogy utoljára járok itt.

Őszintének tűnt a szomorúság a hangjában. A lerobbant raktár mögött egy újonnan épített földszintes irodaszárny bújt meg. Mintha oázisba értek volna. Az épületet előtti terecskét gondozott gyep borította. Középen szökőkút, körülötte formára nyírt cserjék. A parkoló az új szárny mögött volt. Színes viacolor járda vezetett a bejárathoz.

Kösz, hogy eljöttetek. Nem is tudom, mihez kezdenék nélkületek – mondta Anita, amikor kiszálltak a kocsiból. Máté végignézett a nőn. Arca rafináltan sminkelve, jó öt évet letagadhatott volna a korából. Szőke haját kiengedte, és divatosra egyenesítette. Törtfehér kiskosztümöt viselt, ami kiemelte bőre barnaságát. A zakó alatt halvány rózsaszín selyemblúz. Pontosan ilyen színű divatos kerek orrú, aranypántos, hasított bőr magas sarkú cipő volt a lábán. Máté utálta a kerek orrú cipőket. A legszebb lábfejet is ormótlanná teszi. Figyelmét sokkal inkább Anita lábán egy vékony aranylánc kötötte le. Kiemelte karcsú bokáját.

Előre megyek! – mondta a nő, és meggyorsította lépteit.
A gyászoló özvegy… – jegyezte meg Anna halkan.
Tény, hogy halásznadrágban egyetemistának tűnt Anita mellett.

Legalább egy gyászszalagot tűzhetne a gallérjára – méltatlankodott.

Máté hallgatott. Figyelte Anitát: vajon mindig ilyen elegáns, vagy csak a kedvéért rittyentette ki magát. Magabiztosan járt, királynői eleganciával fogadta a munkatársak részvétnyilvánítását. Egy picit sem feszengett, nyilván rendszeresen kiöltözködött.

Az irodaházat drága anyagokkal, de egyszerűen rendezték be. A szürke márványlapon hangosan kopogott a nők cipője.
Ez az – mutatott Anita egy felirat nélküli ajtója. – Menjetek be! – intette maga elé a vendégeket.

Tágas fogadóhelyiségbe léptek. Az ablak előtt bőrkanapé három fotellal, üveg asztallal, kétoldalt egy-egy íróasztal. Egy-egy ajtó nyílt jobbra és balra.
Jó napot kívánok! – pattant fel egy vörös hajú, harminc év körüli nő az egyik asztaltól. Szürke szoknyát és fehér blúzt viselt.

Marjai Dóra vagyok, Sándor asszisztense. Örülök, hogy megismerhetem – rázott kezet hosszan Annával. Mátét egy gépies mosollyal elintézte. – Kávét parancsolnak? – kérdezte, de mielőtt válaszolhattak volna, Anita már ki is adta az utasítást. – Kávét, üdítőt, és egy kis komolyabbat is kérünk. Gondolom, maradt még Sándor készletéből…

Dóra beütött néhány számot a telefonba és továbbította a rendelést.
Foglaljanak helyet! Szóljak Zsoltnak? – kérdezte.
Igen – felelt Anita, és a fotelekre mutatott, majd intett Dórának, aki szolgálatkészen állt a mellettük. – Köszönöm, csináld a dolgot!
Mit akart a rendőrség? – kérdezte Máté.
Majd később! – tért ki a válasz elől Anita. Nyoma sem volt a blogból megismert önmarcangoló, határozatlan nőnek. Sem a tegnap esti, riadtan is csábító özvegynek. Máté jelentőségteljesen nézett Annára, így akarta emlékeztetni az esti beszélgetésre a szerepjátszásról, de a műsorvezető az asszisztenst figyelte. Nyilván arra volt kíváncsi, a főnök szeretője volt-e.

Megjött az ital. Vaskos, idősebb nő egyensúlyozott a tálcával. Lábán cipő helyett fehér műbőr papucs. Anna csak ásványvizet, Máté és Anita kávét kért. Anita körbekínálta a konyakot, de a vendégek visszautasították. Ennek ellenére a saját kávéjába jókora adagot öntött. Most a műsorvezető nézett a szerkesztőre. Többször panaszkodott a nő a blogjában, mennyire szenved attól, hogy a férje iszik. Kissé furcsa, hogy már ebéd előtt konyakozik. Máté ugyemegmondtam – arccal bólintott. Anna válaszul grimaszt vágott.
Mégis kérsz? – emelte fel az üveget Anita.
Nem, köszönöm, csak fáj a hasam…
Adjak görcsoldót?
Kibírom, kösz.
Mivel foglalkozik a cég? – szólt közbe Máté.
Kereskedelem.
Mivel?
Mindig mással, ami éppen megy. Megmondom őszintén, nem nagyon követtem az üzletmenetet.
Sándoron kívül kik a tulajdonosok?
Tölgyesi Zsolt. Régi haver, még az iskolából. Néhány éve álltak össze, azóta nagyon megy a cég. Tökéletesen kiegészítik egymást.

Máté próbálkozott még néhány kérdéssel, de úgy tűnt, a nő semmit sem tud a cég működéséről. Anna Dóra asztalához sétált, és halkan kérdezgette. Anita dühösen pillantgatott rájuk, de nem szólt közbe. Máté éppen javasolni akarta, hogy nézzék meg végre Sándor gépét, amikor belépett a cégtárs. Negyven körüli férfi elegáns öltönyben, kissé már őszülő, gondosan fésült hajjal, kisportolt testtel. Annának kezet csókolt, Anitát megölelte, Mátéval férfiasan kezet rázott, azután leült közéjük. Anna is otthagyta az asszisztenst. Máté megkérdezte, mivel foglalkozik a cég, a férfi erre elmondta a kft. teljes történetét. Amikor végre levitte a hangsúlyt, Anna közbeszólt:
Vannak ellenségeik?
Ha olyan ellenségre gondol, akik megölhették, akkor nem. Persze van olyan, hogy nagy bizniszről csúszik le a konkurencia. De ők nem gyilkosok. Egyébként mindig fair üzleteket kötünk. Soha senkit nem vertünk át, de kiharcoljuk a legjobb árat. Ettől megy a bolt.
Nagyobb tartozás?
Mindig pontosan fizetünk, még akkor is…
Önöknek sem tartoznak mások? – vágott közbe Máté.
Csak a szokásos. Néha úgy érzem, ebben az országban csak mi fizetünk rendesen. Igen, egy-két hónapos csúszások vannak felénk, de kezeljük a dolgot.
Nem változott meg Sándor viselkedése a halála előtti napokban? – váltott témát Anna. Látszott a cégtárson, hogy nem fog részleteket elárulni a pénzügyekről.

Zsolt ásványvízért nyúlt, mielőtt válaszolt.
A halála előtti napokban nem, de körülbelül egy hónapja igen. Egyik pillanatról a másikra visszahúzódó lett. Előtte mindig nyitva volt az ajtaja, sokszor csak átkiabáltunk egymásnak. De augusztus eleje óta zárta az ajtót. Órákon keresztül bújta a gépét, de hiába kérdeztem, mit csinál, mindig azt válaszolta, hogy a tőzsdét figyeli.
Tőzsdézett?
Igen, néhány hónapja. Elég jól ment neki.
Némi irigység csendült ki a férfi szavaiból. Ő is észrevehette, mert gyorsan hozzátette:

Persze ez nem változtatott a barátságunkon. Továbbra is jóban voltunk.
De maga nem hitte el, hogy csak a tőzsde miatt zárta magára az ajtót.
Valóban nem. Előtte mindig vidám volt. Nem ismerhették, de olyan típus volt, aki szereti az életet. Imádott nagyokat enni, inni. A társaság középpontja volt mindig. Tele a város a haverjaival. Bármerre mentünk, mindenhol örömmel fogadták. Aztán hirtelen kedélytelen lett, alig járt valahova.
Nem a cég ügyei nyomaszthatták? – kérdezte Máté.
Kizárt. Ritka jó évünk van. Ha nem jön közbe semmi, a legjobb eredményünket érjük el.

A szerkesztő újabb körökbe kezdett, hogy megtudjon valamit a cég pénzügyeiről, kevés sikerrel. Anitát szemmel láthatóan nem érdekelte az üzlet.
Rögtön jövök, csak kint felejtettem valamit a kocsiban – mondta, és kisétált az irodából. Anna figyelmét nem kerülte el a férfi sóvár tekintete.

Jól kijöttek? – kérdezte Máté a nő után mutatva.
Hogy gondolja? Nekem a barátom felesége szent – háborodott fel a cégtárs.
Anna halvány, de elégedett mosolyt vélt felfedezni a szerkesztő arcán. Pontosan tudta, hogy csapdába csalta Zsoltot. A férfi oda volt Anitáért.

Természetesen arra gondoltam, hogy Sándor és Anita… – mondta Máté kimérten.

Ja, az más. Azt hittem, azt feltételezi…
Máté rázta a fejét, de Anna tudta, azt feltételezte. Ráadásul joggal. Ahogy Zsolt a nő után nézett, mindent elárult.

Azt hiszem, nem volt minden rendben köztük, de hiába kérdeztem Sándort, nem akart erről beszélni – a férfi lehalkította a hangját, és az ajtó felé nézett. Anita még nem ért vissza. – Csak annyit mondott, hogy elhidegültek egymástól egy kicsit, de majd minden helyre jön.
Volt más nő az életében?

Zsolt ösztönösen Dórára nézett, csak ezután rázta meg a fejét.
Nem tudok róla.
Majd, mint aki már túl sokat mondott, gyorsan témát váltott:

Maguk hogyan csöppentek bele?
Anita barátnője vagyok – felelte Anna.
Maga? Sohasem mondt, hogy összejárnak egy pesti műsorvezetővel… – csodálkozott a férfi. – Anita szavaiból úgy vettem ki, hogy maguk nem találkoztak Sándorral.
Nem találkoztunk. Interneten keresztül ismerkedtünk meg.
Ja úgy, most már értem. Sok a rajongója, ugye?
Vannak páran, szerencsére… – mondta Anna kényszeredetten.
A barátai között nem volt irigye? – kérdezte Máté, csak hogy Annát megkímélje a további kíváncsiskodástól.
Akiket én ismerek, azok között nem. Mindenki szerette Sándort.

Lépések koppantak a folyosón. Néhány pillanat múlva megjelent Anita az ajtóban. Egy notesz volt a kezében.
Gyertek! – intett Mátééknak.
Zsolt felpattant.

Ha megengedik, nagyon sok dolgom van.
Csak még egy utolsó kérdést – állt fel Máté. – Ki kezelte a bankszámlát?
A cégtárs nem felelt azonnal. Nyilván végig akarta gondolni, nem árul-e el titkot a válasszal.

Mindig Dóra utalt, de előtte mindketten aláírtuk a számlákat. Ha készpénz kellett, Dóra ment a bankba egy biztonsági őrrel.
De Sándor is utalhatott?
Elvileg igen, de szerintem azt sem tudta, hogyan kell. Mint ahogy én sem. De most már tényleg mennem kell – mondta a férfi és kezet nyújtott. – Segítsenek Anitának, nagyon kikészült – súgta Máténak.
Látszik rajta! – bólogatott a szerkesztő. A cégtárs nem fogta az iróniát.

54.

Völgyes néhány perccel egy előtt fogadta a metróügyön dolgozó nyomozókat. Egész délelőtt rohangált, adminisztrálnia kellett Orsi elrejtését. Ez névtelen tanúnál sem egyszerű feladat. Az ország legismertebb műsorvezetője esetén pedig szinte teljesíthetetlen. Járt a főkapitánynál, e-mailezett vagy tíz különböző osztálynak, miközben többször tárgyalt a Hármas Csatornával. Eleinte akadékoskodtak, de amikor végre személyesen beszélhetett a vezérigazgatóval, sikerült néhány perc alatt megállapodniuk. Legalább a nagyfőnök őszintén féltette a nőt, míg a többiek azt mérlegelték, mennyi pluszmunkájuk lesz az eltűnés miatt. Majsai Kist többször megpróbálta lerázni, de a nyomozó nem hagyta magát. Végül Völgyes az ebéd rovására adott neki öt percet. Majd kiesett a szeme az éhségtől, amikor Majsai három társával az irodájába lépett. A kora reggeli kifli óta semmit sem evett. Hellyel kínálta a kollégákat, és megpróbált úgy tenni, mintha érdekelné a mondanivalójuk. Nem sokáig kellett tettetnie magát. Majsai drámai hangon jelentette be, hogy a késő esti metróbaleset gyilkosság volt. Somorácz egy CD-t szorongatott a kezében, alig bírta kivárni, míg Völgyes engedélyt adott, hogy a számítógépbe tegye. A nagyfőnöknek is ugyanolyan lelkesedéssel magyarázta elméletét, mint korábban Majsaiéknak.

Ki tud erről? – kérdezte Völgyes, amikor Somorácz visszaült a helyére.
Mi négyen, és most már te – felelte Majsai.
A sajtóban mi jelent meg?
Semmit sem sejtenek. Valaki kiadta nekik a nő táskájában talált levél szövegét, azon csámcsognak. Öngyilkos erdélyi. Nem jött be az anyaország. – De csak a hátsó oldalon, nem olyan nagy sztori – egészítette ki Majsait a colos rendőr.

Völgyes rosszallóan nézett rá.
Na jól figyeljetek! Teljes hírzárlat. Hagy higgye, hogy bevettük az öngyilkosság verziót. Nem akarom, hogy megtudja, rászálltunk. Oké? Nincs szivárogtatás Elegem van abból, hogy minden, amit kiderítünk, másnap a címoldalon van. Ha megtudom, hogy bárki csak egyetlen szót is szólt…
Na de főnök, ismerjük a dörgést… – szólt közbe Majsai. – Van olyan infó, amiért megéri.
Nincs. Illetve, ha olyan ajánlatot kaptok, amivel érdemes engem zaklatni, akkor hívjatok. Én döntök. Világos? Ha bármi kiszivárog, akkor vagy feladja magát, aki nem tudta tartani a száját, vagy mind a négyen elbúcsúzhattok az év végi jutalomtól.
De a kollektív büntetés tilos! – méltatlankodott a colos.
Ki beszél itt büntetésről? Olyan szabályról meg nem tudok, ami tiltaná a kollektív jutalomelvonást. Lelépni!
Még valami – szólalt meg Majsai –, ennek a zöldfülűnek köszönhetjük az egészet – mutatott Somoráczra. – Ha ő nincs, gyilkosság sincs.
Völgyes elismerően bólintott.

Klassz munka.
A beosztottak indulni készültek.

Mennyire értesz a kamerákhoz? – szólt Völgyes Somorácz után.

55.

Sándor irodájában óriási rendetlenség volt. Az íróasztalát hivatalos levelek, számlamásolatok borították. Mintha gazdája nem ismerte volna az iratrendezőt. A számítógépet külön állványra rakták. Nem is fért volna az asztalra. Máté gyorsan körbenézett. Ugyanolyan bőrgarnitúra, mint az előtérben, csak a kanapé itt háromszemélyes. Kényelmesen elfért rajta fekve egy ember. Vagy kettő. A szerkesztő felidézte, hogyan nézett Zsolt Dórára, amikor Sándor nőügyeiről faggatta. Kereste szemével a nőt, de az asszisztens nem jött be a szobába. Szemmel láthatóan tartott Anitától, ami szintén azt erősíti, hogy volt valami a főnökével.

Az egyik falon beépített szekrény. A sarokban bárszekrény, a tetején szivarosdoboz.
Anita a számítógéphez lépett és bekapcsolta.

A rendőrök átnézték már? – kérdezte Máté.
Jártak itt, azt tudom, de hogy mit csináltak, azt nem. Dóra! – kiáltott ki az ajtón. – Gyere be egy percre!
Igen? – termett az ajtóban az asszisztens.
Megnézték a gépet a rendőrök?
Igen, egy nyomozó hosszan bíbelődött vele. Kérte a jelszavakat is.
Ön tudja? – kérdezte Máté.
Igen, Sándor mindet felírta egy papírra. A felső fiókban tartotta.

Máté az asztalhoz lépett. Tényleg ott hevert legfelül a cetli. Szerencsére a rendőr nem vitte magával.
Nem túl biztonságos…
Tudom, mondtam is neki, de hiába. Ha házon kívül volt, és kellett valami a gépéről, mindig engem vagy Ildit kérte meg, hogy lépjünk be a nevében.

Máté kérdőn nézett a nőre.
Ildikó? Ő Tölgyesi úr asszisztense, de kompatibilisek vagyunk. Most kiment valahová – magyarázta.
Elmehetsz – mondta Anita Dórának. Amikor kiment, becsukta mögötte az ajtót. – Belenéznél, Máté? – kérdezte. – Hátha valami nyomra vezet.

A szerkesztő furcsa érzéssel ült a monitor elé. Dávid nyilván imádna turkálni egy vadidegen gépében, de Máté nem lelkesedett különösképpen. Attól tartott, eltüntet valami fontosat, amit majd később számon kérnek rajta. A kíváncsiság végül legyőzte aggodalmát. Belépett a talált jelszóval. A férfi gépén legalább olyan rendetlenség volt, mint az irodájában. Fájlok a legnagyobb összevisszaságban. Csoda, hogy bármit megtalált.

Kopogtak az ajtón.
Tessék! – szólt ingerülten Anita.
Dóra feje jelent meg az ajtóban. Tétován állt.

Ne haragudj, Anita, de most hívott Tölgyesi úr, hogy jöjjek be. Tudod, a bizalmas cégiratok miatt, amik a gépen…
Anita nem hagyta végigmondani.

Ha Zsolt akar valamit, hívjon fel! Tudja a számom – rivallt a nőre. Egyébként kérdezd meg tőle, hogy csak nem előttem akar titkolni valamit?
Nem, biztos vagyok benne, hogy szó sincs…
Ne is legyen! – torkolta le. – Én is ugyanolyan tulajdonos vagyok, mint Zsolt. Ők pedig a vendégeim, teljesen megbízom bennük. Gondolom, Zsolt mellett sem állsz ott, amikor számítógépezik.
Nem, persze. De fölhívott, nem tagadhatom meg az utasításait, elvégre a főnököm – mentegetőzött a nő.
Köszönjük, elmehet – szólt közbe Anna. Megsajnálta az asszisztenst. – Nem lesz semmi baj! – tette hozzá biztató mosollyal.

Máté közben megnyitotta a levelezőprogramot. Egymás után futotta át az e-maileket. Csupa hivatalos. Semmi magánjellegű. Talán ő is egy ingyenes postafiókon keresztül bonyolította magánügyeit. Éppen át akart térni az előzményekre a böngészőben, amikor megakadt szeme az egyik feladón.

Ezt nézzétek! – hívta a két nőt. Két oldalról hajoltak a monitorhoz. Mátét szinte elborította a két parfüm. Anna a szokott egzotikus virágillatot viselte, Anita valami erősebbet, édeset.
Sangel írt neki is – mutatott a képernyőre.
A levélben egyetlen link volt, semmi más.

Úristen, a blogom – suttogta Anita. Remegni kezdett. Kapkodva vette a levegőt.
Lehet, hogy nem nézte meg – próbálta vigasztalni Anna, de maga sem hitte, amit mond.
Tegnap azt mondtad, ki lehet deríteni, hol járt a neten… – mondta Anita hófehérre vált arccal.
Biztos akarod? – kérdezte Máté.
A nő csak bólintott.

A szerkesztő ráklikkelt a böngészőre. Egy gazdasági portál volt a kezdőlap. Az előzményekre kattintott. A Ma feliratú mappa üres volt, a Múlt hetiben számtalan weblapot talált. Sándor naponta olvasta Anita blogját.

