Érzékek csapdája

Egy tüntetésen láttam meg, kamerán keresztül. Éppen leesett az arcát fedő sál. Olyan izgalmat éreztem, mintha ruhája csúszott volna le válláról, fedetlenül hagyva csupasz mellét. Pedig nyakig cipzáros piros széldzsekit viselt, fekete farmert, bakancsot. Amikor meglátta, hogy filmezem, pontosan úgy nézett, mintha meztelenül nyitottam volna rá. Arca elé kapta sálját, és megpróbált felszívódni a tömegben.

Láttam már rendőrök és lázadók összecsapását, pontosan tudtam, ahol könnygázgránátok robbannak, ott nem maradhatsz kívülálló, így utólag érthetetlen, hogyan keveredtem bele.

Talán mert untam a jófiú szerepet. A feleségem is ezért hagyott el. Azt mondta, túl rendes vagyok, túl józan. Vagyis unalmas. Elment, és nem hiányzott. Megszoktam a hiányát is, ahogy azelőtt megszoktam, hogy mellettem alszik minden éjjel. Illetve nem mindegyiken, de azt is megszoktam.

Unalmas alak egy unalmas világban.

Minden jel arra mutatott, hogy unalomba veszik az életem, amikor egy szikra szétrobbantotta a világot.


Zavargáshullám söpört végig az országon. A televíziók élő adásban közvetítették az összecsapásokat, és én már nem unatkoztam. Néha lementem sörért, vagy kimentem a konyhába kukoricát pattogtatni, de ezt leszámítva éjjel-nappal a képernyőt bámultam.

Amikor a zavargásokba kezdtek belefáradni az emberek, a tévécsatornák egyre kevesebb élő képet közvetítettek. Az unalom újra kezdett áthatni mindent. Órákon át kapcsolgattam a tévét, hogy elcsípjek egy-egy tudósítást, de friss képet alig-alig adtak.

Először tisztes távolból videóztam a tüntetőket, de így csak jellegtelen felvételek születtek. Egyre közelebb merészkedtem. S egyre hatásosabb képsorokat készítettem, amolyan életszagút, néha halálszagút is vérző emberekről.

Amikor megpillantottam a keresőben a hosszú, szőke hajú lányt, minden megváltozott.

Megbabonázva álltam. Pedig nem volt szép, sőt, inkább jellegtelen. De riadtan szégyenkező, mégis mélységesen megvető és harcias tekintete a bűvkörébe vont. Lekaptam szemem elől a kamerát, hogy jobban lássam, de hirtelen eltűnt. Újra filmezni kezdtem, de már nem a harc érdekelt, csak az arc. A sálak alá akartam belelesni.

Ő volt az ! – bukkant fel a semmiből. Társai fenyegetően közeledtek. Hárman, talpig feketében, arcukat maszkkal takarták el.
– Add ide a kamerát! – mordult rám a legnagyobb.
– Miért tenném? – kérdeztem, és hátrálni kezdtem a tömegben.
– Mert lefilmezted Zsuzsát – felelte.
– Megőrültél!? – visított kellemetlen hangon a nő. – Most már a nevemet is tudja!
Kimondottan kellemetlen hangja volt.
– Kinek dolgozol? – kérdezte a másik.
– Nektek – vágtam rá.

Na, azért – mondta a harmadik. – Mert ha velük lennél, meg kellene ölnünk – tette hozzá.
Nem tudtam eldönteni, viccel-e.

Azért én megnézném a képeket – nyúlt a kamerám felé a legnagyobb. – Ma már senki sem tudhatja…
Hátam mögé rejtettem a felvevőt.
– Ha velünk vagy, letörlöd, ugye nem akarod, hogy egy rendes lány bajba jusson miattad.

Kezdtünk feltűnést kelteni. Három maszkos férfi egy kamerás ellen.
Már letöröltem – hazudtam –, én sem akarom, hogy baja essen.
A közelünkben gránát robbant.
A tüntetők felüvöltöttek, majd szétspricceltek. Meg akartam szökni Zsuzsa és bandája elől, de követtek. Megragadták a karom, és egy mellékutcába vonszoltak, kicsavarták kezemből a kamerát.
– Te miért csak csajokat veszel? – kérdezte egyikük a kijelzőre meredve.
– Úristen, ez valami perverzió lehet – mondta Zsuzsa megvetően.
Nők a harcban, ezt akarom megragadni – rögtönöztem.
– Ugye nem versz át? – mondta a lány. –Tényleg letöröltél?
– Mondtam már.