Ülj le oda! – mutatott Anna a kanapéra. Anita nem mozdult, ezért gyengéden karon fogta, és elvezette a számítógéptől. Amikor a fotelba rogyott, a műsorvezető kiszaladt az irodából a konyakért. Teletöltött egy kávéscsészét.
Idd meg, hidd el, jót fog tenni!
Tudta! – motyogta a nő. – Mindent tudott, ettől lett depressziós. Úristen! Milyen érzés lehetett neki…
Lehet, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a te blogod olvassa – próbálta vigasztalni Anna.

A nő hallgatott. Percek alatt éveket öregedett. A nyoma sem maradt a néhány perccel azelőtti királynőnek. Ugyanolyan nyomorult és megalázott lett, mint a blogjában.
Ne áltasd! – mondta szelíden Máté. – Én is tudnám, ha a te blogod olvasnám.
Ki lehet az a szemét Sangel? – kérdezte Anna. Anita végre a csésze után nyúlt. Egy hajtásra itta meg az egészet. Megborzongott. Anna újra teletöltötte a poharat.
És honnan tudta, hogy Sándor a blog írójának férje? – tette fel a kérdést Máté. Inkább magának, mint a többieknek.

Anita a második pohárral is megitta, kezdett visszatérni belé az élet.
Biztos nem beszéltél egyetlen ismerősödnek sem a blogról? – kérdezte a szerkesztő Anitához lépve. A nő felnézett rá. Ujjával elmorzsolt egy könnycseppet. Elmaszatolta a szemfestéket az arcán.
Biztos. Soha, senkinek nem említettem. Nem akartam, hogy ez legyen! – mutatott férje számítógépére.
Ez a Sangel sokkal többet tud, mint gondoltuk – jegyezte meg Anna.
Sőt … – tette hozzá Máté. A műsorvezető némán bólogatott.
Sőt? – kérdezte Anita értetlenkedve.
Lehet, hogy ő ölte meg férjedet – fejezte be a mondatot Máté.

56.

Már hónapok óta gyűjtötte az adatokat a négy lehetséges célpontról. Tudta, hol laknak, mikor és hogyan járnak dolgozni, mivel ütik el az időt munka után. Kettőnek volt családja, ez jelentősen növelte életben maradási esélyüket. Nem az özvegy és a gyerekek sorsa nyugtalanította. Egyszerűbb eltüntetni egy magányos embert. Ennyi az egész. Kevesebb a kiszámíthatatlan fejlemény, és sokkal később tűnik fel a hiánya. Az egyik egyedülálló Káposztásmegyeren lakott panelban, a másik Pesterzsébeten kis, családi házban. Az utcát nem kövezték le, esténként elég elhagyatott volt a környék, mégis a lakótelep mellett döntött. A kertvárosban kisebb az esélye, hogy meglátja valaki, de ha észreveszik, emlékezni is fognak rá. A panelban százan láthatják, mégsem tűnik fel senkinek. A lépcsőházkulcsot rég beszerezte magának, a lakáskulcs meg ott lesz a férfinál. Napok óta figyelte a házat, nem jár-e föl valaki a kiszemelthez. Alkalmi barátnő, takarító, vidéki rokon, bárki. Soha nem látott senkit. A férfi számítógépét is átkutatta, de ugyanarra a következtetésre jutott. Tökéletesen magányos, csak a munka és a számítógép.

Szabadnapos volt. Ezt onnan tudta, hogy a kiszemelt automatikusan elküldte a privát e-mail címére a beosztást, minden hónap elején. Nem is tudják az emberek, mennyivel jobban járnának, ha kinyomtatnák az irataikat ahelyett, hogy könnyelműen szétküldik az interneten.

Egy óra múlt néhány perccel. Holtidő egy panelház életében. Aki dolgozik, nincs otthon. A kismamák, nyugdíjasok, munkanélküliek pedig zárt ajtók mögött, a lakásban. Még egyszer körülnézett a parkolóban, de nem látott senkit. Határozott léptekkel a lépcsőházhoz ment, és a lopott kulccsal kinyitotta az ajtót. Jobb kezén gumikesztyűt viselt, a balt zsebre dugta, nehogy hozzáérjen valamihez. A vállával lökte be az ajtót. Most a kesztyűs kezét dugta zsebre, nehogy valaki meglássa. Minden házban laknak öregasszonyok, akik a legkisebb zajra a kukucskálóhoz rohannak. Szorosan a liftajtó elé állt, így takarva jobb kezét. Felment a hetedikre. Még egyszer körülnézett a liftben, nincs-e biztonsági kamera. Természetesen nem volt. Pedig csak pár ezer forint, és nagyon megnehezítené a betörők dolgát. De az emberek nem költenek eleget a biztonságra, ezért lehet ő most itt.

Négy lakás nyílt minden emeletről. A kiszemelt a lépcső mellett lakott. Kesztyűs kezét zsebre tette, bal kezébe fogta hamis rendőrigazolványát, és bekopogott.
Ki az? – szólalt meg a férfi néhány másodperc múlva. Az ajtó mögött állt. – Rendőrség! – igyekezett olyan halkan mondani, hogy a szomszéd lakásokban ne hallhassák. Ez volt a terv leggyengébb pontja. Ha meglátja valaki, kiszámíthatatlan, hogyan reagál, de egy biztos: miután ő elment, azonnal felveri az egész emeletet. A forró nyom komoly előny a zsaruknak. Nem volt naiv, hiába óvatos, mindig marad utána nyom. Elemi szálak, kosz a cipőből. Minél több idő telik el, annál nagyobb biztonságban lesz.

Arca elé emelte az igazolványt. Nem mosolygott. Egy igazi rendőr sem tenné.
Mi történt? – kérdezte a férfi, miután kinyitotta az ajtót.
Ne ijedjen meg! Csak feltörtek néhány pincét. Bemehetek?
Nekem nincs is pincém! – mondta tétován a férfi.
Mindenkinek felteszünk néhány kérdést. Öt perc az egész.

A kiszemelt még mindig habozott. Kezdett túl hosszúra nyúlni a jelenet.
Remélem, tényleg csak öt perc, határidős melón dolgozom.
Annyi, ne aggódjon.
Túl nagy a rendetlenség! – szabadkozott.
Mint mindenkinél, aki sokat dolgozik – felelte, és megindult az előszobába. Rájött, hogy valószínűleg azért nem akarja beengedni, mert a lakás tele van lopott szoftverrel, másolt CD-kkel és DVD-kkel. Bízott abban, hogy nem meri feltartani, ha megindul. Bent pedig már nyert ügye lesz.

Jól számított, a férfi udvariasan félreállt.
Ne oda! – szólt utána, amikor a szemközti szoba felé tartott. – Inkább a konyhába.
Hallotta, ahogy becsukja az ajtót. Ráfordította a kulcsot.
Bejutott.

57.

De miért? – kérdezte sírva Anita. – Miért ölte volna meg Sándort?
Féltékenységből – mondta Anna.
Sangel nő?
Rád volt féltékeny!
Rám? De hát nem is ismert!
De ismert, a blogodból – szólalt meg Máté. Visszament a számítógéphez.
Minden nevet, minden helyszínt megváltoztattam. Annyira vigyáztam, nehogy eláruljam magam – siránkozott Anita.
Nem lehet elég óvatos az ember, ha rászáll valaki – mondta Anna, és közben azon gondolkodott, vajon az ő titkos internetes naplójában eléggé el tudott-e rugaszkodni a valóságtól. Igyekezett csak az érzéseiről írni. Akárcsak Anita. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal alaposan átfésüli az egész blogot ebből a szempontból.

Nézd meg! – mutatott Máté a monitorra. – Gyalog mentél le a strandra a fiaddal. Határozottan emlékszem, hogy régebben említetted a Balatont. Itt azt írod, teljesen kihalt a város, máshol meg azt, hogy sétáltatok a vízparton. Azaz Balaton-parti városban élsz. Hány ilyen van, talán öt? Déli part, mert az északin nem nagyon vannak szabad strandok, és viszonylag kevés helyen lehet hosszan, közvetlenül a parton sétálni. Rákérdezhetek? Siófok? Vagy Fonyód? Esetleg Földvár? Biztos vagyok benne, hogy öt perc alatt rájövök, csak Siófok lehet, ha tovább lapozok a bejegyzéseid között. Tehát Siófokon laksz, van fiad, és egy iszákos, kövér férjed. Reklámügynökségnél dolgozol. Folytassam?

Nemcsak Anita, de Anna is beleborzongott Máté okfejtésébe. Hirtelen nagyon megkívánt egy konyakot, de nem mert inni, nehogy feltűnjön Máténak az idegessége.
Ha ezt tudom, soha egy sort le nem írok!
Ne emészd magad! – vigasztalta Anna. – Nem tehetsz a haláláról, ha viszont nem írod ki magadból, te készülsz ki!
De élne! – zokogta Anita. Egész őszintének tűnt.
Annáék hallgattak, Máté még mindig az előzmények között kutatott. Talált néhány pornóoldalt is. Vajon ezek nézegetése után hívta be az asszisztenst?
Anna átölelte a nőt, és halkan vigasztalta. Máté éppen az OTP internetbank oldalára kattintott.

Rögtön jövök! – mondta, és kiment az előtérbe.
Dóra az asztalánál ült és telefonált. Ahogy meglátta Mátét, halkabban kezdett beszélni. A másik asszisztens még mindig nem jött vissza. A főszerkesztő mereven nézte Dórát, aki ettől zavarba jött.

Most le kell tennem, jöttek hozzám – mondta a kagylóba. – Bocsánat, egy fontos ügyfél – fordult a főszerkesztőhöz. – Segíthetek valamiben?
Máté alaposabban szemügyre vette a nőt. Szemüvege nem állt jól neki, de az arca egész helyes. Kicsit jobban öltözve, ügyesebben sminkelve akár Anitával is versenyezhet. Ráadásul volt egy nagy előnye Anitával szemben: Sándor nem kényszerült rá, hogy bizonyítsa első osztályú férfiasságát. A beosztott örüljön annak, amit kap. Ha működött Dórával a szex, bizonyára azért volt, mert nem volt teljesítménykényszer.

Dóra kérdőn nézett Mátéra. Kezdett feszengeni a férfi tekintetétől, de egyelőre állta.
OTP-s számlája van a cégnek?
Nem tudom, Tölgyesi úr mit szólna, ha információkat adnék a számláinkról.
A nyomozók kérdezték?
Igen.
Nekik sem mondta meg?
Nekik igen, de ön nem rendőr…
Nézze Dóra, ha gondolja, szólok Anitának, és neki kénytelen lesz elmondani. Megkímélném ettől. Most tudott meg egy-két dolgot a férje titkos ügyleteiről. Akarja, hogy szóljak neki?
Nem, nem szükséges – vágta rá a nő azonnal.

Máté elmosolyodott.
Nem is értem, hogy egy ilyen okos nő, mint maga, miért asszisztens ennél a névtelen cégnél. Ön sokkal felelősségteljesebb munkát is el tudna látni.
Talán Pesten lenne lehetőség, de itt… – tárta szét a karját a nő. – Az ember örülhet, ha van állása.
Bízzon magában! Sokkal többre képes. Magán múlik.
Kösz – mondta a nő hálásan. – Gondolkodom rajta.
Sikerülni fog!
Levesz a lábamról, ha nem vigyázok – váltott hangnemet a nő. Tényleg többre vihetné. – Szóval, miért érdekli, hogy hol vezetjük a számlát?
Amiért a rendőröket. Sándor a múlt héten járt az OTP honlapján.
A rendőröknek is mondtam, hogy az én mobilomra jön az SMS a belépéshez szükséges kóddal. A tudtom nélkül senki sem léphet be.
A magánszámlája az OTP-nél volt?
Úgy tudom, nem, de nem vagyok biztos benne.
Megtenné, hogy megnézi a múlt heti céges számlatörténetet, hátha volt olyan utalás, amiről mégsem tud?
Mondtam, hogy nekem jön az SMS.
Nincs zsebe – mutatott a nő ruhájára Máté. – Mindig kézben van a telefonja, akárhová megy?
Erre nem gondoltam. De nem hiszem, hogy Sándor elvette volna…
Azért csak nézze át a számlát – zárta rövidre a párbeszédet Máté, és egy névjegyet tett a nő asztalára.
Hívjon bátran! – mosolygott. – Egyébként a gépen nem volt semmi… olyan… – célozgatott gonoszan.
Tudom – felelte a nő, szintén mosolyogva.
Minden apróság fontos nyom lehet – tette hozzá cinikusan Máté.
Dóra nem válaszolt, és már nem is mosolygott.

58.

A konyhában nem is volt rendetlenség. Néhány koszos bögre a mosogatóban. A kuka mellett pizzás dobozok. Sehol egy fűszertartó, semmi, ami arra utalna, hogy főzni szoktak.
Kér egy kávét? – kérdezte a férfi, miután gondosan becsukta maga után az ajtót.

Biztosan rejteget valamit. Ideje kiugrasztani a nyulat a bokorból. Jobb kezét még mindig a zsebében tartotta. Már nem markolta a kést. Taktikát váltott.
Valójában nem a pince miatt jöttem.
A férfi elsápadt.

Mit akar tőlem? – kérdezte remegő hangon.
Tudja maga azt nagyon jól.
Nem, nem tudom – próbált határozott lenni. Nem sikerült.

Gondolkozzon csak! – kínozta tovább.
Mondja meg, mit akar, aztán menjen innen! Ez magánterület. Nincs joga itt lenni! Van házkutatási parancsa?
Ugyan-ugyan – ingatta a fejét. – Csinálhatjuk hivatalosan is, és az éjszakát már a fogdán tölti, vagy megbeszélhetjük a dolgokat négyszemközt. Mond egy-két kapcsolatot, eljön velem a bázisra, segít lekapcsolni a nagyhalakat, aztán elfelejtjük azt is, hogy valaha találkoztunk. Magán múlik.
Milyen bázisra?
Ahonnan az árut kapta.
Milyen árut?
Tudja azt maga nagyon jól!

A férfi elgondolkozott. Nyilván próbált rájönni, milyen árut, honnan rendelt.
Megengedi, hogy körülnézzek? – kérdezte, miközben újra megmarkolta a kést. Ha a kiszemelt megint a házkutatással akadékoskodik, visszatér az eredeti forgatókönyvhöz.
Arra nem lesz szükség – mondta a férfi halkan –, azt hiszem, megbeszélhetnénk a dolgot.
Rendben, de lenne még egy kérésem!
Éspedig?
Szeretném, ha két-három napig itthon maradna, míg végrehajtjuk a rajtaütéseket.
Holnap dolgoznom kell…
Jelentsen beteget. Vegyen ki három nap szabadságot. Nem hiszem, hogy gondot okoz.
Legfeljebb kitekerik a többiek a nyakam. Egyáltalán, mi értelme lenne?
Csak így tudom garantálni, hogy kimarad az egészből. Van egy jóakarója. Ő kérte, hogy a munkahelyét hagyjuk ki ebből. Ha ez nem felel meg önnek, tereljük hivatalos útra a dolgot.

Nem, azt hiszem, arra nem lesz szükség.
Okos fiú! Gyerünk, telefonáljon, kérje el magát!
Most?
Öt perc múlva is ráér! Addig körülnézek!
Mint mondtam, nagy a rendetlenség, inkább hozom a telefont.

A férfi kiment a konyhából, becsukta maga mögött az ajtót.
Egyedül maradt. Gyorsan lekapta a gumikesztyűt. Nem tarthatja örökké zsebben a kezét. A szobából hangok szűrődtek be. Minden idegszálával figyelt. A kiszemelt épp a tüneteket magyarázta. Fejfájás, hasmenés, láz.

Elmosolyodott. Nyeregben érezte magát. Kockázatot vállalt, és megint bejött. Semmi sem állíthatja meg. Egy újabb lépés, Víz és Föld.

59.

Anita kezdett megnyugodni, mire Máté visszatért az előtérből. Cserébe a konyakos üveg alján alig maradt valamennyi, pedig a felénél is több volt benne, amikor a titkárnő behozta.
Anna kézzel mutogatta, hogy az özvegy kikészült. Nem csoda. Több mint három deci fél óra alatt. Ideje indulni. Mindent megtudtak, amit akartak.

Anita bizonytalan léptekkel indult az ajtó felé. Máté megállította. Nem akarta, hogy a beosztottak ilyen állapotban lássák. Elkérte Anna napszemüvegét, és a nőnek nyújtotta. Anita csodálkozó szemekkel nézett rá.

Ezt tegyem fel? Ennyire szarul nézek ki?
A sírástól elkenődött a szemfesték. Ne is törődj vele! Menjünk! – vette át a szót Anna.
Hova?
Megyünk a kocsiért. Hazaviszünk!
De nekem be kell mennem az irodába.
Nem vagy olyan állapotban. Kiborultál. Feküdj le, és pihend ki magad! Majd én beszólok az irodába – ajánlkozott Anna.

Hülyeség! – válaszolta Anita. – Nincs semmi bajom, elviszlek titeket a kocsitokhoz, aztán megyek dolgozni. Hopplá! Ott a noteszom! – nagy lendülettel indult meg az asztal felé, de megbicsaklott a lába. Ha Anna nincs a közelében, elvágódik. Az utolsó pillanatban kapta el a karját. Máté is odarohant.

Azt hiszem..., igazatok van, jobb, ha hazamegyek... Tényleg megteszed, hogy felhívod Istvánt? – fordult Anna felé.
Persze, úgyis akartam vele váltani néhány szót…
De nem a mi kis kalandunkról, ugye? – kuncogott idétlenül a nő.
Á nem, dehogy! – sietett Anna segítségére Máté, hogy a műsorvezetőnek ne kelljen hazudnia.

Anna rávette Anitát, tegye fel a napszemüvegét, Máté pedig belekarolt, hogy egyenesen tudjon menni. Most legalább tényleg úgy nézett ki, mint egy gyásztól sújtott özvegy.
Dórán látszott a megkönnyebbülés, ahogy keresztül mentek az előtéren. Nem kell magyarázkodnia Tölgyesinek, miért nem tartotta szemét az idegeneken.

Máté vezette az Alfa Romeót, Anna hátra ült Anitával. Lehúzták az ablakokat, úgy mentek a nő házáig.
A friss levegőtől jobban lett az özvegy, ennek ellenére belekarolt Mátéba, úgy vitette magát a bejárathoz. Anna grimasszal reagált.

Kértek egy kávét? Esetleg inni valamit? – kérdezte Anita a nappaliban.
Inkább egy teát, ha nem gond – mondta Anna. Máté csatlakozott.
Megteszed, hogy telefonálsz? – kérdezte Anita. – Már rég benn kellene lennem…
Mondd a számát!
Hívd a vonalasról, a hetesre van programozva.
Hagyd csak, mondd a számot! – vette elő a mobilját Anna.

Anita fejből tudta.
Nem baj, ha kimegyek a teraszra? – kérdezte a műsorvezető.
Az özvegy felvonta a szemöldökét. Kereste a szavakat. Anna megelőzte.

Bízz bennem! – mondta, és a nőre mosolygott.

Mit akartak éjjel a rendőrök? – terelte másra a szót Máté.
Az az érzésem, hogy figyelnek. Foglalj helyet, rögtön jövök, csak felteszem a teavizet.
Amikor Anna látta, hogy a nő kimegy a nappaliból, visszafordult a teraszról.

Anita miatt telefonálok. Nagyon kiborult, nem tud ma bemenni dolgozni.
A műsorvezető szorosan Máté mellé ült a pamlagra, és eltartotta a fülétől a telefont, hogy a férfi is hallja az igazgató válaszát.