Négy maszkos rohant el a kapu előtt, vagy tucatnyi rohamrendőr a nyomukban. A nehéz felszerelés lassította őket, így az üldözöttek egyre nagyobb előnyre tettek szert. Az egyik rendőr éppen előttünk fulladt ki. Felhajtotta sisakján a plexi ellenzőt, és összegörnyedt, a lábát fájlalta.
– Kapjuk el! – mondta a nagydarab, és megigazította arcán a maszkot.

Visszavettem a kamerám, és filmezni kezdtem.
A rendőr észrevett, farkasszemet nézett a nagydarabbal, azután a rádiójához kapott. A fiúk
támadásba lendültek, Zsuzsa körülöttem ugrált, és arra biztatott, az akció egyetlen pillanatát se mulasszam el. A rendőrnek nem maradt ideje erősítést kérni, fájdalmát legyűrve rohanni kezdett. Én is utánuk, de lemaradtam, ezért átfordultam Zsuzsa arcára, illetve sáljára, mert most a szeme is alig látszott ki mögüle.
– Ne engem vegyél! A harcot! – utasított.

A kommandós és a fiúk között nem csökkent a távolság. Vissza-visszanéztek, veszem-e a jelenetet. Szemmel láthatóan csak mímelték az üldözést, inkább a kamerának pózoltak.
– Megfutamítottuk – mutatott V betűt az ujjával a legalacsonyabb, amikor beértem őket.
A rendőr eltűnt a sarkon.

Mutasd, milyenek voltunk! – mondta a nagydarab.
Behúzódtunk egy kapu alá, és visszatekertem a szalagot.
Nagyon tetszettek maguknak, elismerően kommentálták a jelenetet.
– Add nekünk a kazettát! – kérte a nő.
Felajánlottam, hogy elküldöm mailben a snittet, ha adnak egy címet.

Persze, a személyi számom nem kéne? – akadékoskodott a nagydarab.
Végül én adtam meg a címem, és abban maradtunk, hogy majd jelentkeznek.

Otthon újra és újra megnéztem a pillanatot, amikor Zsuzsa észrevette, hogy a fedetlen arcát filmezem. A videón majdnem olyan izgató volt, mint az életben. Kockáról kockára elemeztem tekintetének változását: a harag belövellt a megdöbbenésbe, hogy aztán riadtsággal vegyes szégyenkezéssé oldódjon. Ez volt a kedvencem.

A harcok nem érdekeltek többé, pedig a helyzet izgalmasabb lett. Kimentem még néhányszor lecsúszó sálra vadászni, de nem jártam sikerrel, a maszk nélküli arcok pedig nem vonzottak.

Néhány nap múlva megkaptam a levelüket. A válaszhoz csatoltam az üldözésjelenetet, és 
felajánlottam, hogy máskor is filmezek, ha elkísérhetem őket.

Zsuzsa hamarosan jelentkezett: azt mondta, bizonyítanom kell, hogy megbízzanak bennem. Látatlanban ígértem mindent, mert akartam a nőt.
Mi mind tettünk egymás előtt próbát – súgta a fülembe Zsuzsa, amikor végre sikerült kierőszakolnom a találkozást.
– Én is csináltam már egyet s mást – nagyképűsködtem –, nem lesz gond. Mit szeretnétek?
– Majd kitaláljuk! Lényeg az, hogy elég bátor légy.

Aggasztott, mibe akarnak belerángatni, de Zsuzsa jobban izgatott. Százszor, ezerszer elképzeltem, ahogy csupaszon fekszik az ágyon, arcát sál takarja, derekán robbanószerből font öv. Én fölé hajolok, és nem törődve a detonáció veszélyével, vadul belé hatolok.

Egyre közelebb engedtek magukhoz. Megtudtam, hogy vidékről költöztek a fővárosba, együtt béreltek panellakást. Roland, a nagydarab, Zsuzsa testvére, biztonsági őr, vele ritkán találkoztam. Zsolt és Szabolcs üzletelt valamivel, a lány pedig főiskolára járt. Gyakran találkoztunk, idővel éjszakára is maradhattam. De csak flörtölt velem.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy végre bebújt mellém az ágyba. Azonnal öleltem, simogattam, de hirtelen felült, térdét felhúzta, átkarolta, majd ebben a tökéletesen megközelíthetetlen pózban nekem szegezte a kérdést:
– Nem gondoltál még arra, milyen lehet elvenni egy ember életét?
– Megölni? – kérdeztem rosszat sejtve.
– Igen. Én valahogy úgy képzelem, olyan, mint a szex, csak sokkal végletesebb. Ha lefekszel valakivel, olyan közel kerülsz hozzá, amennyire csak ember emberhez kerülhet.