Megértem. Felajánlottam neki, hogy maradjon otthon pár napot, de azt mondta, a munka legalább elvonja kicsit a figyelmét a tragédiáról. Ön mellette van?
Igen, még egy rövid ideig, de azután mennem kell Pestre. Ráveszem, hogy aludjon néhány órát. Apropó, nem futhatnánk össze valahol a városban? Lenne néhány kérdésem.
Nem hiszem, hogy engem kéne megszólaltatnia az üggyel kapcsolatban. Szörnyű tragédia, ami Anitát érte. Ennyit tudok mondani.
Nem a gyilkosságról szeretnék magával beszélni.
Hanem miről? – csattant fel idegesen az igazgató.
Úgy tudom, szorosabb szálak fűzték önt a barátnőmhöz…
Elmond… – megpróbálta elharapni a szó végét, amikor rájött, hogy elszólta magát. – Nincs mit mondanom!

Anna hallgatott. Máté felfelé mutató hüvelykujjával jelezte, hogy jól csinálja.
Nézze, ennek semmi köze a gyilkossághoz. Butaság volt. Vége. Nincs tovább… – a férfi már könyörgött.
Anna továbbra is hallgatott.

Nekem családom van, nem akarhatja tönkretenni az életem…

A műsorvezetőnő végre megkegyelmezett:
Szánjon rám néhány percet. Engem csak a gyilkosság érdekel. Ha az önök kis titkának nincs köze hozzá, ígérem, senkinek sem beszélek róla. Nos találkozhatunk?
Van más választásom?
Azt hiszem, nincs.
Egy óra múlva a Fő utcában. Az áruházzal szemben van egy presszó. De ugye kamera nem lesz önnél?
Nem, egy kollégám jön velem, de kamera nála sem lesz. Még magnó sem.
Akkor, viszlát, ott!

Anna bontotta a vonalat.
Miért akarsz találkozni vele? – kérdezte Máté. – Kizártnak tartom, hogy ő tette volna el a láb alól Sándort. Esze ágában sincs otthagyni a családját. Nem érdeke, hogy Anita egyedül maradjon, és követelőzni kezdjen.
És ha nem volt ideje, hogy mérlegelje az előnyöket? Ha egy jóakaró elmondta a férjnek a kalandot az igazgatóval, erre Sándor a maga stílusában rárontott a pasasra? Mondjuk, részegen. Dulakodtak, aztán a férj húzta a rövidebbet. István megijedt. Egyébként joggal. Ha véletlenül be is tudja bizonyítani, hogy önvédelem volt, a félrelépés mindenképpen kiderül. Ezen csámcsogna az egész város. Becsületének, családjának annyi. Viszont ismer ezer olyan eldugott raktárt a munkája miatt, ahol elrejtheti a hullát…
Bár logikusnak tűnik, valamiért nem hiszek ebben. De igazad van, járjunk utána.
Anna büszkén mosolygott, Máté utolsó rövidke mondata komoly elismerésnek számított.

Nem morgott? – kérdezte Anita, amikor visszatért a teáscsészékkel. – Ha egy kicsit jobban leszek, én is beszélek vele.
Felesleges, azt mondta, ő is javasolta, hogy pihenj néhány napot.

Anita még folytatta volna a témát, de Máté közbevágott:
Szóval miből gondolod, hogy figyelnek a rendőrök?
Tegnap éjjel, nem sokkal utánatok magukat távfelügyeletnek álcázva szaglálódtak.
Sió Távfelügyelet, kint van a tábla. Nem lehet, hogy tényleg ők voltak? – kérdezte Máté.
Kizárt! – vágta rá Anita határozottan. A belső szabályzat szerint, ha telefonon vagy kaputelefonon beszélünk egymással, mindkét félnek jelszóval kell azonosítania magát. Nehogy a rosszfiúk biztonsági őrnek álcázva próbáljanak bejutni a házba.

És a tegnapi látogatók nem mondták a jelszót…
Nem.
Oké, nem biztonságiak voltak, de miből gondolod, hogy rendőrök?
Zöld Opel Astra, többször lassan elment a ház előtt. Két rendőrnek látszó pasi ül benne, és lázasan walkie-talkie-zik. Szerintetek?
Azért én óvatos lennék. Nem tudjuk, miért ölték meg a férjed. Lehet, hogy mást is akarnak.
Simán bejöhettek volna, de csak szaglászni akartak. Szerintem engem gyanúsítanak, csak még nem mondják meg…
Máté csak a csattanásra kapta fel a fejét. Anita kezéből kiesett a csésze. Pattant kettőt a padlón, de nem tört el. A forró ital gőzölögve folyt szét.

Úristen! – mondta halálra vált arccal. – A blog!

60.

Senkivel sem találkoztak a lépcsőházban. Gondosan ügyelt arra, hogy ne érjen semmihez, mindig maga elé engedte a kiszemeltet. Az ablakból persze láthatták, hogy együtt távoznak a házból, de ez kevés lesz a nyomozáshoz. Átlagos termetű férfi, fekete farmerban és bőrdzsekiben. A házban is biztos lakik vagy öt olyan, akire illik a leírás.

Beültek az autóba.
Hova megyünk? – kérdezte a férfi.
Attól tartok, ezt nem mondhatom meg…
A filmekben ilyenkor be szokták kötni az ember szemét.
Túl sok krimit néz. Egyébként, ha a bázis közelében leszünk, én is így teszek.

A férfi nem szólt többet. Látszott, hogy lázasan jár az agya, próbálja megérteni, mi történik vele. Nem segített neki. Ugyanakkor őt is izgatta, mitől ijedt meg annyira. Néhány másolt szoftver és DVD miatt nem valószínű, hogy követne egy vadidegent. Amikor betört a gépére, nem talált olyat, ami indokolná ezt a nagy ijedtséget. Nem volt gyerekpornó vagy ilyesmi. Mindenesetre, ha visszajön, alaposan szétnéz a lakásban.

Ki az a jóakaró a munkahelyemen, akiről beszélt?
Nem mondhatom meg, ez egy országos akció. Nagyon sokan érintettek benne.
A férfi újra elhallgatott. Ő sem erőltette a beszélgetést. Kezdett belefáradni a szerepjátszásba. Minél fáradtabb, annál könnyebben hibázik. Nem szabad, hogy a kiszemelt gyanakodni kezdjen. Nem buta, csak fél. Ezért működik együtt. Ha bármi logikai hibát talál, átértékeli a helyzetet, és kiszámíthatatlan, mit tesz.

Pedig most ő jön. Ez az ötödik lépés, a tizenhatból. Négy halott, és egy halálra ijesztett nő. Még tizenegy, és véget ér a játszma. És minden újabb lépés egyre vakmerőbb. A hatodik jutalom az eddigiekért. Egy nő. Még nem választotta ki, hogy melyik, mert csak az a fontos, hogy fájdalmat okozzon. Magának meg kielégülést.

Elhagyták a várost. Nem sokkal a tábla után megállt egy erdei parkolóban. Benyúlt az ülés alá, és előhúzott egy fekete, kötött sapkát.
Húzza fel úgy, hogy takarja a szemét!
Biztos szükség van erre?
Ne vitatkozzon. Még mindig meggondolhatja magát, és akkor egyenesen a kapitányság fogdájába megyünk.
Tulajdonképpen mivel gyanúsítanak?
Tudja ezt maga nagyon jól!
Nem tudom! Ne jöjjön mindig ezzel az ócska dumával. Nem tudom.
Én meg nem mondhatom meg. Ez egy titkos akció. Ha nem akar benne részt venni, mehetünk a kapitányságra. Ott majd megmondják, mivel gyanúsítják. Kérhet ügyvédet is. Mindegy, öt év alatt úgysem ússza meg.
Mit?

Kezdtek elfajulni a dolgok. Itt nem maradhatnak, bárki megláthatja őket.
Ha velem jön, és azonosítja az árut, hazamehet. Vár három napot, aztán vége az egésznek.
Milyen árut? Hol?
Nem mondhatom meg, hiszen éppen ön fogja azonosítani.
Nem értem.
Az öt évet érti?

A férfi nem válaszolt.
Gondolkozzon!
Kezdett ideges lenni. Ha tovább akadékoskodik, belevágja a kést.

Muszáj a sapka? – kérdezte a férfi alkudozva. – Nem ismerem a környéket, már most sem tudom, hol vagyunk.
Végiggondolta a lehetőségeket. Úgysem jön vissza. Csak a sztori miatt kellett a sapka. Hátha nem jön rá…

Nem bánom… – döntötte el.

Visszakanyarodott az útra. Egy régi orosz laktanyához tartottak. A bejárathoz közeli épületeket különböző cégek használták, de az egykori hátsó portánál lévőkről egyszer és mindenkorra lemondtak. Az idő megtette a magáét. Az egykori hangárok, raktárak omladoztak. Csak hajléktalanok és drogosok jártak arra, ők is elvétve, olyan siralmas látványt nyújtott a hely. A vasat és mindent, ami mozdítható volt, már elvittek. Maradt a puszta fal, a szemét és gázolajjal átitatott föld. Az egyik hangár alatt pince húzódott. Annak alján egy kút. Nyilván vészhelyzetre szánták. Víz a föld alatt. Víz, Föld. A Halálmátrix újabb állomása.

Ez az a hely? – kérdezte a férfi rémülten, amikor megálltak.
A bázis…

61.

Az asszisztens azt mondta, a rendőrök is átkutatták Sándor gépét – mondta Anita, hamuszürke arccal. – Akkor ők is megtalálták a linket a blogcímemmel… Nem véletlenül gyanúsítanak engem. A blog miatt!

A nő kétségbeesetten pillantott vendégeire.
Máté szólalt meg először.
Amit az irodában mondtam a blogodról, az csak a férjeddel kapcsolatban igaz. Ő valószínűleg azonnal rájött, hogy te írod a naplót, mert ő is szerepel benne. A rendőrök viszont nem. Ők nem tudhatják, hogy a tiéd. Egy haver felhívja a figyelmet egy naplóra, ahol szex is van, ráadásul női szemmel. Tudod, hány levél ment a linkkel szerte az országban?
Miért is kezdtem bele? Minden amiatt van… – sopánkodott a nő.

Máté hagyta, hogy egy kicsit lecsillapodjon. Megitta a teáját. Anna az órájára nézett.
Pontosan mit akartak a magukat biztonsági őröknek álcázott emberek?
Semmit. Azt mondták riasztott a rendszer, pedig be sem volt kapcsolva. Azt tanácsolták, kapcsoljam be akkor is, ha itthon vagyok, nehogy az ablakon bejöjjön valaki.
És bekapcsoltad?
Nem. Eleinte párszor megtettük, de mindig kiment valamelyikünk a teraszra vagy a garázsba, erre megszólalt. Ezért leszoktunk róla.

A nő meredten bámult maga elé. Anna sürgetően nézett Mátéra.
Nem lehet valahogy azt a rohadt blogot kitörölni? – szólalt meg végül Anita.
Nem tudom – rázta a fejét Máté –, de van egy ismerősöm, aki ki tudja deríteni. Megkérdezem tőle.
De a gépemről le tudom törölni, ugye? Ha esetleg még nem jöttek volna rá, hogy az enyém... Előzmények? Onnan kell kitörölni?
Egy profi elől nem tudod eltüntetni…
Márpedig nem akarom, hogy kiderüljön! Nekem itt kell élnem ezután is…

A zöld Astra egy sarokkal lejjebb állt. Végignézték, ahogy a tévések bekísérik a nőt, és azt találgatták, mi lehet a felállás. Somos Annát a Bűnügyi Híradóból azonnal felismerték, de esküdni mertek volna, hogy férfit is látták már valahol.
Olyan, mintha lenne köztük valami – mondta a fiatalabbik.
De miért van itt a Somos? Mitől érdekes ez annyira, hogy maga a műsorvezető jöjjön le kutakodni?
Mert az özvegy a pasi szeretője. Szerintem ködösíteni akarnak, nehogy a gyilkosság miatt kitörjön a botrány.
Viszont, ha a pasi a csaj szeretője, akkor van indítéka megölni a férjet.
Egy tévés? – kérdezett vissza az idősebbik. – Egy kisvárosi vállalkozó feleségéért. Nézd meg a műsorvezetőt, aki vele van. Ez ilyenek között mozog. Miért pont Ráczné kéne neki?
Nem tudhatod, mi áll a háttérben. Ezek azt hiszik, nekik mindent lehet! Tavaly nem épp a Hármas Csatorna egyik nagyfejeséről derült ki, hogy sorozatgyilkos? Ezeknek már semmi sem szent! Szerintem el kéne beszélgetnünk a fickóval.
Csak lassan a testtel! – intette türelemre fiatalabb társát a nyomozó. – Először is beszéljünk a főnökkel. Aztán derítsük ki, hol aludtak az éjjel. Aztán meglátjuk. Ezek elevenen megnyúznak, ha valamit elcseszünk!
Azt hiszem, erre most nincs idő – mutatott a ház felé a fiatal. – Jönnek!

A villából éppen akkor léptek ki mind a hárman. Máté udvariasan előre engedte a nőket. Anita szeme még mindig könnyes volt. Némán álltak pár másodpercig, majd Máté elővette zsebéből a slusszkulcsot, és az autó felé indult. A nők gépiesen összeérintették az arcukat.

Vigyázz magadra! – mondta a szerkesztő a kocsiból. – És ha bármi van, hívj!
Az özvegy hosszan integetett utánuk. Alig tűnt el, megszólalt Anna mobilja.

Mi a fenét akar? – kérdezte ingerülten, miután megnézte a kijelzőt.
Vedd fel! Hátha otthagytunk valamit.
Somos! – szólt bele Anna, csöppet sem gyengéden. Bekapcsolta a hangszórót.
Kísérőt kaptatok! A zöld Opel Astra – mondta a nő, és bontotta a vonalat.

Máté a tükörbe, Anna hátra nézett.
Hát ezek meg mi a francot akarnak? – kérdezte a műsorvezető.
Megálljak?
És ha nem rendőrök? Inkább rázd le őket!
Itt? Ők nyilván idevalósiak, én meg örülök, ha lekeveredem valahogy erről az átkozott dombról. Felejtsd el!
Elvezetjük őket az igazgatóhoz – aggodalmaskodott Anna.
Na és?
Lehet, hogy semmi köze az egészhez!
Ezt derítsék ki ők! Melózzanak kicsit!
Szerintem akkor sem fair, hogy a szemük láttára találkozunk a pasassal. És ha nem rendőrök, hanem a maffia? – kérdezte Anna.
Akkor sokkal többet tudnak a fickóról, mint amit mi valaha is kideríthetünk.
Nem tetszik ez nekem! Rakj ki, amikor nem látják, és menj vissza a szállodába a holminkért. Ha nem hozzuk el időben, egy újabb napot kifizethetünk.
Attól tartok, ezt már lekéstük. – Máté az órára pillantott. – Három is elmúlt.
Majd kimagyarázod valahogy. Kong az ürességtől az egész:
Jobb ötletem van!

Anna kérdőn nézett a férfira. Az csak mosolygott.
Nem maradok itt! – tiltakozott a nő. – Holnap már dolgozom.
Korán fekszünk, korán kelünk. Én szívesen felkeresném a rekreációs központot még egyszer. Annál is inkább, mert izomlázam van a futástól. Vagy egy hónapja nem futottam ennyit.

Anna tiltakozni akart, de amikor a saját rendetlen lakására gondolt, a tükrön a felirattal, meggondolta magát. Máté egy hete zárt lakása sem tűnt sokkal csábítóbbnak.
Ha beszéltünk Istvánnal, kikapcsoljuk a telefont, és lesétálunk a partra romantikázni. Könnyű vacsora a szállodában. Jakuzzi és szauna, aztán…

Meggyőztél, de holnap hajnalban muszáj indulni…
Tudom, vár a munka!
Mi legyen az astrásokkal?
Én semmi veszélyt nem látok abban, hogy beszélgetünk az özvegy főnökével. Nézzük meg, mit lépnek ők!

A víztoronynál parkoltak, onnan sétáltak vissza a presszóig. Az Opel elhúzott a vasútállomás felé.
A presszó inkább kocsma volt. Néhány törzsvendég támasztotta a pultot. A félkarú rablót kétségbeesetten nyomogatta egy szakállas fickó.

Nem ilyen helyre gondoltam – mondta Anna fintorogva, amikor leültek egy mocskos asztalhoz. Vágni lehetett a füstöt.
Remélem, Istvánunk nem ver át, mert akkor elkapom a tökét – morgott Máté.
Már itt kéne lennie. Negyed háromkor beszéltünk.
Háromnegyed négyig vártak, megittak két-két pohár nyolcvan százalékra vizezett narancslevet.
Az igazgató nem jött el.


62.

Szálljon ki!
A férfi riadtan nézett körül. Ahogy múltak a másodpercek, nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog engedelmeskedni.

Hol vannak a többiek?
Nincs más, csak mi ketten. Ez a lényeg, ha másokat is bevonunk, már nem tudom megmenteni a börtöntől.
Mi ez a hely?
Már mondtam, ez a bázis. Kiszáll végre?

A férfi nem mozdult. Apró szemeivel ijedten pislogott.
Néhány perc az egész, csak azonosítja az árut, és már mehet is, szabadon.
Milyen árut?
Már mondtam, maga fogja azonosítani…
Nem tetszik nekem ez az egész. Megmutatná még egyszer az igazolványt?
Hogyne, persze, ha kiszálltunk. Nem szeretném, ha valami butaságot csinálna.
Nem – vágott közbe a férfi –, most azonnal mutassa meg, vagy hívom a rendőrséget.
Én vagyok a rendőrség, és ha a többiek idejönnek, alku nélkül sittre vágják. Higgye el, ez az utolsó esély, hogy megússza.
Azonnal mutassa meg az igazolványát, és vigyen a rendőrségre. Semmi olyat nem követtem el…

Nem tudott tovább uralkodni az indulatain. El akarta kerülni, hogy a kiszemelt összevérezze az autót. Nem akarta azzal vesztegetni az idejét, hogy hamis papírokkal új kocsit bérel. Ráadásul csak akkor lehet biztos abban, hogy nem marad utána semmi a régi autóban, ha órákon át tisztogatja vagy felgyújtja. Az előzőhöz nem volt türelme, az utóbbi pedig nagyon veszélyes.

Tessék, itt az igazolványom! – mondta, és a dzsekije belső zsebéhez nyúlt, de ahelyett, hogy elővette volna az iratait, hirtelen mozdulattal a férfi halántékába vágta a könyökét.
Az ütés erejétől azonnal elájult.
Gumikesztyűt húzott, mielőtt kitapogatta a nyaki ütőerét. Nem halt meg.

Kiszállt az autóból és körülnézett. Jól számított, sehol senki a környéken. Visszanyúlt a slusszkulcsért – nehogy a kiszemelt elvigye a kocsit, ha magához tér – majd a hangár ajtajához ment. Illetve annak helyéhez, mert a vasajtókat a kerettel együtt rég kitépték a falból. A hatalmas résen öt kocsi is befért volna egymás mellett, de amióta utoljára erre járt, valaki szöges akadályt épített az egykori küszöb helyére. Nyilván nem akarta, hogy autóval lepjék meg, míg odabent van. Akármit csinált is, bizonyára nem volt törvényes. Ha a rendőrök, vagy a konkurens banda elakad a bejáratnál, bőven marad ideje az első ajtón, vagy a romos épület számtalan résének egyikén elmenekülni.

Jól döntött, hogy kint hagyta az autót. Az akadály még mindig ott volt a földön. Megpróbálta szétbontani, de egy rozsdás drót kiszakította a kesztyűt, és megsebezte a tenyerét. Elkapta a kezét. Még nem serkedt ki a vére, ennek ellenére nem kockáztatott. A csomagtartóhoz szaladt, és a szerszámosból kivett egy csípőfogót. Ahogy a ládával babrált, összevérezte a fedelét. Előkereste az ülés alól az elsősegélydobozt. Letépte a plombát, leguggolt, és az ölébe reklámszatyrot terítve ellátta magát. Gondosan kiszívta a sebet, aztán a foga segítségével vékony kötést készített. Új kesztyűt vett elő, és nagy nehezen ráerőszakolta sérült kezére.

Gézzel letörölgette a szerszámost, nehogy útközben a kárpitot is összevérezze. Pontosan tudta, hogy a láda ettől még árulkodó lehet, később majd megszabadul tőle.
Benézett az ajtón. A férfi még mindig ájultan dőlt az üvegnek. Visszament a szögesdróthoz, és lecsípett egy nagyobb darabot a sérülést okozó végéből. Kifordította az összevérzett nejlonszatyrot, és beleejtette a drótot.

Az órájára nézett. Értékes perceket vesztett. Nem bajlódott tovább az akadály szétszedésével, úgy döntött, inkább cipeli néhány méteren az eszméletlen férfit.
Már a hangáron belül voltak, de még jó harminc méterre a pince lejáratától, amikor a kiszemelt hangos sóhajtással magához tért. Leültette a földre.

Hol vagyok? – kérdezte elhaló hangon.
Nyugodjon meg, most már biztonságban van – felelte, és közben igyekezett a háta mögé kerülni. A férfi bizonyára nem emlékszik az ütés előtti pillanatokra, ezt próbálta kihasználni.
Ha egy kicsit jobban érzi magát, jöjjön, néhány lépésre van egy kút, ott vízhez juthat.
Szomjas vagyok…, de nincs erőm… nem tudna…hozni? – kérdezte elhaló hangon.
Előhúzta a kést. Ha nem tudja rávenni, hogy a kiszemelt kövesse a pincébe, itt kell végezni vele.

Neee! – üvöltött fel a férfi. Éppen akkor nézett hátra, amikor lesújtani készült.

63.

Hiába hívták mobilon Istvánt, ki volt kapcsolva.
Biztos begyulladt, azért nem jön – mondta Máté, a harmadik sikertelen kísérlet után.
Csodálkoznék – mondta Anna és századszor is az órájára nézett. – Elég világosan utaltam arra, milyen következményei lesznek, ha nem áll szóba velünk.
Lehet, hogy kiszúrta a kíséretünket.
Elképzelhető. De miért kapcsolta ki a telefonját?
Előbb-utóbb bekapcsolja, és akkor majd elmondja – mondta Máté, és intett a pincérnek a számláért. – Menjünk! Mára elég a munkából. Irány a part, azután lassan ideje lenne bekapni valamit. Kezdek farkaséhes lenni.

Anna bólogatott, és még egyszer tárcsázta Anita főnökét, de ezúttal sem járt sikerrel. A pincér még mindig nem jött a számlával. El sem tudták képzelni, mit lehet ennyi ideig piszmogni két narancslé árának kiszámításával. Máté éppen felállt, hogy a pultnál sürgesse meg a fizetést, amikor két férfi lépett a kocsmába. Egyenesen az ő asztalukhoz tartottak. Az egyikük nem volt még harminc, a társa viszont közelebb lehetett az ötvenhez, mint a negyvenhez. Lehetetlen volt pontosan megállapítani a korát, mert tokás kerek fején a háj kisimította a ráncokat, sárgás gyér haját Balaton feliratú baseball sapka takarta. Kettejük között jól látszott a generációs különbség. A fiatalabbik izmos felsőtestén divatos póló feszült. Lágy arcvonásait kopaszra borotvált fejével akarta ellensúlyozni.

Máté állva maradt, és ösztönösen közelebb húzódott Annához, hogy a testével védje.
Már majdnem az asztalhoz ért a két férfi, amikor egyszerre előkapták igazolványukat.

Jó napot kívánok! – köszönt az idősebbik. – Müller százados, nyomozó, a társam, Domacsek őrmester. Zavarhatunk egy percre?

Mit óhajtanak? – kérdezte Anna hidegen.
Rácz Sándor halálának ügyében nyomozunk. Önök nemrég jöttek el az áldozat özvegyétől, néhány kérdést szeretnénk…
Micsoda? – csattant fel Anna. – Milyen alapon követtek minket?
Félreért asszonyom… – vágott közbe a százados, de Anna sem hagyta a nyomozónak, hogy befejezze a mondatát.
Kisasszony! – vágta a férfi arcába ellenségesen. – Kíváncsi vagyok, tud-e a felettesük arról, hogy a Bűnügyi Híradó munkatársát üldözik a városon keresztül?

A százados kövér feje vörösödni kezdett, ezért Máté úgy döntött, ideje közbeavatkoznia.
Nézzék, bizonyára nem tudják, hogy a hölgy a Bűnügyi Híradó műsorvezetője – mutatott Annára. – Rendszeresen szegődnek a nyomába paparazzók, ezért nagyon ideges lesz, ha látja, hogy követi egy civil autó. Különösen azért, mert ha bejelenti a zaklatást, az önök kollégái széttárják a kezüket, és semmit sem tesznek, pedig a műsorvezetők sokszor kerülnek emiatt életveszélyes helyzetekbe. Foglaljanak helyet! – mutatott a két üres székre a fejmosás után. – Szóval, mit óhajtanak?

Anna az üres poharába meredt.
Mi csak… – kezdte a választ a fiatal, miközben le sem vette szemét Annáról. Müller azonban nem hagyta befejezni a mondatot.
Félreértik a helyzetet. Igaz, civil autóval vagyunk, de eszünk ágában sincs megsérteni az önök jogait. Egyszerűen csak erre volt dolgunk, és amikor megláttuk, hogy maguk idejöttek, azt gondoltuk, érdemes lenne beszélnünk. Kicserélni az információkat. Tudjuk, hogy máshoz vannak szokva Pesten, de nekünk itt vidéken fontos a jó kapcsolat a sajtóval. Elképzelhető, hogy egyes tanúk nagyobb bizalommal vannak önökhöz, mint a rendőrökhöz, ezért olyasmit is elmondanak, amit nekünk nem. Ha maguk ezt megosztják velünk, mi is adhatunk olyan információt, amire a nézőik kíváncsiak, na persze, ha ez nem hátráltatja a nyomozást.

Miből gondolja, hogy dolgozunk? – vágott közbe Anna. – Nincs nálunk se kamera, se semmi. Anita a barátnőm. Vigasztalni jöttünk. Miért is tartozik ez a rendőrségre?
Önök nem interjút készítettek vele? – kérdezte Domacsek meglepődve. Nem tűnt őszintének. Máté fejében megszólalt a vészcsengő. A rendőrök színészkednek, pontosan tudják, hogy nem forgattak egy percet sem.
Az ember nem készít interjút a barátnőjével, ha meghal a férje – mondta Anna gúnyosan.
Megkérdezhetem, honnan ismerik egymást az áldozat feleségével? – kérdezte a százados.
Nem – vágta rá Anna.
És ön? – nézett Mátéra Müller.
Attól tartok, pillanatnyilag én sem válaszolhatok erre a kérdésre. Vagy úgy gondolja, hogy közünk lehet a gyilkossághoz?
Szó sincs róla! – rázta kövér fejét a százados. – Ha mégis meggondolnák magukat és lenne mondanivalójuk, ezen a számon bármikor elérnek – nyújtotta Annának a névjegyét. – És persze hívjanak akkor is bátran, ha úgy döntenének, beteszik a műsorukba ezt a gyilkosságot – tette hozzá kimérten. – Szívesen segítünk – váltott hangnemet, az ellenséges hangulatra reagálva. – Apropó, ön a műsor szerkesztője? – kérdezte olyan hangsúllyal, hogy nehogy azt higgyék, félre lehet vezetni.
Nem. Én a Képek főszerkesztője vagyok – válaszolta Máté.
Nem önt láttam valamelyik Tűzvonalban? – ismerte fel a fiatalabbik.
De – vágta rá Máté. – Most pedig, ha megengedik, dolgunk lenne.
Persze, persze – menjenek csak, bólogatott Domacsek. Máté nem tudta eldönteni, hogy csak megjátssza a lelkesedést, vagy tényleg örül annak, hogy két ismert tévéssel beszélhetett.

Máté a pultnál fizetett, mert a pincér azóta sem ért oda a számlával. Nyilván nem akart a rendőrök szeme elé kerülni.
Hát ez meg mi volt? – kérdezte Anna, amint kiléptek az ajtón.

64.

A kiszemelt – állapotához képest meglehetősen gyors mozdulattal – oldalra vetette magát, így elkerülte a szúrást.

Hagyta, hadd álljon fel. Megpróbálta a pince irányába terelni. Minden lépés jutalom a holttestcipelésnél. A férfi azonban az ellenkező irányba indult. Először támolyogva tett egy-két lépést, ekkor még könnyedén utol lehetett volna érni, de aztán hirtelen, valószínűleg a félelemtől, erőre kapott, és a bejárat felé kezdett rohanni, lélekszakadva. Komolyan össze kellett szednie magát, hogy a nyomában maradhasson, ahhoz pedig, hogy eléje kerüljön, minden erejét be kellett vetnie.

Már majdnem elérték hangár végét, amikor egy hosszúra nyújtott lépéssel sikerült a férfi elé ugrania. Éles fájdalom nyilallt a lábába, amikor összeütköztek. Mindketten a földre zuhantak. A kiszemelt egy pillanat múlva talpon volt, és hogy ne nyúlhasson utána, visszafelé rohant. Egyenesen a pince irányába.

Sajgó lábával nem törődve vetette magát utána. Mindenképpen el kellett vágnia a hátsó kijárat felé vezető utat ahhoz, hogy a lejárat felé terelhesse, de ahelyett, hogy megközelítette volna, egyre nőtt a távolság.

A kiszemeltet már csak néhány tíz méter választotta el a kijárattól, amikor egy alak jelent meg a nyílásban.

Azonnal kapcsolt.
Tolvaj! Állítsák meg!
A hajléktalan ösztönösen feltartóztatta a férfit. Az dühösen próbálta kitépni magát, de a koszos göncökbe bújt férfi keményen fogta.

Éppen magyarázni kezdte, hogy ő az áldozat, nem az üldözője, amikor odaért. A kést a háta mögé rejtve, szó nélkül orrnyergen vágta a férfit. Eszméletlenül zuhant ki a hajléktalan kezei közül.

Mit vett el? – kérdezte az ötven év körüli csöves.
Hernyót! Éppen adagolni akartuk, amikor meglépett az egésszel – mutatta a gumikesztyűs kezét. A csöves előbb utóbb úgyis észrevette volna, és akkor biztosan gyanút fog.
Ha segítesz visszavinni a pincébe, nem leszek hálátlan. Adok pénzt vagy hernyót, ami kell.

A férfi tétovázott. Úgy gondolta, már azzal is eleget segített, hogy feltartóztatta a tolvajt.
Nem akarom, hogy meglepjenek minket, mert akkor se hernyó, se lóvé –győzködte tovább.
Kurva nehéz lesz – kérette magát a csöves.
Nem kell felemelni. Elég, ha az egyik oldalon a hóna alá nyúlsz, én meg a másikon, és húzzuk.
Mennyit adsz?
Nem leszek hálátlan…
De mégis mennyit? Nehogy átverj, mert rábaszol.
Tízezret anyagban.
Ne nézz madárnak, haver, ha nem kapom el, huss, nincs lóvé – tárta szét a karját a csöves.

Kezdett elege lenni belőle. Hátranyúlt a késéért, amit időközben az övébe dugott.
Ha nem elég a tíz rongy, elviszem egyedül…
Na, nem bánom, segítek – legyintett lemondóan a csöves, amikor megértette, ha tovább kéreti magát, teljesen elúszhat a jutalom. – Mindig a csóróval basznak ki.

Megragadták az ájult testet, és közös erővel húzni kezdték a pince felé. A csöves végigmorogta az utat. Szidta a gyorséttermeket, a multikat és a kormányt. Magyarázni kezdte az összefüggéseket is, de nem igazán lehetett követni a gondolatmenetét.

A pincébe vezető lépcsőn nem fértek el egymás mellett. Fogást kellett váltani. Amikor letették a földre a férfit, beverték a fejét. Hangosan felnyögött és nyöszörögni kezdett.
Kuss legyen! – mordult rá tettetett dühvel. – Akkor kellett volna gondolkoznod, amikor lenyúltad a szajrét!

Az öklével a halántékára vágott. A férfi újra elvesztette az eszméletét.
Te haver! – szólította meg a csöves. – Ugye nem akarod… – kérdezte és elhúzta a torka előtt a kezét.
Á, dehogy – válaszolta, csak visszaveszem tőle az árut, megkapod a részed, és már itt sem vagyunk.

A csöves továbbra is mozdulatlanul bámulta. Látszott, legszívesebben lelépne, de nem akarta veszni hagyni a jutalmat sem.
Nézd haver – szólalt meg kis idő múlva –, itt is megoldhatnánk a dolgot. Odalent sötét van és tele van az egész rohadt hely patkányokkal.
Nem, itt még megláthatnak. Le kell vinnünk. Ott biztonságos.

A csöves nem mozdult.
Oké, ha akarsz, elmehetsz, de akkor nem kapsz az áruból. Én itt nem állok neki szétszedni…
Jól van, menjünk már! – újra felülkerekedett a férfiban a kapzsiság.
Én tartom a vállát, te a derekánál fogd!
A test nehéz volt, de úgy tűnt, a hajléktalan sem itta még el az összes erejét. Gyorsan leértek az pince aljára. Alig szűrődött le fény. Patkányok neszeztek mindenfelé.

Elővett a zsebéből egy elemlámpát. A fénycsóva útjából pánikszerűen menekültek az állatok. Szétrágott matracok, rongyos ruhák, törött üvegek és fecskendők hevertek szanaszét, de pillanatnyilag senki sem lakta a helyiséget. A kút az egyik sarokban volt. Amikor utoljára erre járt, még betonból épített falacska övezte. Mostanra lerombolták azt is. Már csak a földből itt-ott kiálló betonvas emlékeztetett a peremre.

Kezdjük, haver! Nagyon nem frankó ez a hely. A hátamon is feláll a szőr – szólalt meg a csöves.
Gyere, húzzuk beljebb, nehogy meglássanak minket, ha lenéz valaki.
Ide? Ugyan már!

Nem kezdett újra alkudozni. Fél szemét a csövesen tartva az ájult férfi hóna alá nyúlt és a kút felé húzta. A hajléktalan lassan hátrálni kezdett, ahogy ő a testtel a vízhez közeledett.

Bele ne dobd! Azonnal szétmarják a dögök.
Ledobta a férfit, és úgy tett, mintha a belső zsebébe nyúlna.

Gyere, haver, itt az anyag!
A csöves kíváncsian lépett közelebb.

Mennyi van nála?
Egy vagyon. Nézd meg! – mondta, de abban a pillanatban eloltotta a lámpát, majd maga mellé dobta. – A kurva életbe, kiesett a kezemből ez a szar! Segíts már megkeresni!

Leguggolt a test mellé, elővette a kést és várt. A csöves egy darabig egy helyben állt, de aztán botorkáló léptekkel megindult a lépcső felé.
Kurva sötét van, baszd meg, csinálj már valamit! – mondta egyre távolodva.

65.

Fogalmam sincs, mit akarhattak – mondta Máté, – de egy biztos, nem mondtak igazat. A fiatal nagyon rosszul hazudik.
Szerinted azt hiszik, közünk van az ügyhöz? Lehet, hogy tudnak a blogról? – kérdezte Anna, és megborzongott. – Rájöttek, hogy én vagyok saas?
Ugyan már, én se jöttem volna rá, ha nem mondod el!
És ha lehallgatják Anita telefonjait?
Szerintem csak akkor kapnak erre engedélyt a bíróságtól, ha komoly bizonyítékuk van arra, hogy a nő nyírta ki a férjét.
Akkor viszont joggal érdekelheti őket, mit kerestünk nála. Miért van az, hogy mi mindig ilyen hülye helyzetekbe keveredünk? – sóhajtott a műsorvezető. Máté kinyitotta neki a Picasso ajtaját.
Mert bűnügyekkel foglalkozunk. Ha lakberendező műsort csinálnánk, legfeljebb billegő székekkel gyűlne meg a bajunk.

Nem akarod megkérni Völgyest, hogy puhatolja ki, mit tudnak a zsaruk? – kérdezte a nő a kocsiban.
Máté indított, majd úgy tett, mintha nagyon lekötné a parkolóból kiállás. Csak akkor válaszolt, amikor kikanyarodott a Fő utcára.

Ádám a BRFK-n van, a siófoki rendőrség meg a megyei főkapitánysághoz, és azon keresztül az ORFK-hoz tartozik. Ha nem ismer valakit személyesen, nem sok esély van arra, hogy a helyiek beavatják a részletekbe.
Legalább próbáld meg! A zsaruk összetartanak.
Oké, felhívom, de előbb együnk valamit, mert farkaséhes vagyok. És egyébként is elegem van mára a munkából. Elvégre ez a szabadságunk utolsó napja. Legalább a hátralevő részét töltsük kellemesen.
Én léböjt napot akartam tartani – tiltakozott Anna nem túl határozottan.
Egyél egy könnyű salátát, én is azt eszem egy jó leves után, egy nagy szelet grillezett hús mellé.
Nem bánom, de holnap ne is csábíts! Hajthatatlan leszek.
A holnap nem érdekel, de mára más terveim vannak, ahhoz meg kell az energia.
Lemozogjuk, azt mondod? – mosolygott a nő.
Ezerkétszáz méter! Tudod? – utalt Máté arra, hogy egy szeretkezés állítólag kicsit több energiát emészt, mint egy kilométer futás.
Én egy hosszabb sétára gondoltam… – incselkedett Anna.

Máté átkarolta és gyengéden maga felé húzta.
Vigyázz, még összetöröd a cég autóját! – csusszant ki a nő az ölelésből, amikor Máténak hirtelen mozdulattal kellett korrigálnia a kormányon, nehogy felszaladjanak a járdára.

Először a szállodához mentek. Lerakták a kocsit, és gyalog indultak éttermet keresni a parton. Kellemesen sütött a nap, de már nem volt tikkasztó a hőség. Néhány kései nyaraló még a vízbe is bemerészkedett.

Máté és Anna összeölelkezve andalogtak. Összevissza csapongtak, de egy szó sem esett a gyilkosságról. Először a párizsi élmények kerültek szóba, majd a Hármas Csatornáról pletykáltak. Máté elmesélte, mit tervez Dinnyés Irén leváltására. Annának tetszett az ötlet. Kínosan ügyeltek mindketten arra, hogy Orsit ne említsék. Több étterem mellett is elhaladtak, de Anna mindegyikben talált valami kifogásolni valót. Máté már egy lángossal is beérte volna, annyira megéhezett. Beszélgetni sem volt ereje, csak hallgatta Anna sztorijait.

Te nem is figyelsz! – dorgálta meg a nő, miután a főszerkesztő nem válaszolt az egyik kérdésére. – Anitán jár az eszed?
Dehogy! Csak próbálok nem éhen halni, és ez nem is olyan könnyű. Már egyáltalán nem bírok gondolkodni.

Jó válasz! Nem teszik nekem, ahogy az a nő körülötted koslat. Olyan, mint az áldozatára lecsapni készülő héja. Talán éppen ezért nem bírom kiverni a fejemből ezt az egészet. Anita, István, a rendőrök. Miért figyelik a házát? Sőt, miért hallgatják le a telefonjait, ha tényleg megtették? Komolyan őt gyanúsítják? Ha a férj tudott a blogról, miért nem kérte számon Anitán? A napló alapján nem egy beszari alak, én valahogy azt képzelném róla, hogy azonnal betiltja a további blogozást, ha rájön. Miért hallgatott róla?