Kezdett érdekelni a téma.
– Ennél csak két szorosabb kötelék van – folytatta rezzenéstelen arccal –, ha gyereket szülsz, vagyis életet adsz, és ha életet veszel el. Mi életet adunk, a férfiaknak életet kell elvenniük ahhoz, hogy ezt a szorosabb köteléket megéljék. Még sohasem szültem, és sohasem szeretkeztem olyan férfival, aki ölt embert.

Én sem – próbáltam elütni a dolgot.
– Komolyan beszélek – villant rám a szeme. – Elképzelem, ahogy dulakodsz egy rendőrrel, az ütni kezd a gumibotjával, te pedig előhúzod a kést a zsebedből. Állod a súlyos ütleget, mert a kedvező pillanatra vársz.

Hirtelen eleresztette a térdét. Jobb lábát kinyújtotta, és minden erőlködés nélkül a homlokához emelte. Mögüle nézett rám, és szenvtelenül folytatta:
– A rendőr egyre dühösebb...
Csupasz talpát az ölemhez irányította, és erőteljes mozdulattal masszírozni kezdett.
– ...előrántod a kést, a nyakába szúrod. Elugrasz, hogy a vér ne érhesse el a ruhád, vetsz egy utolsó pillantást a haldoklóra...
Lábfejét szabályosan rám kulcsolta.
– ...és eltűnsz a forgatagban.

Rávetettem magam, megpróbáltam letépni a ruháját. Egy darabig nem ellenkezett, de azután kicsusszant, és fölém kerekedett.
– Mindenki téged keres a gyilkosság miatt, és te hozzám menekülsz...
Ágyékát a csípőcsontomhoz dörzsölte, olyan erővel, hogy fájt.
–... és én addig rejtegetlek, ameddig fel nem adják a nyomozást..,
Izgett-mozgott rajtam, de az én vágyammal nem törődött.
– ...és soha többé nem hagyhatsz el – lihegte kéjesen –, mert örökre összeköt a titkunk. Elélvezett. Követeltem a jussomat, de nem engedett.
– Előbb bizonyíts! – parancsolta, és magamra hagyott.

Napokon át hergelt, de nem árulta el, hogyan bizonyíthatnék.
– Ezt neked kell tudnod – hajtogatta.
Amikor már toporzékoltam, rezzenéstelen arccal a szemembe nézett:
– Megölhetnél egy embert. A férfiak nem gyávák ölni.
Döbbenten néztem rá.
– Na jó, csak vicceltem – mosolyodott el. – Bevetted?


Legközelebb, amikor újra kettesben voltunk, megint csak a csípőcsontomat használta a férfiasságom helyett.
– Amit az ölésről mondtam, azt komolyan gondoltam – lihegte. – A férfi elég erős, hogy öljön.
Lemondóan sóhajtottam.

Eldöntöttem, hogy soha többet nem megyek hozzá. Őrült, semmi kétség.
Két napig a róla készült filmet sem néztem meg, aztán nem bírtam tovább, elővettem. A kedvenc jelenetemnél megértettem, hogy nemcsak düh és szégyen keveredett a tekintetében, legszívesebben megölt volna, amikor lelepleződött előttem. Gyilkos pillantása mégis őrjítő volt. Akartam ezt a nézést, akartam látni, amikor végre férfiként tekint rám.

A zavargások újból fellángoltak. És én hű kutyaként követtem őket. Egy alkalommal csak Zsolt jött Zsuzsával. Roland dolgozott, Szabolcs később csatlakozott hozzánk. Megveszekedve rontottak a harcok sűrűjébe, ezúttal Zsuzsa is maszkot viselt a sálja helyett. Kényszeríteni kellett magam, hogy ne csak őt filmezzem.

Segítsünk nekik! – kiabálta Zsuzsa, pár tüntetőre mutatva, akiket teljesen körbefogtak a rendőrök.
A többiek előre szaladtak, a lány mellőlem ordítozott:
– Kapjátok el őket!
Mások is csatlakoztak, s ezzel zavart keltettek a rendőrök között. Egyikük, egy nagydarab, kissé lemaradt. Valahogy ismerősnek tűnt. Szabolcs rávetette magát.

Kapcsold ki a kamerát! – kiáltotta Zsuzsa.
Engedelmeskedtem. A rendőr hirtelen mozdulattal lerázta támadóját, és a többiek után szaladt.
– Nézd! Elejtette a pisztolyát – suttogta a lány, a bokorba mutatva.
A tüntetők tovább sodródtak mellőlünk.
– Vedd fel! – parancsolta.

Mozdulatlanul álltam.
– Tedd el, a tiéd! – biztatott. – Ez égi jel! Pont erre vágytam.
Nem engedelmeskedtem. Ha annyira akarja, tegye el ő.
Erre Zsuzsa lekapta fejéről a maszkot, kirázta haját, és szenvedélyesen szájon csókolt.