Nekem sem világos, miért nem borította a bilit.
Lehet, hogy megtette, csak Anita elhallgatja előlünk. Egyáltalán, miért ugrasztott bele minket ebbe az egészbe, ha hazudik? Ennek nincs semmi értelme!
Tudod, ahogy mind jobban belekeveredünk az ügybe, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy manipulálnak minket…

De kicsoda? Anita? – vágott közbe Anna.
Nem tudom. Lehet, hogy ő. Vagy Sangel, esetleg Pszichotündér. Vagy valaki egészen más, akit nem is ismerünk.
Tovább bonyolítja a dolgot, hogy te eredetileg nem is voltál képben. Csupán véletlenül vagy itt velem – gondolkodott hangosan Anna.
Hát azért én ezt nem mondanám. Nem volt nagy meló kisakkozni, hogyha te rászállsz egy témára, előbb-utóbb én is feltűnök a környéken…
Anita például nem tudhatta – ellenkezett a nő –, soha egyetlen szóval sem említettem neki, hogy van pasim. Ráadásul meg sem próbált veled úgy viselkedni, ahogy egy barátnő pasijával illene…
Ártatlan vagyok! – tárta szét a karját Máté.
Tudom, nem is azért mondtam…

Állj! – szakította félbe a főszerkesztő egy étteremre mutatva. – Én oda akkor is bemegyek, ha koleszterinben gazdag ételek zsírja folyik ki az ajtón. Teszek a fitneszre, éhen halok!
Anna az ultimátum ellenére előbb gondosan végignézte az étterem elé kirakott étlapot, és csak aztán egyezett bele, hogy betérjenek.

A hatalmas helyiségben csak néhány asztalnál üldögéltek, de ők is csak ittak, senki sem evett. Az ebédhez késő, a vacsorához még túl korán volt. Anna megfogta a férfi kezét, és visszahúzta.
Biztos leüljünk? Ki tudja, mikori a kaja, ha ennyire nincs forgalom.
Én egy lépést sem megyek tovább! Ne kérj tatár bifszteket!
Eszem ágában sincs! – válaszolta a nő, és kelletlenül elfogadta, hogy hellyel kínálják.

Máté hagymalevest rendelt cipóban és vasalt csirkemellet kevert salátával, rokfortos öntettel. Anna csak salátát szárított paradicsommal. Egy pohár chardonnay-t ittak hozzá. Máté folyamatosan lopkodta Anna tányérjából a szárított paradicsomokat. A negyedik után a nő rámordult:

Ha még egyszer belenyúlsz a tányéromba, beléd vágom a villát! – mondta dühösen. Olyan volt, mint a zsákmányát élete árán is megvédeni készülő macska.
Mindig ez van, ha nem eszel húst. Azonnal ragadozóvá válsz. Inkább rendelek neked is csirkét, csak ne marcangolj szét! – nevetett Máté.
Utálom, ha beleeszel a kajámba. Miért nem kértél te is aszalt paradicsomot? – zsörtölődött Anna.
Mert a tiéd sokkal finomabb – próbált udvarolni a főszerkesztő.
Ezzel nálam nem sokra mész. Legyen kedves! – szólt oda a felszolgálónak. Hozzon, kérem egy adag aszalt paradicsomot!
Sajnálom hölgyem – lépett az asztalhoz a pincér. – Külön nem szolgálhatom fel. Nincs az étlapon!
Akkor hozzon, kérem egy aszalt paradicsomos salátát, saláta nélkül.
Hagyd! Nem kell! – tiltakozott Máté.
Meghívlak, hogy visszaadhasd, amit elloptál.
Más egyebet? – kérdezte a pincér.
Köszönjük, nem – válaszolta Anna. – Hol is tartottunk? – fordult Mátéhoz.
Ott, hogy imádom a paradicsomodat – felelte a férfi csábosnak szánt hangsúllyal.
Remélem, nem látod olyan aszaltnak, mint ezt – mutatott a tányérjára.

Összenevettek. A gyilkosság és Anita nem került szóba többé. A szállóba vezető utat végig csókolózták, mintha kamaszok lennének. A könnyű vacsorától nem nehezedtek el, de az egész napos éhezés után éppen elég energiához jutottak.
A hotelban gyors léptekkel indultak a lifthez, amikor a portás utánuk szólt.

Elnézést, hölgyem! Az az úr ott, önre vár – mutatott a hallban üldögélő negyvenöt év körüli férfira.



66.

Megvárta, míg a pincelejáratból szivárgó fény megvilágítja a csöves alakját, csak ekkor vetette rá magát. A férfi hiába volt erős, a mértéktelenül vedelt olcsó alkohol eltompította érzékeit, lassította felfogását. Éppen akkor fordult meg, amikor először lesújtott. Számított a mozdulatra, ezért nem a hátába szúrta a kést, hanem fölülről a vállába. A csöves belemarkolt a dzsekijébe, és megpróbálta magához rántani, eközben a másik kezét védekezőn emelte maga felé.

Újra szúrt, de most csak a kezet találta el. Érezte, amint csontot ér. A csöves gurgulázva mordult fel. A tüdejét ért első szúrástól véres hab tört elő a szájából.

Újra lesújtott. Most már kikerülte a kezet, így a kés akadálytalanul hasított a testbe. A csöves szorítása enyhült, majd megfordult a sarka körül és hangtalanul elvágódott. Nem mozdult többé.

Óvatosan tapogatózva ment vissza a kiszemelthez. Hiába viselt kesztyűt, mégis undorodva borzongott meg, amikor hozzáért az egyik patkányhoz. Ha itt hagyná a férfit, néhány óra alatt szétmarcangolnák. De semmit sem bízhat a véletlenre. Már így is túl sokat kellett rögtönöznie. Minden perc új veszélyeket rejt.

Megtalálta a lámpát. A fénytől megint hátrébb húzódtak a patkányok. Rávilágított a kiszemelt arcára. Érzékelhette a fényt, mert halkan mormolt valamit, aztán kinyitotta a szemét.

Leguggolt, és a kést az áldozat szeme elé tartotta, erre az újra elájult. Szívesen megvárta volna, míg magához tér, mert bosszút akart állni, amiért akadékoskodott, és szökni próbált. Azt akarta, hogy fájjon a halál.

Megpaskolta a férfi arcát, de az nem reagált.
Gyáva szar vagy! – rúgott bele, aztán gyors mozdulattal elvágta a torkát.
A lámpát az övére tűzte, majd a lábánál fogva a kúthoz húzta, és belökte a holttestet a vízbe. Víz a föld alatt. Víz és Föld.

Megvilágította a zavaros vizet. Nem látott sem mozgást, sem buborékokat.
Gondolkozott néhány pillanatig.
Maga elé képzelte a Halálmátrixot.

A mostani lépés tükörképe, a Föld és Víz, éppen a férfi főnökének megölése lenne. Neki azért kell meghalnia, hogy soha ne jöhessen rá, mi történt a beosztottjával. A mátrix szerint a Kis-Balaton egyik mocsarába fullad majd. Föld és Víz keveredése lesz a veszte.

Átgondolta a tervet, és arra a következtetésre jutott, hogy a rendszerkarbantartók főnökének likvidálása nem feltétlenül szükségszerű. Ha az illető beveszi a mesét a főnyereményről, pláne ha el is fogadja a meghívást, elkerülheti a halált. Mire csalódottan visszatér, már bőven túl lesz a tizenhatodik lépésen…

Föld, Víz. Már csak a halál szimbólumát kell kitalálnia. Lázasan gondolkodott. Ha nincsenek jelek, sérül a mátrix. Minden lépés üzenet, rávezet a halál logikájára.
Támadt egy ötlete. Földet tesz a testbe, így dobja vízbe. Föld és Víz halálos vegyülése…

Gyors léptekkel felszaladt a lépcsőn a hangárba. Gondosan körülnézett, de semmi gyanúsan nem látott. Üresen kongott a hatalmas helyiség. Az épület előtt sem látott mozgást. Kivette a kocsi csomagtartójából az előre bekészített üvegcséket és egy nejlonszatyrot. A kocsi takarásában jó két marék gázolajjal átitatott földet rakott bele, a fiolákat pedig a zsebébe csúsztatta.

A pincében már megrohanták a patkányok a csöves testét. Leguggolt mellé, kinyitotta a száját, és teletömte földdel. Elővette az egyik fiolát, abba is szórt némi földet, majd gondosan rátekerte a tetejét. Ezután a zacskót kettétépte, tíz centi széles szalagot formázott belőle és a halott szája elé kötötte. Benyúlt a hóna alá, és húzni kezdte a vízakna felé. Igyekezett minél távolabb tartani, nehogy összevérezze magát.

Amikor a csövest is hangos csobbanással nyelte el a víz, még egyszer bevilágított a kútba. Hosszan figyelte a mocskos feketeséget, de sem mozgást, sem buborékokat nem látott.
Mindketten halottak, nem is várt mást.
Elővette a második üvegcsét, a kiálló betonvasba kapaszkodva az akna felé hajolt, és megtöltötte a koszos, véres vízzel. Ezt is lezárta, a másik mellé tette.

Víz és Föld.

Tudta, annyira bonyolult a Halálmátrix, hogy kézzelfogható jelekkel kell segítenie a nyomozást, ha azt akarja, hogy a rendőrök lépést tarthassanak vele. Márpedig akarja, mert egyébként nincs kihívás. Ha az ellenfél csak a sötétben tapogatózik, támpontok nélkül, nincs izgalma a vadászatnak.

Az emberek óvatlanok, hiszékenyek és bűnösök. Elég megtalálni a gyenge pontjukat, és önként követik a halálba is, csak hogy a szennyesüket rejtegessék. Mint ez itt a kútban. Vajon mi lehetett a bűn, amiért birkaként követte, és csak a kivégzőhelyen lázadt fel? Szoftverhamisítás? Spamterjesztés? Számítógépes betörés? Pedofília?

Ha vállalta volna bűne következményét, még élne.
Ő vállalja tettei következményét.
Ha lebukik, tudja, mi a dolga.
De ha sikerül, jutalmat kap.
Egy nőt.
A következő lépés jutalom.
Kettesben, csak a nő meg a kés.

67.

A kifogástalanul élére vasalt, sötétszürke szövetnadrágot, fehér, rövid ujjú inget és divatos nyakkendőt viselő férfi azonnal felpattant a fotelból, amikor meglátta őket.
Ki ez az ember, és miért árulta el neki, hogy itt szálltunk meg? Micsoda indiszkréció ez? – támadta le Anna a recepcióst.
Elnézést hölgyem, de én nem árultam el semmilyen információt. Az úr azt kérdezte, hogy önök a szállodában vannak-e, mire én azt mondtam, hogy nincsenek… Erre azt felelte, hogy akkor várakozni fog.
Azt kellett volna mondania, hogy nem adhat felvilágosítást a vendégekről!
Elnézést, de nem azt kérdezte, hogy van-e ilyen nevű vendég, hanem azt állította, ide beszélt meg önökkel találkozót. Megértheti, hogy erre én nem tagadhatom le, hogy ön a vendégünk…
Akkor is felháborító, hogy minden jöttmentnek kiadják az embert, pedig igazán elvárható lenne, hogy a szálloda diszkréten bánjon az ügyfeleivel – pattogott tovább Anna.

Máté pontosan tudta, mennyit szenved a műsorvezető a lesifotósoktól és a bulvárriporterektől, de azt is látta, hogy a recepciós soha sem fogja elismerni a hibát, ezért békíteni próbálta a nőt.

Hagyd! Nem tehet róla! – mondta és gyengéden belekarolt. – Gyere, menjünk!
Nem megyek sehova, amíg az igazgató nem kér bocsánatot – hisztériázott Anna.
Egy jöttment miatt? – szólalt meg mögöttük a jól öltözött férfi. A vita hevében nem vették észre, hogy a pulthoz ért. – Nos, ön akart mindenáron találkozni ezzel a „jöttmenttel”, csak éppen olyan szituációt teremtettek, ami nem felelt meg ennek a „jöttmentnek” – a férfi kéjjel hangsúlyozta szót. Élvezte a bosszút. Annát csak tovább dühítette, hogy a férfi meghallotta a sértést.

Nem kértem, hogy hallgatózzon! – mondta csak úgy mellékesen, és már fordult is vissza a recepcióshoz, hogy újra letolja.
Látja, milyen kínos szituációba keverheti a vendégeket, ha nem tudja tartani a száját. Ha ez az „úr” történetesen újságíró, be is perelem ezt a kócerájt.

Az „úr” örömmel venné, ha végre bemutatkozhatna – utánozta a férfi Annát. – Dercen István vagyok, a Dercen Reklámügynökség igazgatója. Meghívhatom önöket egy italra ahelyett, hogy itt álldogáljunk tovább ebben a mindenki számára kellemetlen helyzetben?

Anna végre lehiggadt, hogy nem újságíró keresi, és stílust váltott.
Somos Anna, elnézést, de a tolakodó emberek sok kellemetlenséget okoznak. Kollégám, Farkas Máté.
A férfiak kezet ráztak.

Kicsit elkésett. Több mint fél órát vártunk magára abban a lebujban… – vonta kérdőre Dercent finoman Anna.
Mit kérnek? – mutatott a bár felé a férfi. Nem is reagált a műsorvezető szemrehányására. – A hölgynek bátran ajánlom a Mojitót. Igen kellemes hűsítő egy ilyen meleg estén.
Egy pohár chablis-t kérek – felelte Anna.
Az nekem is jó lesz – bólintott Máté rövid habozás után. Nem szerencsés, ha a riporter engedi meghívni magát. Ezzel szívességet fogad el a riportalanytól, amelyet majd valahogy viszonoznia kell. Lekötelezetté válik, és ez gyengíti a pozícióját. Most azért fogadta el mégis a gesztust, mert szépíteni akart Anna szerencsétlen bemutatkozásán. Egyébként sem filmet forgatnak, csak civilként segítenek egy ismerősnek.
A chablis remek ötlet! – lelkesedett a férfi. – Kérem, foglaljanak helyet, azonnal hozom!

Máté és Anna a legtávolabbi sarokba húzódtak.
Szerinted mi ez az egész? – kérdezte a nő Dercen után nézve.
Fogalmam sincs, de remélem, hamarosan megtudjuk…

A férfi visszajött, és leült melléjük. Egy pincérnő követte három gyöngyöző pohárral a tálcáján. Dercen meg akarta várni, míg elmegy az asztaltól, de Anna nem tudta türtőztetni magát.

Miért nem jött el abba az ócska lebujba? – támadt rá a férfira. A kocsma eszébe juttatta a rendőrök kellemetlenkedését, és újból dühbe gurult. Máté gyengéden megszorította barátnője combját az asztal alatt. Anna azonban válaszul megfeszítette izmait, és egy hirtelen mozdulattal megpróbálta lelökni a főszerkesztő kezét. Dercen észrevehetett valamit az asztal alatti jelenetből, mert nem is próbált úgy tenni, mint aki nem oda néz. Máté elvette a kezét, és a poharáért nyúlt.
Igyunk egy kortyot, és kezdjük újra ezt a beszélgetést! – javasolta.

István bólogatott, de Anna indulatosan közbe szólt:
Én már elkezdtem!
Látszott, hogy Anna viselkedése miatt nem lesznek büszkék utólag erre a találkozóra, ezért Máté, hogy a helyzeten javítson, barátságosan koccintásra nyújtotta a poharát Dercennek.

Egészségünkre! – mondta a férfi. Miután összecsendült a két pohár, egyetlen apró kortyot ivott csak, aztán Annához fordult.

Engedje meg, hogy válaszom egy kicsit messzebbről kezdjem. Úgy vélem, Anita valami szörnyűségbe keveredett. Nem tudom, mi az, azt sem tudom, hogyan függ össze férje halálával, de tény, hogy az utóbbi időben nagyon megváltozott. Elhanyagolja a munkáját és arrogánssá vált. Eleinte azt hittem, mindez amiatt van, ami köztünk történt, de mivel annak az egyszeri esetnek nem lett folytatása, be kellett látnom, hogy tévedtem. Rácz Sándor cége soha nem volt kapcsolatban a Dercen Reklámügynökséggel. Talán nem is hirdettek soha, ezért nem lehettek az ügyfelünk. Amikor Anita viselkedése egyik-napról a másikra megváltozott, utána néztem egy kicsit a cégnek, és be kell vallanom, nem töltött el örömmel, amit hallottam. Az informátoraim szerint a hivatalos tevékenység csak álca, a pénzük kétes ügyletekből származik. Egyszer megpróbáltam beszélni erről Anitának…

Szavát ne feledje, de milyen kétes ügyekről van szó? – kérdezte Máté.
Fiktív számlák, jövedéki csalás a legenyhébbek a vádak közül, de hallottam olyat is, hogy védelmi pénzeket szednek.
Van rá bizonyítéka?
Természetesen nincs. Nem akartam fölhívni magamra Sándor figyelmét. Így is elég okot adtunk rá Anitával, hogy magunkra haragítsuk…
Akkor ez csak ilyen „azt suttogják” szintű értesülés?

Dercen alaposan végiggondolta a választ, mielőtt felelt:
Tulajdonképpen igen, de tudja, túlságosan kis hely ez, mindenki tud mindent a másikról…
Vagy azt, amit valaki el akar terjeszteni a másikról… – szólalt meg Anna. Úgy tűnt, végre megnyugodott. A kíváncsiság legyőzte indulatát.

Igen, ezért is akartam Anitát megkérdezni erről, de ő a leghatározottabban elzárkózott. Azt mondta, hogy ez a férje ügye, és nem akarja, hogy tovább bonyolítsam a helyzetet azzal, hogy Sándor után nyomozok. Egyébként tagadta, és aljas rágalomnak titulálta a vádakat.
De nem győzte meg önt... – mondta Máté.
Így van – felelte tömören Dercen, és ivott egy korty bort. – Visszatérve a kérdésére – nézett Annára –, nem pontosan értettem… értem, miért akar velem beszélni, ezért akartam forgalmas helyen találkozni. Éppen az a „lebuj” jutott eszembe. Bevallom, évekkel ezelőtt jártam ott utoljára, és azóta kissé megváltozott a hely, hogy finoman fogalmazzak, a színvonal hagy maga után némi kívánni valót. Erről magam is meggyőződtem, miután elmentek a rendőrök, és betértem. Önök már nem voltak ott. Néhány percre el kellett mennem, nyilván azalatt távoztak.

Ezek szerint figyelt minket? – kérdezte Anna hűvösen, de Máté vihar előtti csendet sejtett.
Igen.
De hát…
Hadd magyarázzam meg! – emelte fel bocsánatkérően a kezét Dercen.

Anna szúrós tekintettel nézett a férfira, de a kíváncsiság újra győzött, és nem szólalt meg.
Attól tartottam, hogy valaki az ön nevével visszaélve csapdába akar csalni. Bárki mondhatja a telefonba, hogy ő Somos Anna. A készülék nem jelezte a számot. Felhívtam a Hármas Csatornát. Először minden önnel kapcsolatos információt megtagadtak, de amikor azt füllentettem, van egy sztorim, ami várhatóan nagyot robban majd, de ezt csak önnek vagyok hajlandó elmondani, elárulták, hogy szabadságon van, Párizsban. Ezek után megérti ugye, hogy gyanakodtam?

A tévések bólogattak.
Miért nem kérdezte meg Anitát?
Nem szívesen beszélnék vele erről. Kiszámíthatatlanok a reakciói a jelen helyzetben. Azért választottam a Fő utcát, hogy feltűnés nélkül figyelhessem a presszót. Maguk nem ismernek engem, így lépéselőnybe kerültem. Messziről látszott, hogy nincsenek egyedül. Megkérdeztem a rendőrségen egy ismerősömtől a rendszámot. Visszahívott, és azt mondta, hogy telefonon nem mondhat semmit. A földhivatal előtt találkoztunk. Megsúgta, hogy az Astra a rendőrségé. Valószínűleg ezalatt távoztak önök. Szerettem volna állni a Somos Annának adott szavam, ezért úgy döntöttem, kérdezősködöm egy kicsit a szállodákban. Ebben a hotelben elég jól ismernek, sokszor itt találkozom az ügyfelekkel, ezért ide jöttem először. Természetesen fel sem merült a recepciósban, hogy csak lódítom a találkozót. Nem tehet róla, hogy elszólta magát…

Dercen hátradőlt majd Mátéra, azután Annára nézett.
Azonnal felismertem, amikor belépett. Ennyi a történetem. Elnézést, ha kellemetlenséget okoztam. Most pedig tessék, mit óhajtanak tőlem?

68.

Völgyes egész délután értekezett, egyetlen perce sem jutott a kamerákhoz értő újoncra. Már rég elmúlt hat, amikor telefonon magához kérette. A fiatal rendőr hangján érződött az öröm, hogy kíváncsi a véleményére. Majsai Kis kérte el egy pillanatra a kagylót, megkérdezte, felmehet-e a sráccal beszámolni a nyomozás fejleményeiről. Ádám az órájára nézett. Még ki akart szaladni Orsihoz, délután ugyanis arról számoltak be az őt védő rendőrök, hogy rosszul viseli a bezártságot. Többször is arról faggatta őket, mi lenne, ha egész egyszerűen elsétálna. Ivett, az egyik harcias rendőrnő végül azt mondta neki, hogy gondolkozás nélkül előkapja a fegyverét és hátba lövi. Szerencsére Orsit nem hagyta el teljesen a humorérzéke, így azt válaszolta, hogy golyóval a hátában is meghívja a műsorába és ízekre szedi. Völgyes ezek után jobbnak látta, ha meglátogatja. De persze nem ez volt a valódi indok. Örömmel gondolt a találkozóra. Máté sok rosszat mondott Orsiról, de a reggeli beszélgetés elbizonytalanította. A nő egyáltalán nem volt öntelt. Ráadásul úgy nézett rá, mintha bejönne neki…
Öt perc múlva mennem kell, ha annyi elég kettőtöknek, akkor gyertek.

Míg várta őket, átment a titkárnő szobájába. Már rég hazament, de indulás előtt mindig lefőzött egy nagy adag kávét. Csalódottan látta, hogy ezúttal üres a kanna. Ádám az otthoni gépén príma kávét készített, de a hivatali masinával nem volt kedve bíbelődni, ezért kisétált a folyosóra az automatához. Egy százast dobott be. Bosszankodva látta, hogy ezúttal sem adott vissza a gép. Nyolcvan forintba került a kávé, de a húszast szinte mindig megtartotta magának.

Ádám belekortyolt az italba, és újra megfogadta, hogy sohasem vesz többet automatából. Ki akarta dobni, de az előtte álló órákra gondolt, és inkább a titkárnő készletéből vett tejszínnel próbálta ihatóvá tenni a löttyöt. Nem akart fáradtnak látszani Orsi előtt. Tudta, a nőnek leginkább arra van szüksége, hogy erőt sugározzon, ehhez pedig meggyőzően kell eljátszania: legalább olyan tettre kész, mint reggel.

Alig ült vissza az asztalához, Majsaiék kopogtak az ajtón.
Bocs, hogy én is idetolakodtam, de szépen haladtunk délután, gondoltam érdekel – magyarázkodott a nyomozó.
Ádám sürgetően nézett rá.

Csodás a technika! Megnéztük a metrókamerákat, és végigkövettük a fickót. Képzeld, a felszínen is belesétált a térfigyelő kamerába. Onnan a következőbe. Aztán a következőbe. Olyan malacunk volt, csak a főutakon keringett. Mintha kérkedni akart volna a tettével. Itt vagyok, én csináltam. Ha bemegy egy mellékutcába, elveszítjük. De nem tette. Megvan az is, ahogy betért egy internetkávézóba. Képzeld, a tulaj emlékezett egy sapkás fazonra, aki zárásig maradt. Az tűnt fel neki, hogy nem vette le a sapkáját. A gépet is megmutatta a srác, amin dolgozott. Most szedik szét a számítógépeseink. Eddig a laborosoknál volt. Kismillió ujjlenyomatot, hajszálat, bőrdarabkákat találtak.
Van használható?– kérdezte Völgyes.
Túlságosan sok. Ma délelőtt legalább húszan használták a gépet. Ennek ellenére nem kizárt, hogy az azonosításnál szerencsénk lesz.
Nem túl erős…
De egynek jó lehet.
Ki lehet adni a körözést a képek alapján?
Az nem fog menni – vette át a szót Somorácz –, amellett hogy elég rossz a felbontás, a baseball sapka és a felgyűrt gallér mindig takarja. Próbáljuk megtisztítani a képeket, de sok reményt nem fűzök hozzá.

A tulaj adott valami személyleírásfélét, de nem túl jó megfigyelő. Ő is csak a pirosas dzsekire és fekete sapkára emlékszik.
Megvan, hová ment a kávézóból? – kérdezte Völgyes.
Metróval az Örs vezér térre – felelte Majsai –, de sajnos ott elveszítettük – tette hozzá szomorúan.
Az Örsön nincsenek kamerák?
De vannak, csak éppen kevés, és azok is mozgók – magyarázta Somorácz. – Négy irányba forognak, húsz másodpercenként váltva. Az emberünknek szerencséje volt, pont akkor haladt el, amikor a kamera másfelé nézett. Így akár egy perce is volt, hogy eltűnjön. Felszívódott, mielőtt a következő kamera hatókörébe lépett.

Milyen következtetésre jutottatok, hová mehetett?
Nem túl sokra – mondta Majsai. – Mehetett gyalog vagy taxival, de lehet, hogy buszra, villamosra szállt, sőt a HÉV-nek is ott a végállomása. Magyarul bárhova mehetett, akár Gödöllőre is.
Számolt a térfigyelőkkel?
Nem tudjuk. Ha kíváncsi vagy a megérzésemre, azt mondanám, hogy nem. De hangsúlyozom, ez csak megérzés. Azt hiszem az Örs vezér tér zsákutca, nem tudunk tovább haladni. Inkább az internetkávézóból elhozott gépre koncentrálunk. Remélem, már ki is derítették a srácok, merre járt a neten.
Köszönöm a tájékoztatást. Ezután is azonnal mondjátok, ha bármit megtudtok. Akkor is, ha látszólag sehova nem vezet a nyom.

Majsai felugrott.
Főnök, akkor én mennék is, ha már nem kellek… – ajánlkozott, hogy Völgyes kettesben maradhasson Somoráczcal.
Persze, menj csak! És pihenjetek is néha!
Majd ha kihűltek a nyomok – szólt vissza Majsai az ajtóból.

Völgyes felállt az asztaltól, és a sarokban álló fotelokra mutatott:
Ott kényelmesebb! Kávéval nem tudlak megkínálni, mert valaki megitta. Az automata pedig pocsék.
Köszönöm, ilyenkor már úgysem iszom…
A segítségedet kérem egy másik ügyben. Igazából nem is hozzám tartozik, mert nem halt meg senki. Az érintett személye és múltja azonban különleges bánásmódot igényel. Manner Orsolyáról van szó.

A műsorvezető, akit tavaly elraboltak.
Úgy van. Most bekamerázták a lakását, valaki figyelte.
Nálunk van a felvétel?
Sajnos nincs, nagyon spéci felszereléssel dolgozott illető. Egy kis adóval sugározta a jelet valahová. Egyelőre nem tudjuk, hová.
A technikusok sokkal jobban értenek az eszközökhöz, én csak a filmhez konyítok valamicskét. Ha nincs meg a felvétel, nem tudom, miben segíthetnék…
Lehet, hogy a kütyükhöz a technikusok értenek, te viszont nyomozó vagy. Képes vagy a bűnözők fejével gondolkozni, és tudod, hogyan kell jó felvételeket csinálni. Arra szeretnélek kérni, hogy menj ki holnap az egyik sráccal a lakásba, magyaráztasd el, hogy mi és hol volt pontosan, aztán gondolkodj el azon, mit akarhatott az illető, és hová játszhatta át az anyagot.
Köszönöm a bizalmat. Mindent megpróbálok, de ne remélj túl sokat! Ha legalább a felvétel megvolna…
Találd meg! – biztatta Völgyes a fiatal nyomozót.

Beszélgettek még néhány percet arról, Somorácz hogyan kezdett videózni, aztán elbúcsúztak.
Mielőtt Ádám bezárta volna az irodáját, telefonált a védett házba, ahol Orsit őrizték.

Éppen hívni akartunk, a nő már csomagol. Azt mondja, elmegy –panaszkodott az őrparancsnok.

69.

Nem hazament. Tudta, ha nem hagy jelet, továbbra is partnerek nélkül játszik. Amióta eldöntötte, hogy kilép a teljes elszigeteltségből, nem győzte kivárni az első visszajelzéseket. A Tűzvonalban szerkesztőség gépére küldött anyagot nem tudták dekódolni, ebben biztos volt. Még ma újat küld, amelyben feltünteti az új lépéseket, és felold egy-két kódot. Persze arra gondosan ügyel, nehogy a nyomára akadjanak majd.

A lakótelepi ház parkolója teljesen megtelt, mire visszaért. A lépcsőház előtti padon fürtökben lógtak a kamaszok. A játszótéren kisgyerekek rohangáltak, a szülők kettes-hármas csoportokban beszélgettek.

Megállás nélkül hajtott tovább. Túl sokan látták volna bemenni a házba. Utólag biztos emlékezne rá valaki, hogy a férfi eltűnésének délutánján egy karbantartónak látszó férfi kulccsal nyitotta a lépcsőházajtót. Nem kockáztatott. Holnap délben újra eljön, és a lebukás legkisebb kockázata nélkül teszi a férfi íróasztalára a jelet tartalmazó üvegcsét.

Szokásával ellentétben nem tette le a kocsit a közeli éjjel-nappal nyitva tartó hipermarket parkolójában, hanem a házig ment vele. A távirányítóval kinyitotta a garázsajtót, és lendületből bekanyarodott a furgon mellé. Mire kiszállt az autóból, már újra le is záródott a kapu. A kerti ajtón hagyta el a garázst, és futóléptekkel szaladt a házhoz.

Első útja most is a számítógéphez vezetett, gondosan végignézte a naplófájlokat, és teljes rendszerelemzést kért. Nem történt illetéktelen behatolás, és a perifériák is jól működtek. Egyedül a műsorvezető lakásába telepített kamera jelzett hibát. Biztos volt abban, hogy már rég alkotórészeire bontva hever valamelyik rendőrségi laboratóriumban. Megnézte az adóvevő kontrollpaneljét, nem jelzett zavart. Most már nem halogathatja tovább, legkésőbb holnap délelőtt érte kell mennie, nehogy a rendőrök megtalálják. Nem mintha akkor eljutnának hozzá, de tervei voltak az adóvevővel, és nem szívesen épített volna másikat.

Mielőtt nekiült kiválasztani az új áldozatot, a jutalmat az elmúlt örömtelen, kényszerű gyilkosságokért, kiment a fürdőszobába. Mindent ruhát ledobált magáról, és egy nagy nejlonzsákba gyömöszölte a kupacot. Úgy érezte, a bőrébe is beivódott a hangár pincéjének és a hajléktalannak a szaga, ezért beállt a zuhany alá, és alaposan végigsikálta magát szappannal. Hajat is mosott. Fürdőköpenyt húzott, kivett a hűtőből egy doboz sört, és visszaült a számítógép elé. Egész nap nem evett, mégsem érzett éhséget, csak izgalmat. Majd ha kiválasztja a kiszemeltet, bedob egy pizzát a fagyasztóból a mikróba. Hetekig ki sem kell mozdulnia a házból, annyi ételt és italt halmozott fel a végjátékra készülve.

Átnézte a megfigyelés alatt tartott számítógépeket, és szomorúan látta, hogy Manner Orsolya tegnap éjjel óta nem kapcsolta be a sajátját. Talán annyira megijedt a kamerától, hogy elmenekült a lakásból. Ennek is utána kell járnia.

Nekilátott a keresésnek. Olyan nőt akar, akinek köze van a főszereplőkhöz, de nem túl szoros a kapcsolat. A Hármas Csatorna tele volt ilyenekkel. Sorra nézte végig a szerkesztőségi weblapok képgalériáit. Öt lány képét mentette el. Mindegyikről adatokat gyűjtött. Ketten már nem dolgoztak a tévénél. A harmadik, egy hosszú, szőke hajú lány, ismerősnek tűnt valahonnan. Újabb képeket keresett róla. A Tűzvonalban című műsor honlapja legalább tucatnyi találatot jelzett. Elég volt az elsőt megnézni, és azonnal bevillant, miért volt ismerős. Egy évvel korábban még rövid hajjal gyakornokoskodott a szerkesztőségben. Az egyik volt a négyből, akik közül akkor Somos Annát választotta. Bár tetszett neki a szőke, különösen fiatalsága, egyelőre nem akart tűzvonalbanost. Még nem jött el annak az ideje, hogy ennyire közel csapjon le a végső kiszemelthez.

A negyedik nőt azért dobta, mert kiderült, smink nélkül, hétköznapi ruhában, kis penészvirág. Az első fotó, amelyet róla talált, valami partin készülhetett, igen előnyös szögből és megvilágításban.

Az ötödik viszont minden szempontból megfelelt. A Képek szerkesztőségében dolgozott. Csinos volt, ugyanakkor a képeken is látszott, mennyire fennhordja az orrát. Megnézte néhány korábbi riportját. Ezek tovább erősítették meggyőződését, hogy ő a megfelelő kiszemelt. A nő olyan indulattal beszélt egy nemi erőszakkal gyanúsítottjáról a filmben, hogy ágyékába tódult a vér. Ezt a nőt akarja. Ráadásul éppen Farkas Máté helyettese. Ha Manner eltűnik a színről, könnyedén úgy állíthatja be a gyilkosságot, mintha a műsorvezető lett volna a célpont.

Annyira izgalomban jött, hogy előkereste az egyik műsorvezetőről készült videót. Bekapcsolta a nagy képernyős tévét, bontott egy újabb doboz sört, elterült a kanapén, és magához nyúlt.

70.

A második kör chablis-t itták a bárban. Ezt most Máté rendelte. Dercen készségesen válaszolt a kérdéseikre, miután Anna megígérte, hogy mindent megtesz azért, hogy Anitához fűződő viszonya ne kerüljön napvilágra.

Személyesen ismerte Rácz Sándort? – kérdezte a műsorvezető.
Csak látásból. Kicsi ez a város, több partin is találkoztunk, de hivatalosan soha nem lettünk egymásnak bemutatva.
Soha nem beszéltek?
Nem.
Anita mit mondott róla?
Nagyjából semmit. Kínos lett volna, ha éppen velem tárgyalja ki a férjét. Anita nagyon finom nő, bár tudom, első pillantásra ez nem mindig látszik.
Sosem panaszkodott a férjére?
De, egyszer, amikor kettesben utaztunk Pestre, elmondta, hogy Sándor nagyon sokat iszik, és állandóan basáskodik felette. Részletekről nem beszélt, hiába faggattam.
Nem akart válni?
Nem.
Szóba került?

Dercen most először gondolkodott el hosszabban a válasz előtt.
Máté csodálta Annát. Néhány perc alatt olyan bensőséges viszonyt alakított ki a riportalannyal, hogy a főszerkesztő szinte zavarban érezte magát harmadikként.

Én megkérdeztem, de ő hallani sem akart róla – mondta végül az igazgató.

Tehát szégyellte magát – állapította meg magában Máté –, ezért nem felelt azonnal. Megpróbálta ő lecserélni a feleségét, és csak azután jött rá, hogy nem képes otthagyni, miután Anita nemet mondott.

Miért? – kérdezte Anna.
Hogyan? – kapta fel a fejét a férfi.
Máté legszívesebben megkérdezte volna tőle, mit tervez most Anitával, hogy a férj halott, de nem akart belepiszkítani Anna munkájába.

Miért nem akart Anita válni?
Magával biztos őszintébb volt, mint velem. Miért tőlem kérdi?
Kíváncsi vagyok, önnek mit mondott. Annak nem volt tétje, amit velem közölt…
A gyerekre hivatkozott, arra, hogy nem teheti ki Rómeót a válás következményeinek. Sándor is szerette a gyereket a maga módján, Anita nem akarta, hogy az apja nélkül nőjön fel.
Az anyagiak nem befolyásolhatták a döntését?
Ezt nem tudom, soha nem beszéltünk pénzről. Fogalmam sincs, mennyi volt nekik… persze elég megnézni a házukat, és az ember sejti…, de Anita úgy viselkedett, mint akit egyáltalán nem érdekel a pénz. Nyilván nem a fizetésért dolgozott, de nagyon jó munkaerő volt. A kollégák tökéletesen befogadták, de tudom, hogy anyagiakról velük sem beszélt soha. Mi mindenesetre nem úgy bántunk vele, mint a milliomos feleségével.

Hogy került a céghez?
Nem protekcióval. Szabályosan megpályázta az állást, minden követelménynek megfelelt. Messze a legjobb volt az összes jelentkező közül. Szép karrier vár rá.
Különösen a főnök szeretőjeként. Ezt lehetett kiolvasni Máté tekintetéből. Szerencsére csak Anna vette észre, Dercen nem.

Tudott valaki a kapcsolatukról? – kérdezett tovább rendíthetetlenül a műsorvezető.
Nem – vágta rá az igazgató. – Nem hiszem… – tette hozzá, kis idő múlva elbizonytalanodva.
Ki tudhatta?
Láttak itt a hotelban, de azt hiszem, tudnak ők sötétebb titkokat is…
Az itteni diszkrécióról megvan a véleményem – vetette közbe epésen Anna. – A cégnél?
Semmivel sem árultuk el. Nem voltak lopott pillanatok, és én senkinek nem említettem egy szóval sem.
És Anita?
Nem hiszem. Nagyon félt attól, hogy megtudja a férje…

Dercen idegesen nézett az órájára.
Ha nincs több kérdésük… – használta ki a pillanatnyi csendet.
Persze, persze – bólogatott Anna. – Írt blogot Anita?
Micsodát? – kérdezett vissza a férfi értetlenül.
Blogot, internetes naplót.
Fogalmam sincs, mi az.
Olyan, mint a hagyományos napló, csak az interneten írják, és bárki elolvashatja.
És Anita írt ilyet? – kérdezte Dercen. A csodálkozásba félelem vegyült.
Nem tudom, ezért kérdeztem.
És ezt ki lehet deríteni? Rá lehet valahogy keresni?
Csak ha tudja, mi van benne. Az emberek a lehető legritkább esetben írják a saját nevükkel.
Akkor nem akadhat csak úgy véletlenül az ember kezébe?
De, csak nem biztos, hogy tudni fogja, ki írta – magyarázta Anna. Nem akarta megnyugtatni a férfit. Hadd idegeskedjen, milyen színben szerepel az interneten a nők nyilvános naplójában.
De a számítógépén ugye utána lehet nézni? – bizakodott a férfi.
Nem. Csak az találhatja meg, aki tudja, mit keres – hazudta Anna. Édes bosszú a bemutatkozásért.