Most bizonyíts, szerelmem!
Még mindig nem mozdultam.

Csak tedd el! Kell egy fegyver. Ez még nem jelenti azt, hogy használni is fogjuk – suttogta, és szorosan magához ölelt.
Kezébe adtam a kamerám, és bemásztam a bokor alá. Amikor kezemben a pisztollyal megfordultam, észrevettem, hogy bekapcsolta a kamerát.
– Szép vagy! Én is ilyen voltam, amikor megláttál?
Dühösen ki akartam csavarni a kezéből, de nem adta vissza a gépet. Időközben visszaértek a többiek.

Megvan? – kérdezte Szabolcs, és kivette Zsuzsa kezéből a kamerát.
– Meg! – vágta rá Zsuzsa.
Balsejtelem gyötört.
– Otthon majd megnézzük, de most tűnjünk innen!

Vissza akartam kérni a kamerám, de a fiúk addigra már jókora előnyre tettek szert. Zsuzsát is szem elől veszítettem. Teherautónyi rendőr húzott el mellettem, nem kockáztattam meg, hogy rátaláljanak a fegyverre, ezért beosontam egy mellékutcába.

Meg kell szabadulnom a pisztolytól. Ez volt az első gondolatom, de magam elé képzeltem Zsuzsa megvető arcát, mit szólna, ha bejelenteném, hogy egyszerűen eldobtam, mint valami szemetet. A harcok közelébe nem mehettem, de nyugtalanított, hogy náluk maradt a kamerám, rajta a felvétel a pisztolyról és rólam. A lakásukra mentem.

Órákat vártam a lépcsőházban. Már arra gondoltam, elkapták őket, amikor Zsuzsa végre megérkezett. Döbbent zavar ült az arcára. Azt hittem azért, mert tudja, mi következik: van fegyverem, most megdugom. Még rá is játszottam, a szomszédokkal nem törődve előhúztam a pisztolyt, és a lába közé csúsztattam.

A fém felizgatta, gátlása megszűnt, nekem esett. Bezuhantunk az ajtón, Zsuzsát az sem érdekelte, hogy nyitva maradt. Én rúgtam be a lábammal, amikor végre magába engedett. Végig rám fogta a pisztolyt, de engem már ez sem érdekelt. Kiérdemeltem a nőt. Tudtam, hogy nem húzza meg a ravaszt, az ölés nem az ő dolga. Arcára dobtam a pólóját, és abban a pillanatban rántottam le róla, amikor elment. Pont úgy nézett rám, mint a videón.

Menj – rázott le magáról. – Vidd magaddal ezt is – ejtette mellkasomra a pisztolyt. Nem értettem a hirtelen hangulatváltást. Szomorúnak látszott.
– Menj haza.
Nem mozdultam.
– Majd … találkozunk – tette hozzá.

Alig értem haza, rendőrök törték rám az ajtót. A pisztoly még mindig nálam volt. Nem dobtam el, mert úgy tekintettem rá, mint kulcsra Zsuzsa öléhez. Megbilincseltek, fejemre csuklyát húztak, úgy vittek el. Nem találomra jöttek, valaki feljelentett. Azzal próbáltam védekezni, hogy épp vissza akartam vinni.

Rendőrgyilkossággal vádolnak. A tüntetés idején megöltek egy nyomozót a fegyverrel. Később kiderült, Rolandé volt, aki rendőr, nem biztonsági őr. Az a rendőr. Aki eldobta a fegyvert. Csapdába csaltak. Ők ölték meg, de rám terelték a gyanút. A bíróságon hiába bizonygattam ártatlanságom. Zsuzsa vallomása végül mindenkit meggyőzött. Oly nnak írt le, amilyennek mindig is látni akart. Vakmerő, ölni is bátor férfinak, hősnek. Így lettem gyilkos, anélkül, hogy embert öltem volna.

(Megjelent a Budapest - Bristol irodalmi folyóirat 2010 januári számában)

Oszd meg a véleményed velem és másokkal, írj!

Ők már megtették:


"A sztori nagyon tetszik, és Zsuzsa személyisége is. A többi szereplő jellemrajza azonban nem kidolgozott. Én így nem tudtam őket képzeletemben beazonosítani, vizualizálni. Jó lenne több info róluk. Kár, hogy az utcai zavargásokról sem tudni pontosabbat. Hitelesebb lenne egy konkrét balhé.
A vége nekem kurtára sikerült. Kíváncsi lennék a tárgyalás néhány dialógusára, ja és nem értem, miért ölt meg egy rendőr egy nyomozót." (E.I.)

vissza a főoldalra

 
 
 
 
 
   Vissza a Szösszenetekre