Dercen tovább kérdezett volna, de Anna felpattant, és arra hivatkozott, hogy telefonálnia kell. A férfi reménykedve nézett Mátéra, de ő csak ingatta a fejét.
Sajnos, nem értek hozzá.
Feltett még néhány kérdést Sándor cégével kapcsolatban, aztán elköszönt, és a műsorvezető után ment.

Anna senkit sem akart felhívni, viszont Máté rövid távollétét kihasználva PDA-jával bezárkózott a fürdőszobába. Egész délután azon járt az esze, hogy a túlkoros pécsi egyetemista, aki Pszichotündérnek hívta magát a neten, hogyan lehet azonos azzal a Pszichotündérrel, aki felhívta figyelmét Anita blogjára.

A tavalyi jegyzeteiből előkereste az egyetemista nevét és e-mail címét. Pontosan tudta, hogy mennyire rendetlen a hétköznapokban, szenvedett is eleget ettől, különösen, amikor a tévébe rohanva értékes perceket pazarolt ruhái keresésére. Éppen ezért az évek során hihetetlen akaraterővel és önfegyelemmel rendre kényszerítette magát a munkájában. Rájött arra ugyanis, hogy akár felére csökkenhet a hatékonysága, ha az apró fecnikre firkált, szanaszét szórt információkat újra és újra meg kell szereznie. Csak tíz percig tart egy-egy forgatás után az adatok archiválása, és órák keserves munkáját spórolhatja meg. Különösen az elérhetőségeket jegyezte fel gondosan. Évek alatt olyan adatbázist hozott létre, amiért két kézzel kapkodnának a szerkesztőségek. Sokszor emlegette is, hogy a szerkesztők kvalitására a telefonkönyvük vastagságából lehet következtetni.

Nemsokára meg is találta Pszichotündért. Kalocsai Kristófnak hívták. Címét összehasonlította azzal a levéllel, amelyben Pszichotündér a blogról értesítette, és összeráncolt homlokkal, bólogatva nyugtázta, hogy a kettő nem ugyanaz. A délutáni séta közben felidézte magában a jóképű, fekete hajú pécsi srácot, és elképzelte, ahogy Anita blogjába ír. A két személyiség nem vágott egybe. Nem tudta volna megmagyarázni, miért, de különbséget érzett. Tudata szembeszállt a megérzéssel. Azzal érvelt, hogy ő sem azonos saas-sal, de nem tudta teljesen meggyőzni magát. Tisztában volt azzal is, hogy a két különböző címből nem feltétlenül következik, hogy két emberről van szó. Hiszen ő maga is számtalan címet használt már. Mégis egyre erősebb lett a meggyőződése, hogy a pécsi Pszichotündér nem azonos a blog Pszichotündérével.

Hallgatózott néhány pillanatig, de Máté még nem ért fel a szobába. Villámgyorsan írt egy levelet a régi címre. Elővette a fedősztorit, amelyet egy éve használtak, hogy az egyetemista közelébe férkőzzenek: szociológiai felmérést készítenek az egyetemisták internethasználati szokásairól. Azt írta, hogy egy év után mindenkivel újra felveszik a kapcsolatot, aki az eredeti programban részt vett. Kérte a férfit, írja meg a címére, mi történt vele a felmérés óta. Zárójelben megjegyezte, hogy ő volt az a barna hajú lány, akinek kibicsaklott lábát az egyetemista vizsgálta meg. Az interjút ugyanis Máté készítette Pszichotündérrel, Anna csak akkor találkozott a férfival, amikor utána lopózott a számítóközpontba. Botlást színlelve belelesett Pszichotündér leveleibe, miközben az a bokájával volt elfoglalva. Anna azóta sem feledte a barna kezek gyengéd masszírozását. A pillanat izgalmához persze az is hozzátartozott, hogy akkor még azt hitte, Varasdy Eszter és a többi műsorvezető gyilkosa fogdossa a lábát.

Éppen végzett a levélírással, amikor Máté kopogott az ajtón. Gyorsan rákattintott a Küldés gombra.
Azonnal! – kiáltotta, és a biztonság kedvéért törölte a levelet az elküldött üzenetek mappájából.

71.

Dávid szobájában ültek a földön, körülöttük tucatnyi telefirkált papír, ölükben egy-egy laptop. Csicsó egy amatőr kódfejtő társasággal tartott online kapcsolatot, Dávid pedig újabb és újabb dekódoló programokat töltött le, és futtatott a titokzatos vírussal érkezett rejtvényen. Míg a gép dolgozott, egymás után lopkodta az üres papírokat a nyomtatóból, és rajzolta tele a furcsa ábrával, karaktersorokkal.

Nálatok sincs semmi? – kérdezte inkább csak azért, hogy megtörje a csendet. Nem számított pozitív válaszra.
Csicsó megrázta a fejét.

Azt mondják, még arra sem tudnak rájönni, milyen típusú a titkosítás, nemhogy megfejteni. Az egyik arc állítja, katyvasz az egész, nem titkosírás. Szerinte valaki szívat minket.
Addig jó, amíg ezt hiszik. Sajnos én pontosan tudom, hogy az tért vissza, aki tavaly olyan csúnyán elbánt velünk…
Azóta minden megváltozott – vigasztalta a lány. Kezével gyöngéden végigsimított a hacker haján. – Már nem egyedül kell szembeszállnod vele, itt vagyok én is.
Éppen ez az. Már bánom, hogy belerángattalak. Engem a bosszú hajt. Ha beledöglök sem érdekel, de téged borzasztóan féltelek. Nem tudnálak elveszíteni…

A nő letette a földre a laptopját, és Dávid mellé húzódott.

Az csak egy hülye picsa volt, aki adta magát a neten, ezt már százszor megbeszéltük – utalt Csicsó Dávid egykori virtuális szerelmére. – Én sokkal óvatosabb vagyok. Megtanítottál elrejtőzni, meg egy csomó más trükköt. Ismerd be, vannak dolgok, amiket sokkal jobban csinálok nálad. Ott van például a social engineering. Te látogatási időn kívül még egy kórházba sem tudsz bemenni, ha utadat állja egy portás. Hamarabb törsz be a számítógépükbe, és nyilvánítod gyógyultnak, akit meg akartál látogatni. Én viszont mindig elérem az embereknél, amit akarok!

Ne felejtsd, az az állat a csaj után lopózott a házba, úgy fojtotta meg. Bármikor letámadhat.
Egy frászt. Valószínűleg előtte órákig csevegett vele a neten. Talán pornó chatszobán voltak együtt. Én messziről kiszúrom a hülyéket, és sohasem megyek aberrált barmok közé.
Jó, tudom, hogy Sharon nem volt százas, de akkor is féltelek.
Tudok magamra vigyázni! – mondta Csicsó, és megcsókolta a hackert. A férfi hevesen viszonozta. A lány ujjai játékos felfedezőútra indultak az ing alá. Amikor a nadrágszíjat kezdte kicsatolni, Dávid kibontakozott az ölelésből.

Nem szabad! Bejöhetnek anyuék!
Előző nap elmulasztották a szokásos heti légyottot, mert Dávid egész éjjel a vírussal és a kóddal küzdött.

Ugyan már, felnőtt vagy! Zárd kulcsra az ajtót, majd halk leszek.
Nem lehet, tudod, milyen az anyu. Olyan kínos lenne… Inkább menjünk el valahova!
Egyszer még úgyis letámadlak, amikor itthon vannak az őseid – morgolódott Csicsó, de fél szemmel már Dávid laptopját nézte. – Az ott mi? – kérdezte. – Sasold csak meg!

A hacker az ölébe kapta a gépet. Csodálkozva nézte a kijelzőt.
A trójaim újabb anyagot küldött.
Azt mondtad, elpusztult…
Úgy látszik, mégsem. Lehet, hogy leválasztották a hálózatról, és most tették vissza. Nem olyan könnyű ám legyilkolni a kis falovamat a benne lévő vitézekkel.
Ez azért elég ócska duma, beláthatod.
Éppen ellenkezőleg, a klasszikus műveltségemet sejteti.
Éppen ez az, nem mutatja, csak sejteti…

Dávid ujjai szélsebesen táncoltak a billentyűzeten.
Ugyanaz az ábra, csak mintha több adat lenne benne – kommentálta a látottakat Csicsó. – A francba! Ugyanaz a karaktermaszlag.
Nézd csak – mutatta Dávid –, ott karakterek helyett most számok vannak. Átzavarom a kódfejtőn.

Mielőtt elindította a programot, kinyomtatott mindent, nehogy úgy járjon, mint a múltkor.
Csicsó megvárta, amíg a férfi megnyomja az entert, és csak utána jött elő az ötletével.

Nem gondolod, hogy össze kéne költöznünk? Nem bánnám, ha nem csak akkor szexelhetnénk, amikor az őseid bridzselnek, hanem például akkor, amikor megkívánjuk egymást.

Hogyan? – nézett fel Dávid. – Költözzek el innen?
Igen: lassan harminc éves leszel. Hidd el, nem olyan egetverő ebben a korban elköltözni anyucitól meg apucitól…
Ezt még végig kell gondolni... – mondta a férfi tétován.
Ha azon aggódsz, hogy honnan lesz kekszed, ígérem, megveszem neked a havi adagod. A pizzát meg eddig is én rendeltem…
És akkor dughatnánk, amíg letölt a gép egy nagyobb anyagot?
Igen – mosolygott Csicsó. Tőle sem állt távol ez a gondolat, így nem sértődött meg. – Vagy ha elindítasz egy teljes rendszervizsgálatot – tette hozzá nevetve.
Hm. Ez elég vonzó jövőkép. Csak ne menjünk túl messzire, annyira megszoktam már ezt a környéket!
Jó, csak legalább két megállónyira, hogy anyád ne tudjon hipp-hopp átugrani ellenőrizni… Na jó, csak vicceltem – váltott hangnemet Csicsó, amikor látta, hogy a férfi nem veszi a lapot.

Dávid azonban nem Csicsó szavaira húzta fel a szemöldökét. A kódfejtő a számok helyére betűket illesztett.
Nézd csak! – kapott elő egy újabb papírt a nyomtatóból. Ha behelyettesítjük a sémába, ezt kapjuk.

Kitört a ceruza hegye, olyan hevesen írta a betűket.
Keresnél egy tollat az asztalon?
Inkább veszek egy webshopban. A futár hamarabb ideérne – morgott Csicsó, de feltápászkodott, és az asztalhoz sietett.
Nincs diétás kólád?
Lent a kamrában biztos van.
Köszi a kiszolgálást! Remek házigazda vagy…

A férfi elengedte a füle mellett a megjegyzést. Amikor végre meglett a toll, Dávid folytatta a rajzolást. A mellékjeles betűkkel nem vesződött, helyükre csak pontot tett.

Hosszan nézték a kész ábrát.

Van benne ritmus… – mondta tétován Csicsó.
Hát éppen ez a baj, csak ritmust látok benne.
Elküldöm a fiúknak! – pattant fel a nő.
Ne – kapta el a kezét Dávid –, innen kettőnknek kell tovább menni!
De miért, már egy csomó energiát beleöltek? Nem foszthatjuk meg őket a megfejtés örömétől.
De Máté azt mondta…
Máté! – csapott dühösen a térdére Csicsó. – Mondd, miért kell neked felettes énekkel körülbástyáznod magad. Ha nem anyád, akkor Máté egója mögé bújsz. Miért nem bízol egy kicsit magadban?

Szállj ki a pszichémből légyszi, tudod, hogy nem bírom, ha bennem turkálsz!
Akkor sem értem, miért nem tudsz leválni ezekről az emberekről.
Máté a főnököm, nem vehetem semmibe a szavait.
És hogy-hogy engem beavattál?
Hogy érted ezt?
Máté nem mondta, hogy nekem se beszélj az ábrákról?

De – mondta csodálkozva Dávid. – Honnan tudod?
Pszichológia, amihez te nem értesz. Ez nem baj, csak akkor bízz meg bennem…
Ha kiderül, hogy szétküldtük az interneten az anyagot, Máté keresztbe lenyel.
Majd kiköp, úgysem tud megemészteni. Mit csinál? Kirúg? Levon a fizetésedből? Mitől félsz? Ha meg a srácok megtalálják a kulcsot, mindenki neked lesz hálás! Érted már?

Dávid gondterhelten vakargatta a fejét. Nem tudta, hogy a lelkiismeretére hallgasson, vagy Csicsóra.
Már most sem fogadsz szót, hiszen nekem megmutattad!
Végül is – bökte ki Dávid –, neked szóltam, elvégre a barátnőm vagy. Arról meg nem tehetek, hogy te elküldted a haverjaidnak…
Négyes alá. Nem bánom, majd én elviszem a balhét!
Mikor kapnék ötöst?
Ha tökösen vállalnád a következményeket, és mernél önállóan dönteni a körülmények mérlegelése után.
De hát most éppen ezt tettem… – értetlenkedett Dávid.

Csicsó csak legyintett.
Küldd át a gépemre!
Végrehajtva!
Ez nem olyan, mint az előző – jelentette ki Csicsó. – Simán átjött.
Igen, mert ezt most a trójaim küldte, a múltkorit…

Dávid nem fejezte be a mondatot. Tágra nyílt szemekkel bámult a semmibe.
Mi az? – kérdezte Csicsó izgatottan.
– …ő küldte. Csapda volt. A kurva életbe, már megint átvert…

72.

Teljesen besötétedett, mire Ádám a védett házhoz ért. A sarokról telefonált az őröknek, így amikor a kapuhoz ért, már nyílt is. Egy rendőr az oszlop mellől figyelt, a másik kiszaladt az utcára. Körbefutotta a kocsit, majd megállt az utca közepén, ott várta meg, míg Völgyes az udvarra kanyarodik. Az utolsó pillanatban ugrott be az automatikusan záródó kapun. Leváltotta társát az oszlopnál, és tovább figyelte az utcát.

Nagy a balhé – mondta a kocsihoz lépő rendőr köszönés helyett.
Völgyes szótlanul bólintott, és sietős léptekkel a házhoz indult.

Nem tarthatnak itt akaratom ellenére! – hallatszott az ajtón keresztül. Ádám nagy levegőt vett és belépett. Orsi a folyosó közepén üvöltött. Két rendőr, egy férfi és egy nő, a falnak simulva vigyázzban állt. Az Ádámot követő férfi is szótlanul melléjük lépett.

Szia! Bocs, hogy csak most jöttem – mondta Völgyes. Csak formailag volt bocsánatkérés, olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, mintha számon kérné Orsin a kiabálást.
Köszönöm, hogy eljöttél – válaszolt Orsi normál hangerőn. Csak formailag volt köszönet, valójában bocsánatkérés.
Lazítsatok egyet! – intett Ádám a rendőröknek.

Orsi bevezette a nappaliba. Modern, berendezett lakás volt, IKEA-bútorokkal. Tágas, kellemes színharmóniával. Mégis végtelen ridegséget árasztott, ugyanis egyetlen tárgy, könyv, váza, dezodor, ruhadarab, újság vagy fénykép sem volt a falakon, polcokon, bútorokon.

Foglalj helyet nálunk! – mutatott Orsi a kanapéra. Ő az egyik fotelba telepedett. – Meddig tartasz még itt fogva? – tért a lényegre köntörfalazás nélkül.
Nem tartalak fogva, a te érdeked…
Hagyjuk a felesleges köröket – torkolta le a férfit. – Mikor mehetek haza?
A te érdekedben jobb, ha néhány napig maradsz – felelte Ádám. Nem hagyta zavartatni magát. – Utána meglátjuk, mire jutott a nyomozás, és eldöntjük, mit tegyünk.

Napok? – kérdezte Orsi döbbenten. – De hát nekem műsort kell vezetnem. Nem nélkülözhet ilyen sokáig a csatorna…
Érdekes, a főnököd is ezt mondta. Aztán amikor részletesen közöltem, mi a helyzet, azt kérte, vigyázzunk rád, és csak akkor hagyjunk magadra, ha teljes biztonságban vagy. Nos egyelőre nem ez a helyzet.
Kivel beszéltél, és hogy áll a nyomozás?
A vezérigazgatóval, és nagy erővel dolgozunk az ügyön…

Ne legyél már ilyen rohadtul hivatalos – vágott közbe indulatosan a műsorvezető.
Magánvéleményem is az, hogy nem szabad egy… – kereste néhány pillanatig a szót – ilyen nőt – vágta át a gordiuszi csomót – veszélynek kitenni.
Ez most bók volt? – kérdezte a nő.
Ezt neked kell tudni – mosolygott a nyomozó szégyenlősen.
Milyen? Hisztis? Öntelt? Elviselhetetlen? – kínozta tovább Orsi.
– … Sugárzó – bökte ki a szót Ádám. Azután rögtön meg is bánta, mert kiejtve kicsit bumfordinak tűnt.

Olyan édes vagy! – mondta a nő, a férfira villantva szemét. Aztán elkomorodott. – Sugárzott. Így precíz. A tévében sugárzott nő. Be van zárva a dobozba, most meg ide, ebbe a házba is. Nem bírom a bezártságot.
Tudom – vigasztalta a férfi –, senki sem bírja.
De én különösen nem. Úgy érzem, nincs levegő, megfulladok. Majd biztos elpanaszolják a kollégáid, milyen elviselhetetlen voltam…
Láttak már ilyet, más sem viselkedik különbül.

A nő kisimított az arcából egy tincset.
Majd egy hete nem ittam. Tudod, az elmúlt időszakban néhányszor nagyon csúnyán kiütöttem magam. Nagyon nehéz most. Azt hiszem, túlságosan is rászoktam.

Orsi megdöbbent, milyen könnyen jönnek a szavak, amelyeket eddig sohasem tudott kimondani.
Míg szabad voltam, a konditeremben tereltem el a figyelmet a piáról, de most ez sincs – folytatta. – Tényleg, nem mehetnék el legalább sötétben futni egy kört? Biztos szívesen velem tartana valamelyik őr…
Sajnos nem lehet. Rögtön felismernek, ha kilépsz az utcára, és kiszámíthatatlanná válnak az események. Nem kockáztathatunk.
De négyen vigyáznak rám. Csak meg tudnak védeni!
Ez nem ilyen egyszerű. Ha megtudja a média, hogy itt vagy, sátrat vernek a kapu elé. Egyébként figyelmeztetlek, ez a legjobb fedett lakásunk. Csak VIP vendégek kapják. Ha lelepleződsz, csak sokkal rosszabba vihetünk. Viszont szerezhetek néhány kondigépet, ha akarod.
Nem hiszen, hogy a rendőrségnek van arra pénze, hogy az én óhajaimat lesse… – sóhajtott a műsorvezető.
A rendőrségnek nincs, de nekem van! – vágta rá Ádám.

Orsi teljesen meghatódott a férfi esetlen ajánlkozásán.
Miért vagy ilyen jó hozzám? – kérdezte.
Mert megkedveltelek. Határozottan kellemes volt veled reggelizni…

Nem fejezhette be a mondatot. Orsi az ölébe vetette magát, és megcsókolta. A férfi gyengéden visszacsókolt, de nem kezdeményezett. Orsi szorosan mellé ült, és a vállára hajtotta a fejét. Érezte, hogy a férfi alig tudja tartóztatni magát. Neki sem lett volna ellenére a csók folytatása, de az ajtó előtt álló rendőrökre való tekintettel visszafogta magát. Borzasztóan imponált neki, hogy Ádám nem akarja kihasználni a helyzetét. Pedig érzi, mágnesként vonzódik hozzá. Ugyanakkor nem ijed meg tőle, mint sok más pasi. Ahogy az izmos vállához simult, megnyugodott, mint régen, a szülei között az ágyban. Nincs volt már szüksége alkoholra, nem akarta kínozni a testét, semmi mást nem akart, csak azt, hogy ez a pillanat örökké tartson. Nem is emlékezett rá, mikor érzett utoljára így, ilyen egyszerűen, ambivalenciamentesen.

Ádám unszolására Orsi beleegyezett a kondigépekbe, de azzal a feltétellel, hogy ő fizeti a bérleti díjat és a szállítást. A nyomozó csak megrendeli.

Hosszan csevegtek mindenféléről. Nem a mondanivaló volt a lényeg, csak , hogy beszéljenek. Ádámot nagyon érdekelte a tévé, és a nő karrierje. Kíváncsi volt, mit érzett először a kamera előtt, és mit érez most. Hogyan készül az élő beszélgetésekre. Orsi maga is meglepődött, milyen szívesen válaszolgat a riporterek és rajongók által százszor feltett kérdésekre. Amikor mindenre válaszolt, a műsorvezető a nyomozó bűnügyei terelte a szót. Kezdő riporterként sokszor eljátszott a gondolattal, hogy pályát változtat, és nyomozónak áll. Unta, hogy mindig lényegtelen csip-csup ügyekre küldték ki a szerkesztők, vágyott arra, hogy végre tétje legyen a kérdéseknek. A riporteri munka sokban hasonlít a rendőrökéhez. Igaz, az újságíróknak sokkal kevesebb joguk van, mint a nyomozóknak, cserébe viszont őket nem kötik szigorú eljárási szabályok. Többek között ezt a témát is kivesézték, megálmodták a tökéletes együttműködést rendőrség és média között.

Ahogy telt az idő, szakmai kérdésekről egyre inkább a magánélet problémáira terelődött a szó. Orsi döbbent meg a legjobban, amikor egyik pillanatról a másikra beszélni kezdett a fogságáról. Olyan részleteket árult, el, amelyeket még soha. Ádám elmagyarázta, hogy számos érzése, élménye közös a fogva tartott túszokéval. Szemmel láthatóan jól ismerte a rabság összes lelki szörnyűségét. A nő meg is kérdezte, hogy könyvekből tájékozódott-e ilyen jól, és borzongva hallgatta, amikor Ádám elmesélte, hány különböző okból bezárt emberrel találkozott már életében. Elmagyarázta, hogy Orsi azért fojtja magába élményeit, mert úgy érzi, nem lenne képes megérteni, aki nem élt át hasonlót. Például azt, hogyan áldozta fel ivóvizének nagy részét, csak hogy megmossa magát. Völgyes elmondta, a lágerek, a Gulag, a hadifogságok tapasztalata, hogy azok képesek túlélni, akik nem süllyednek le az állatok szintjére.

Bármennyire érdekelte a téma Orsit, amikor a férfi a Gulagról visszatértek történeteit kezdte elemezni, fejét az ölébe hajtotta, és lassan elvesztette a fonalat.

A nyomozó nem bánta, hogy egyetlen hallgatója elaludt. Attól tartott, Orsi hirtelen nyugalma csak pillanatnyi, bármikor újra robbanhat a bomba. Amikor végleg elzsibbadt a dereka, óvatosan ki akart csusszanni a nő alól, de a mozdulattól Orsi azonnal felriadt. Mutatóujját végighúzta a férfi arcélén, végül gyengéden az ajkaihoz érintette.
Css, maradj még, olyan jó így! – suttogta.

És Ádám maradt. Boldogan tartotta karjaiban a nőt, aki amellett, hogy gyönyörű, intelligens, határozott, még az eszmefuttatásaira is kíváncsi. Egyre jobban hitt a folytatásban Arra kicsit szorongva gondolt, hogyan fog másnap dolgozni a kanapén ülve töltött éjszaka után, és nagyon remélte, hogy Orsival a kapcsolata nem lesz mindig annyira fárasztó, mint az elmúlt másfél napban.

Két óra múlva újra megpróbált testtartás váltani, de a nő olyan ijedten kapaszkodott bele, hogy inkább nem mozdult. Megadóan lehunyta a szemét, és megpróbált elaludni.

73.

Párizsban szeretkeztek utoljára, ezért Máté alig várta, hogy a szobába érjenek a jakuzziban töltött, testet kényeztető fürdés és két pohár pezsgő után. Máté földre dobta a fürdőköpenyét, és Anna mögé állt. Becsúsztatta kezét a nő köntöse alá, cirógatni kezdte a mellét. Anna inkább megadóan, mint odaadóan simogatott vissza.

Valami baj van? – suttogta Máté.
Nem, semmi, csak feszült vagyok… – válaszolta a műsorvezető –, de csináld csak, jól esik!
Megmasszírozzalak?
Kösz, ne! – bukott ki Annából.

Máté sértődötten rántotta el a kezét.
Jaj, nem veled van bajom – magyarázkodott Anna –, csak a reggeli masszírozástól még mindig sajog mindenem. Inkább csak simogass – simult a férfi mellkasához.

Máté lesimogatta a nő válláról a köpenyt, és ujjait végigfuttatta a gerincén. Anna kéjesen felsóhajtott, és az ágyra húzta.
Máté folytatta, de Anna egyre hűvösebben reagált. Mintha nem lenne képes a szexre koncentrálni. Máté duzzogva felült, de mielőtt kimondta volna, hogy hagyják abba, meglátott egy csokor frissen vágott vörös rózsát a komódon.

Csukd be a szemed és feküdj hanyatt! – suttogta és a vázáért szaladt. Letörte a bimbókat, a nő mellé térdelt, és elkezdte módszeresen végigcsókolni a testét. A vállánál kezdte, és minden egyes csók helyét egy letépett szirommal fedte el.

Mi ez? – kérdezte Anna csukott szemmel. – Nagyon illatos. Rózsa?
Máté nem válaszolt, épp a mellbimbót rakta körül rózsával.

Ha egy kicsit gyúrnál, lefeküdnék veled – utalt Anna sóhajtva az Amerikai szépségre.

A férfi némán rakta az újabb és újabb szirmokat. Amikor a köldökhöz ért, a nő feszültsége oldódni kezdett. Amikor pedig a csípőcsontjára adott csókot, Anna hirtelen felpattant, hanyatt lökte a férfit, és ráült. Olyan intenzitással kezdtek, mintha hetek óta nem lettek volna együtt. Aztán fokozatosan csökkent a lendület, a végén már csak a két összeszokott test rutinja mentette meg őket a kudarctól.

Anna keresztbe feküdt az ágyon. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Máté a nő meztelen hasára hajtotta a fejét, és hosszú, barna combjait simogatta.
Gondoltál már arra, hogy gyerekeid legyenek? – kérdezte Anna, miközben ujjaival mechanikusan csavargatta a férfi egyik tincsét.
Miért, terhes vagy? – ült fel Máté.

A nő a férfi arcát fürkészte. Nem tűnt ijedtnek, inkább csak kíváncsiság látszott rajta.
Nem, ne aggódj! – válaszolta, miután nem sikerült kiugrasztania a nyulat a bokorból. – Csak a múltkor késett pár napot, és azóta sokszor gondolok arra, mi lenne, ha megfogannék…
De gyógyszert szedsz. Hogy lehetnél terhes?
Az sem százas, pláne, hogy sokszor elfelejtem időben bevenni.
És mire jutottál? Megtartottad volna?

Az eszemmel nem akarom. Még egy éve sincs, hogy műsorvezető vagyok. Ha most hónapokra kiszállnék, később kezdhetek mindent elölről.
Ha így gondolkozol, sosem lesz jó alkalom…
Tudom, és éppen ez a baj. A testem és a lelkem már azt szeretné, ha lenne babám. Lenyűgözve állok meg egy-egy kiskölyök mellett az utcán, és sokszor sírni volna kedvem, annyira akarom.
Akkor mi tart vissza?
Például, hogy nincs férjem! – nevetett Anna, és megrángatta az éppen morzsolgatott tincset.
De van pasid, nem is akármilyen!

Máté felugrott az ágyon, és karjait megfeszítve ugrálni kezdett. – Első osztályú tenyészbika. Dobd el a gyógyszert bébi, és gyere egy új menetre!
Ne gúnyolj, ez komoly dolog – váltott hangnemet a nő. – Egyébként elég nevetségesnek tűnsz, ahogy illegeted magad. És akkor még finoman fogalmaztam.

A papír a komoly dolog? – kérdezte Máté. Lefeküdt a nő mellé, és a hóna alá fúrta a fejét.
Nem. Az komoly-e, ami kettőnk között van?
Mire gondolsz? – kérdezte Máté csodálkozva.
Én kérdezem tőled…
Ne told vissza rám, ez a te problémád…, vagy nem volt jó a szex? Én azt hittem…
Ne légy már ilyen közhelyes. Minden pasi azt hiszi, hogy csak a szex számít. És persze azt, hogy baromi jól csinálja.

Máté elhúzódott, ettől Anna észbe kapott:
Te tényleg jó vagy az ágyban!– nyúlt a duzzogó férfi után. – Nem erről van szó. Fantasztikusan jó vagy – tette hozzá, mert a férfi izmainak feszessége sértettségről árulkodott.

Akkor miről?
Gondoltál arra, mi lesz öt év múlva?
Gondolod, akkor már nem áll föl?
Hülye vagy! Attól nem tartok – simított végig a férfi ágyékán.

Máté gyöngéden, de határozottan eltérítette a nő kezét.
Anna keresztbe fonta karjait maga előtt.

Egy éve járunk, de külön lakásban lakunk, külön kasszán élünk, szóval olyan ideiglenes minden.

Máté felült.
Én eddig azt hittem, nálam laksz, és csak azért tartasz fönn külön albérletet, hogy te függetlennek érezhesd magad. Ha jól emlékszem, százszor mondtam már, hogy költözz hozzám…
De én nem akarok abba a lakásba költözni, valahogy idegennek érzem.
Budán van, a belvárosban, közel mindenhez. Elég nagy kettőnknek. Jó a kilátás, mi kell még?
Nem tudom megmagyarázni, lehet, hogy nem akarok kiszolgáltatott lenni…

Máté agyában megszólalt a vészcsengő.
Mi bajod van? – szegezte a nőnek a kérdést.
Attól tartok, azért van ez, mert te félsz a kötöttségektől.
Szerintem pedig éppen te nem akarsz kötöttséget. Mi hiányzik? A nyüzsgés, a partik, a felhajtás?

Annát kétnaponta hívták különféle rendezvényekre, amióta befutott műsorvezető lett. Bulik, kiállítások, divatbemutatók, premierek. Megnyitók, fesztiválok, koncertek. Mindenki hírességekkel akarta feldobni a partiját. Volt olyan is, hogy egy harisnyaüzlet adott óriási fogadást a nyitás napján. Meghívtak mindenkit, aki a pletykalapok címlapján valaha szerepelt. Így próbálták felhívni magukra a figyelmet, becsalogatni a vevőket, hogy eladhassák a több százezer forintos harisnyáikat.

Máté utálta ezeket a rendezvényeket. Húsvásárnak tartotta, ahol végképp elcsökevényesednek az emberi kapcsolatok. Gyűlölte, hogy nem az számít, mit mondasz, hanem hogy kinek és mikor. Hány percet pazarol rád drága idejéből a híresség, miközben ő a producerek, tévé– vagy színházigazgatók, lemezkiadók figyelmét próbálja magára vonni.

A szerkesztő azelőtt igyekezett elkerülni ezeket a partikat, de mióta Anna befutott, kénytelen-kelletlen elkísérte néhányszor. A legrosszabb az volt az egészben, hogy pontosan tudta, azért utál Anna mellett mosolyogni, mert irigyli a nő sikerét, irigyli, amiért hódolók raja veszi körül, míg ő az oldalkocsi szerepébe kényszerül. Sőt nem csak irigyelte, egyenesen féltékeny volt rá.

Ha kettesben voltak, intellektusával uralta a viszonyukat. Anna ezt elfogadta, sőt a társasági eseményeken is próbálta maga elé tolni a párját. Örömmel mutatta be az újabb és újabb embereknek, akik az ő társaságát keresték, nem engedte senkinek, hogy elválassza kettőjüket. Nem vonult külön senkivel pusmogni. Máté azonban nem volt vak. Tisztán látta, hogy a megkülönböztetett figyelem csak Annának szól. És azt is látta, hogy a nő élvezi a rajongók hadát, sütkérezik a sikerben. Pontosan tudta, ha Annát választás elé állítaná, hogy ő vagy a csillogás, a nő végül az utóbbit választaná, mert már éltető eleme lett, képtelen lenne lemondani róla.

Máté egyre többet kérette magát, ha Anna hívta valahová. Kifogásokat keresett, fejfájásra, fáradtságra panaszkodott, vagy a rengeteg elvégzendő munkára hivatkozott. Előfordult, hogy szándékosan lekéste a találkozót, majd azt hazudta, hogy sürgősen találkoznia kellett egy informátorral. Eleinte sokat veszekedtek ezen. Anna azzal érvelt, a munkájához tartozik, hogy megjelenjen az ilyen estélyeken. Máté mindig azzal vetett véget a vitának, hogy menjen egyedül, ha dolgozni megy. Mindezt persze olyan hangsúllyal mondta, hogy Anna érezze, pont az ellenkezőjét gondolja. Egy ideig tartóztatta magát, de amikor Máté már szinte minden alkalmat megvétózott, kezdett egyedül eljárni.
A szerkesztő az első néhány alkalommal megsértődött, később beletörődött, de a tüske megmaradt benne.

Nem a felhajtás, de ezt már százszor megbeszéltük – válaszolta Anna. – Nem bújhatok el a világ szeme elől, csak mert te felszínesnek tartod a társaságot.
Azért az elbújásról kicsit mások a fogalmaim, de ezt most hagyjuk. Inkább azt magyarázd el, mi a bajod a kapcsolatunkkal! Nem értem pontosan, miért baj, ha két szabad ember érzelmeken alapuló, de felesleges kötöttségektől mentes kapcsolatban együtt él.
Fel sem tűnik, hogy te mindig a szabadságodat hangsúlyozod a kötöttséggel szemben?
És neked az, hogy bár az ellenkezőjét állítod, éppen te menekülsz a kötöttségek elől? Ennek ellenére nem vagy képes elfogadni a szabadságot sem? Veled van a baj, nem velem!
Mindig ezt csinálod! – mondta Anna dühösen.
Mit? – kérdezte gúnyosan a szerkesztő.
Mindent kiforgatsz. Te nem bírod a kötöttségeket, te kevesled a szabadságot, és mindezt ki miatt?
Kíváncsian várom… – gúnyolódott Máté.

Anna elvörösödött a felindultságtól. Látszott, hogy vívódik, mondja-e a nevet vagy se.
Nos? – nógatta a férfi.
Orsi!
Nagyobb megvetéssel nevet kimondani nem lehetett.

Orsi – bólogatott Máté. – Megint az Orsi-lemez. Hány napja nem láttam? Tíz?
De hívtad telefonon – vágta rá Anna.
Ő hívott!
Te meg visszahívtad…
Mert én vagyok a főszerkesztője a műsornak, aminek ő a műsorvezetője.
A legkönnyebb azt mondani, hogy csak a munka…
Arra nem gondoltál – pattant föl Máté –, hogy tényleg a munka? De ha már itt tartunk, akkor mi van a te Pszichotündéreddel? Az ugye nem lehet munkakapcsolat.
Hányszor mondjam még, hogy nem történt semmi? – támadott vissza Anna.
Persze, azon kívül, hogy hazudtál!

Én nem hazudtam! – kiabálta a nő.
Csak elhallgattál egy-két apróságot, igaz?
Mert nem akartalak megbántani, te hülye, hát nem érted? – mondta a műsorvezető, sírással küszködve.

Jaj, de rendes vagy! – mondta Máté, és járkálni kezdett a szobában. – Te csak kímélni akartál, ezért levelezgettél és SMS-eztél vele, ugye? Meg egy kicsit beszélgettetek is, derül ki majd holnap. Holnapután meg az, hogy néha találkozgattatok…

Te nem vagy normális! – torkolta le döbbenten Anna.
Látod, ez a következménye, ha meg akarsz kímélni valakit...
Te komolyan azt hiszed, hogy van köztünk valami Pszichotündérrel?
Te komolyan azt hiszed, hogy van köztünk valami Orsival? – kérdezett vissza Máté.

Bizonyítsd be, hogy nincs! – vágta rá Anna.
Bizonyíts előbb te! Például megmutathatnád a leveleket a PDA-dban.
Hát ez nem lehet igaz! – rázta a fejét a nő. – Ha azért adtad, hogy ellenőrizhesd a leveleimet, akkor inkább visszaadom – jelentette be drámai hangon, és keresni kezdte a készüléket az éjjeli szekrényre halmozott, újságok, sminkkészletek és hajdíszek között. Közben lázasan gondolkozott azon, hogy vajon lehet-e nyoma a korábban kitörölt levélnek.

Máté némán rótta a köröket az ágy körül. Anna pontosan tudta, mit jelent ez. Máté mindig megbánta, ha belement a hangos szóváltásba. Méltóságon alulinak érezte, hogy butaságokat vágjanak egymás fejéhez. Anna viszont határozottan megkönnyebbült. Neki jót tett, ha kikiabálhatta magából a feszültséget. Most is kezdte jobban érezni magát, amikor hirtelen aggasztó gondolat suhant át az agyán… Ha Pszichotündér válaszolt a levelére, azonnal megjelenik a PDA-n, ha bekapcsolja valaki. Vagyis semmiképpen sem juthat Máté kezébe. Gyors mozdulattal, az újságok közé lökte az időközben megtalált készüléket.

Nem találom – hazudta. – De tényleg visszaadom, ha megkérdőjelezed az őszinteségemet – tette hozzá békülékenyebb hangon.
Máté ment még két hosszt, mielőtt válaszolt:

Ne haragudj, soha nem néznék bele a dolgaidba.
Tudom, és én sem – mondta Anna, és pontosan tudták, hogy mindketten hazudnak.
Ahelyett, hogy veszekednénk, igyunk egy búcsúpoharat, aztán feküdjünk le, mert hajnalban indulni kell – javasolta Máté.

Anna buzgón bólogatott. Mielőbb kettesben akart lenni a PDA-jával. Koccintottak, elszopogattak egy pohár pezsgőt, és közben a másnapi teendőkről beszélgettek. Anna felajánlotta Máténak az elsőbbséget a fürdőben. Azt mondta, ő még hajat akar mosni.

Amikor Máté végzett a zuhanyzással, a nő felkapta az újságokkal együtt a PDA-t az éjjeliszekrényről, dobott egy csókot a férfinak, és beszaladt a fürdőbe. Gondosan magára zárta az ajtót, megeresztette a vizet, és a kád szélére ülve bekapcsolta a készüléket. Az új levelek közt ott volt Pszichotündér válasza. Gyorsan átfutotta. Az egyetemista néhány sorban leírta, hogy még mindig egyetemre jár. Nem változott semmi, és ha úgy alakul, szívesen részt vesz egy új interjún. Biztosította Annát, hogy emlékszik rá a számítógépközpontból, és azóta bánja, hogy nem kérte el a telefonszámát. Azt akarta, inkább Anna készítse vele a beszélgetést, marcona társa helyett.

A műsorvezető mosolyogva olvasta el még kétszer a kedves hangú levelet, azután törölte. A kellemes bizsergés rögtön elillant agyából, amikor felidézte Anita blogjának Pszichotündérét.
A kettő nem lehet ugyanaz! De akkor ki a másik?


tovább a III. részre

Kérlek, írd meg a véleményed!

 
 
Vissza a Halálnász főoldalára